_Jenikő, 26. maj. 1719._
Abban bizonyos vagyok, hogy tegnap igen megijedtünk volt. De még nekünk
is jutott benne. Ebéd felett egyszersmind a tálak is kezdenek tánczolni,
mi is dőlénkezünk. Akkor veszszük észre, hogy földindulás. Az emberek
azt mondják, hogy ennél nagyobbat nem értenek. Az én házam alá a tenger
bémegyen, és mindenkor vagyon ott térdig érő víz; de, mihent a
földindulás volt, szárazon maradott – estve felé jött haza a víz. A kik
a tengeren voltanak, jól megérzették. A földindulás előtt egy órával
láttuk, hogy a vezér ment magát múlatni a Feketetenger felé, de mihent
megérzette a földindulást, azonnal nagy sietséggel visszátért, és a
császárt ment látni. Konstancinápolyban sok boltok és házak estenek le.
Még ked felől semmi hírt nem hallottam, szűntelen is tartok attól, hogy
valamely kelletlen hírt ne halljak. Bercsényiné asszonyomat tudja ked,
hogy karon kell vezetni pompával, mikor egyik háztól a másikába megyen;
de tegnap nem várta, hogy felemeljék helyéből; mert futva ment a kertbe,
és az ijedtség volt a hopmestere.
Tegnap ebéd után a franczia követnéhez menvén, az ura Pérában volt, akin
igen búsúlt, nem tudván, hogy ha nem esett-é valamely szerencsétlenség
az urán, vagy a gyermekein. Azért is két vagy három aranyat ígért a
hajósoknak, csak vigyék el az emberét, kit az urához akart küldeni; de a
hajósok úgy féltenek menni a tengerre, hogy tíz aranyért sem mentek
volna el. Az okát kérdezték tőllök, azt felelték: hogy a földindulásban
a víz alatt a föld lesűlyedhet, a víz leesvén, a hajójok is lesűlyedne.
Lehetne-é ennél jobban okoskodni a hét bölcsek közűl akármelyiknek is?
Édes néném, tudósíts mentől hamarébb, mert addig nem lehet nevetni.