_Rodostó 26. apr. 1723._
Édes néném, akármennyit éljen az ember, akár micsoda kedvére töltse
napjait, de mindazoknak a halál a vége. Szegény Bercsényiné asszonyom is
azon végezé el életét, aki is már egynehány napoktól fogvást
betegeskedvén, és nem annyira szenvedvén fájdalmakat, mint a
természetnek magában való elfogyását, aki is mint a gyertya, úgy aludt
el tegnap három óra felé dél után. Már észre vettük, hogy csakhamar
elaluszik, holmi kérdéseket tettek tőlle a rendelése iránt; az urunk az
ágya mellett volt, és mindenre megfelelt, és sőt még valamit akart volna
mondani a fejdelemnek, már el is kezdette volt, de egykét szó után csak
csendesen kimúlék e világból – alig vettük észre halálát. Sokat
kívánkozott szegény a mulandó hazájába, de az isten az örökös hazájába
vitte. Úgy tetszik, édes néném, hogy hatvankilencz esztendő múlva csak
gondolkozhatott arról a szent hazáról.
Azt elmondhatni arról az úri asszonyról, hogy igen jó erkölcsű ájtatos
asszony volt, azt is elmondhatni, hogy mindenkor nagy méltóságban élt,
és a szükségnek csak a hírét hallotta. Nem is lehetett másképpen,
leginkább amikor Draskovicsné, és Erdődiné volt, a harmadik urával is
mindenkor bővségben volt még mind ebben a bújdosásban is. Ma tettük
koporsóba szegényt, és gondolom, hogy a jesuitákhoz viszik bé innét
Konstancinápolyba – tudom, hogy ott lesz ked a temetésen.
Tudom, hogy már azt várja ked, hogy megírjam, micsoda állapotban volt az
úr az ilyen szomorú órákban? Amidőn az asszony betegeskedett, igen igen
tudta kedvét keresni, és amidőn halálán volt, akkor úgy történt, hogy
aludt – nem akarták felkölteni, hogy jelen ne legyen. Amidőn felébredt,
és megtudta, hogy a szegény asszony nincsen már a világon, akkor, a
való, hogy egy keveset könyvezett. Mi azt gondoltuk, hogy majd nagy
zokogásokat fog tenni, de sokkal csendesebben volt, mintsem gondoltuk
volna, és a keserűség mellett a ládákról gondolkodott. Ilyen a világ!
Vallyon nem házasodik-é még meg? Itt nincsen más leány, hanem Zsuzsi, és
két özvegy asszony. Zsuzsihoz pedig még más is tartaná közit, de, aki
gazdagabb, a hatalmasabb. Most ez elég; mert a szomorú dologról nem kell
hosszú levelet írni.