_Jenikő, 16. júl. 1719._
Aztot jól mondják, édes néném, hogy nincsen olyan jó társaság, aki
egymástól meg ne váljék. Bercsényi uram az asszonynyal és minden
pereputyjával ide érkezvén, itt lesznek mindaddig, valamég Tarabiában
rendelt szállásokat elkészíttethetik. Tarabia pedig hozzánk földön fél
órára vagyon, vizen pedig egy fertály óra. Hogy így esett, aztot igen
bánom kedre való nézve. Tudom, hogy gyakorta meghántatja ked magát a
tengeren, és hozzánk kirugaszkodik a tengeri lovakon. Az asszony ott
közel lévén, gyakrabban múlathatta ked magát, és az idő inkább tölt, de
már ezután tengeren kell ide jönni, mikor az asszonyhoz akar ked menni.
Édes néném, patientia. A ki erősebb, a hatalmasabb.
Azt jól tudja talám ked, hogy ki követje cselekedte aztot, hogy
Bercsényi Pérából kiköltözködjék addig, amíg oda érkezik, nem akarván
véle egy városban lakni. Már most mind együvé szorúltunk, valamennyi
bújdosók vagyunk, kettőn kivűl, és itt várjuk, hogy hová fog bennünket
vezetni a felleg, valamint az izraelítákat a pusztában. Nagy csuda lesz,
ha még bennünket is el nem ugratnak innét. Aztot csak éppen azért
bánnám, hogy kedtől messzebb lennék, de másként azt akarnók, hogy ma
vinnének el innét; mert igen szoros helytt vagyunk, és ha égés volna,
máshová nem szaladhatnánk, hanem a tengerbe kellene ugranunk. Én nyernék
rajta, mint Birtok a csíkban, úszni sem tudok.
Édes néném, minden embernek az isten rendelése alá kell magát vetni,
főképpen a bújdosóknak; de még főképpen azoknak, akik Törökországban
bújdosnak; mert sehol olyan hirtelenséggel a változás meg nem esik, mint
itt. Mert itt semmi bizonyosabb dolgot magának nem ígérhet senki, mint
azt, hogy bizonytalan az állapotja. Ihon már a békesség megvagyon, mit
remélhetünk? Olyan udvarral vagyon dolgunk, ahol a ministerek mindennap
változnak; ahol, ha ma egy dolgot elvégez az ember, holnap az ujjakkal
ujjra kell kezdeni; aztot pediglen ha az ajándékon nem kezdik, jó
kezdetét sem lehet várni. Ez a mostani vezér a magyarokhoz magát jól
mutatja, de a boldogúlásoknak eszköze soha sem leszen; mert a hadakozást
nem tudván, attól irtózik, és kész inkább mindenre hajolni, csak a
hadakozásról ne halljon szóllani. Őnéki magának vagyon oka hozzá; mert
legkissebb szerencsétlenségért a hadakozásban leteszik a vezéreket;
békeséges időben pedig e jól tudja a dolgokat folytatni. De ki ígérheti
azt nékünk, hogy állandó legyen a hozzánk való jóakaratja? Hogyha pedig
az elméjét megváltoztatják, mit nem várhatunk tőlle? Csak már is az ő
kopár szakállú Tihája (udvari kapitánya) nagyobb idegenséggel vagyon
hozzánk, mint azelőtt. Mindenféle dolog pedig ez által megyen a vezér
eleiben. Mindennek ehez kell menni, és csak ő általa kell folytatni a
vezérrel való dolgot; és ha ezt megcsinálják azok, akik minálunk
hatalmasabbak, és rosszunkot kivánják: oda leszünk a tyúkoknak.
Az dícséretes ebben a vezérben, hogy az idegen országokról való
dolgokban gyakorta kér tanácsot a mi fejdelmünktől, aztat béveszi, és
követi, akinek is nagy eszét megismérte. De mindenkor csak reá megyek
arra, hogy holnap, vagy holnapután találkozhatik olyan, ki
megváltoztathatja elméjét. Ember-é? Igen is ember, megváltozhatik hát,
és az ide való emberek abban inkább emberek, mintsem másutt. De, édes
néném, mit vizsgálom én a jövendőt? Hagyjuk azt a jövendő urára; énnekem
csak azon kell törődnöm, hogy mikor láthatom kedet, mikor nevethetek
keddel, és mikor ehetünk káposztát. Ah! nem merek már a káposztáról
szóllni; mert a minap káposztás fazéknak nevezének – csak azért is úgy
szeretem kedet, mint a káposztát; hát ked? Hát az egészség felől semmit
sem írunk?