_Jenikő, 18. jún. 1719._
Édes néném, igen igen szükséges kednek egy hírt megtudni, azért, hogy
bolhák ne csípjék kedet. Tudniillik, hogy két gyorgyiánus fejdelmet az
atyjafiai az országból kiűzvén, segítséget jöttek ide kérni a
császártól. Aki is segítséget adván nekik, a méltóságos fejdelmek ide
jöttenek, hogy innét hajón a segítséggel a Feketetengeren
visszámenjenek. Ő méltóságok pedig egy nyomorúlt korcsomára szállottanak
– cselédjök elég vagyon, de az udvari nép nem ruhásabb a mi
czigányinknál. Azt pedig ne gondolja ked, hogy ő méltóságoknak pénzek ne
volna; mert valamég a cselédekben tart, addig pénzek is lészen, mert
amidőn a pénzek elfogy, kettőt vagy hármat az udvariak közűl eladnak, és
így a pénz elfogyván, az udvariak is fogynak. Ma tíz órakor a fejdelmünk
látogatására jöttenek sok udvarival, de azok olyan rongyosak voltanak,
valamint a szolgák. Nem is tudom, miért viselik a fejdelem nevet; mert a
bizonyos, hogy jobban szeretném a brassai bíróságot, mintsem az ő
fejdelemségeket. Való, hogy a gyorgyiánusok azelőtt hadakozók voltanak,
de mostanában nyomorúltak. Görög valláson vannak. Nekünk is vannak ott
missionáriusink. A fejér nép ott közönségesen igen szép.
Azt írta volt ked a minap, hogy már ért francziáúl. – Aztot igen jól
cselekszi ked, hogy idegen nyelvet tanul. Bár ami földink azon volnának,
hogy idegen nyelvre taníttatnák gyermekeket, de az olyan állapottal oly
keveset gendolnak, hogy még csak az írásra és az olvasásra sem
kénszerítenék a leányokat, hogyha csak azoknak nem volna arra kedvek –
azt a két dolgot egy nemes leánynak nem csak illik, de szükséges is
tudni. Azon kivűl, hogy a valláshoz a szükséges, hogy holmi jó könyveket
olvashasson; de az micsoda szükséges egy nemes asszonynak, hogy az ura
távul létében az urát mindenekről tudósíthassa, és az ura levelét
elolvashassa. Nem lehet mindenkor olyan ember mellette, akivel
írattathasson; de, ha szinte volna is, a férjfi nem csak a hagymáról és
a dézma borról kívánna írni a feleségének, hanem más egyéb egyességből,
szeretetből származó gondolatait is leírná, ha a felesége tudna írni és
olvasni: de minthogy nem tud, úgy ír néki, valamint egy idegennek. Ha
megvizsgálnók, hogy micsoda levelet ír az ura egy olyan asszonynak, aki
nem tud olvasni, és hogy micsodást ír a tiszttartójának, meglátnók, hogy
mindenik egy húron pendűl, és nem sok külömbség vagyon közöttök. Arról
nem is szólok, hogy mennyi külső dolog történik olyan, amelyet az ember
örömest megírná a feleségének, némelykor szükséges is volna megírni; de
elhagyja, mert a felesége, nem tud olvasni, és azt nem akarja, hogy más
is megtúdja. Erre azt felelik némely csúfos és rövid eszű anyák, hogy
nem jó egy leánynak, hogy írni tudjon, azért, hogy a szeretőinek ne
írhasson. Oh! mely okos beszédek ezek! mintha az írás okozná a rosszat,
és nem a rossz az írást. Nem akkor történik meg a tilalmas dolog, mikor
egymásnak írnak, hanem akkor, mikor egymással vannak, és nincsen
szükségek az írásra. Akár tudjon a kéz írni, akár ne túdjon, de a szív
eljár a maga dolgában. Nekem úgy tetszik, hogy nem csak azért írok
kednek, hogy írni tudok, hanem azért, hogy a hajlandóság viszen reá – ha
nem tudnék is írni, csakugyan csak legelső alkalmatosságkor mindazokat
megmondanám kednek.
Mind ezekből azt hozom ki, hogy az ilyen anyák nem okoson gondolkodnak;
a leányokat a vallásbeli dolgok iránt való tudatlanságban nevelik, és
akinek adják, az el nem kerülheti, hogy tudatlanságáért ne szenvedjen.
Akármely szép legyen a gyémánt, de, ha rútúl vagyon metszve, nem
becsűlik. Mind ezekre, tudom, azt fogja ked mondani, hogy még házas nem
vagyok, mégis az asszonyoknak akarok leczkét adni. – Nem akarok, édes
néném, nem akarok, tudom, hogy ked is velem egy gondolatban vagyon ez
iránt. Lássa kiki; szabad a magáéval. És az isten adjon olyan feleséget,
aki írni és olvasni tudjon, de, ha nem tudna is, azon lennék, hogy
megtanítanám, ha több esze nem volna is mint egy macskának.
Édes néném, szeret-é ked úgy, mint a macska az egeret? Vagyon-é kednek
jó egészsége? Mikor látjuk még egymást? Ma talám nem; mert már tizenegy
az óra, és le kell fekünni; de, ha lefekszem, úgy tetszik, mint ha
feredném; mert a tenger habja egészen bécsapván a házam alá, sokszor azt
gondolom, hogy az ágyamban locsog a víz.