_Jenikő, 24. január. 1719._
Édes néném, vevé-e ked észre tegnap, hogy mint örűlt Bercsényiné
asszonyom azon, hogy a fejdelem meglátogatta? Mindennel kínálta volna –
örömiben nem tudta, mit csináljon. Már csak azt vártam, hogy egypár
tánczczal kínálja meg. De ne nevesse ked; mert az idő miatt még örömest
eljárná, vagy ellépdegelné, de amicsoda időben és állapotban vagyunk, a
táncz is savanyú. A való, hogy az asszony mellett az a két becsületes
személy elropnék az asszonyokért is.
Azt kívánja ked tőlem, hogy megmondjam, micsoda itélettel vagyok az
asszonyok és leányok iránt, kik az asszony mellett vannak. Az
asszonyokat vagy dícsérni kell, vagy semmit sem kell felőlök mondani,
annál is inkább rosszat mondani felőlök, a nemesi vérhez nem illik: mit
csináljak hát, hogy kednek is engedelmeskedjem? Azt cselekszem, hogy az
ítélőszékembe ülvén, onnét teszek itéletet – hallgassa ked
figyelmetességgel. Az óbesternén kezdem el. Ez egy szép asszony volt,
főképpen, amidőn legelőször láttam gyermekkoromban – akkor görgényi
commendáns volt az ura. Kajdacsinét pedig soha senki nem dícsérte a
szépségéért, hanem a jóságáért; azért is mondom neki mindenkor, hogy
micsoda irtóztató szép. De ez vagy egyről, vagy másról örökké
panaszolkodik. A kis Zsuzsinak igen fösvényen osztogatták a szépséget,
de rendes, tisztességes személy, és tiszta jóság; talán a mátkája
béillik egy szép leánynak. Már leszállok az ítélőszékemből, és ked
lássa, hogy micsoda ítéletet tettem. De az asszonyok felől ítéletet
tenni, azt ki nem veheti ketek a férfiak kezéből: az ilyen bíróság vélek
születik, és az asszonyoknak meg kell állani a végezéseken; meg
viszontag micsoda ítéletet tesznek a férfiak felől az asszonyok, az
ellen már nem szabad senkinek is szóllani, és azt a dolgot nem lehet más
ítélőszék eleiben vinni; hanem térdet fejet hajtván, azon meg kell
nyúgodni.
Ha a törvénycsinálók bévették volna őket a törvénytevésbe, az ő hathatós
szemökkel hathatóssabb törvényt tettek volna. A zsidóknak volt egy
asszony bírójok – volt-e jobb bírójok annál? Ugyan is, ha az asszonyok
az ítélőszékben ülhetnének, nekem úgy tetszik, hogy abban az időben nem
kívántatnék annyi prókátor; mert az ember maga menne gyönyörűséggel a
baját megmondani, és ott egy szép és kegyes bírónak a szájából
meghallván a törvények magyarázatját, nem lehetne az ellen szóllani. Ha
szinte perét elvesztené is, de könnyebben szenvedné. Énnekem pedig nehéz
azt szenvednem, hogy ked ritkán ír, és énnekem kell megitélni a ked
restségét. Olyan bíróval is vagyon dolga kednek, hogy egy kis levéllel
minden haragját elűzi ked. Többet is írhatnék ilyen nagy országos
dolgokról, de nem írok azért, hogy hamarább vehessem a ked válaszát.