_Jenikő, 22. sept. 1718._
Tudja már ked, honnét datálom levelemet? Azt is észre veheti ked, hogy
már a bujdosó izraeliták a sátorok alól házakban szállottanak végtire.
Az urunknak rendes és alkalmatos szállása vagyon. Azt is tudja ked, hogy
éppen a tengerparton vagyunk, és olyan igen a tengerparton, hogy az én
házam alá vizen béjöhetni. De azt nem tudja ked, ki házánál lakunk –
távul azt mondhatná valaki, hogy valamely főispány háza, pedig korántsem
főispány a gazdánk. Mindazonáltal talám elmondhatni főispánynak a rókák
között; mert szőcs, de igen gazdag. A vezér szűcse hogy ne volna gazdag.
Ma szállottunk be ide, és annyi portékánk vagyon, hogy fél óra alatt
kiki berakoskodott a szállására. A házamban se szék, se asztal nem
alkalmatlankodik. Az való, hogy vagyon egy kis szék formára csinált
székecském – ha le akarok ülni, arra ülök, de még más hasznát is veszem;
mert ha írni akarok, azon kell írnom. Micsoda szép állapot, mikor el
lehet lenni annyi sok házi eszköz nélkül! Így kell lenni az ilyen
bújdosoknak, mint mi, ma itt, holnap másutt. Úgy is ha megeszszük itt a
rakás kegyerünket, elébb kell mennünk. Nám a régiek ellehettek annyi
házi eszköz nélkül; hát mi mért nem lehetnénk el? Nám a zsidóknak nem
volt székök, a törököknek most sincsen szükségök arra. Egy régi franczia
királynak láttam a székét – most csak a zágoni bírónak is jobb széke van
annál. Mi szükségem vagyon hát nekem is a házi eszközre, úgy is még az a
hajó, amely ide hozott bennünket, még az Archipelagusban várakozik, az
urunknak szándéka lévén Francziaországba való visszamenetelre, de abban
Tamás vagyok.
Bercsényi urat az asszonynyal várjuk ide. A ked szomszédságában lesznek
szállva, de nem tudom, meddig. Elég az, édes néném, hogy már mi itten a
rakás kenyér mellé ültünk, csak az isten tudja meddig fog tartani, és
hol hintettek el meg másutt kenyeret számunkra; mert oda csak el kell
menni – akármint vonogassa az ember magát, de azt csak fel kell szedni.
Azt akarnám, ha kednek is hintettek volna el legalább két kenyeret itt
nálunk; mert azt reménylem, hogy eljő ked látogatásunkra. Ugyanis
micsoda gyönyörűség egy asszonynak egy szép kis festett hajóban ülni,
amelyet három erős török, úgy visz a habok hátán, mint a nyíl. Keményebb
volna a szív a kősziklánál, ha ide nem jönne ked egynehány órára.
Elvárlak, édes néném, úgy is szeretlek, mint a káposztát, ha ide jöszsz.
De az egészségre vigyázzunk.