_Bujukdere, 15. septembris. 1718._
Édes néném, már kétszer volt az a szerencsém, hogy láttam kedet: de úgy
tetszik, mintha még nem láttam kedet. De azt vettem észre, hogy mikor
kednél vagyok, a nap oly sebesen repűl, valamint a fecske; mikor pedig
itt vagyok, akkor rák hátán jár. De én veszekedhetném keddel; mert két
naptól fogvást levelét nem vettem kednek, hogyha pedig letennők a
restséget, mindennap vehetnék levelet kétszer is. Azt jó megtudni
kednek, hogy én telhetetlen vagyok a ked leveleinek olvasásában. Ha azt
akarja ked, hogy jó kedvű legyek, gyakran kell nekem írni. Mikor pedig a
ked leveleit olvasom, akkor nincsen szükségem a hegedűsre, hogy
tánczoljak; mert azt tudom, hogy mások is úgy tartják, hogy egy kedv
szerint írott levél jobb egy táncznál. Itt mi csak várjuk, hogy szállást
rendeljenek, addig sátorok alatt leszünk, mint az izraeliták.
A franczia követnek Bonacnak közel mihozzánk egy háza lévén, gyakorta jő
ide feleségestől, de még minálunk nem volt. Azt akarja, hogy mi menjünk
elsőben hozzája, abból pedig semmi sem lesz; mert a mi urunk tudja, mi
illendő, és mi nem illenék hozzája. Még a titulus iránt is vagyon valami
akadály, és az ilyen akadály megakadályoztatja, hogy az akadály
elvettessék, és ilyenformán egymást meg nem látják. De minthogy nekem
semmi akadályom nincsen, se a praecedentia, se a titulus iránt a
követtel, azért gyakran járok hozzájok. Az asszony olyan mint egy darab
nádméz – azt is elmondhatni, hogy olyan az asszonyok között, mint a
jóféle gyöngy a több gyöngyök között. Jaj! elfelejtettem, hogy soha sem
kell egy asszonyt dícsérni más asszony előtt; mert az nem esik jó ízűn.
Hát az nekem jó ízűn essék-e, hogy a levélben káposztás fazéknak
neveznek? De én azt csak elszenvedem a hasznáért. Micsoda szép állapot,
mikor az ember a nénjire meg nem haragszik! Az egészség mint vagyon?
Vigyáznak-e reája? Szeretnek-e, amióta nem láttak? Mert én úgy
szeretlek, édes néném, mint a káposztát.