_Drinápoly 22. apr. 1718._
Nem tudom, ha a Noé bárkájából írom-é ezt a levelet, vagy Drinápolyból;
mert itt mindenütt olyan nagy árvíz vagyon, hogy az egész város vízben
vagyon. Csak a jó, hogy tiszta idők járnak, másként azt gondolnók, hogy
esmét özönvíz leszen. Hihető, hogy a hegyekben lévő havak szaporították
meg az itt való folyóvizeket; mert, amely folyóvíz megyen el a házunk
előtt, úgy megáradott, hogy az utczákon csónakokon járnak. De itt olyan
dolog történt, amely csak az özönvízkor történt; mert itt lóháton
kelletett elhozni az étket a konyháról. Hallotta ked azt, hogy még a
római császárok is ilyen pompával küldöttek volna a konyhára? Csak épen
Habakuknak lehetett volna száraz lábbal étket hozni. Ez a pompás
étekhozás talám két nap tartott. Azt ne gondolja ked, hogy teljességgel
gyalog is el nem hozhatták volna, mivel a víz csak szárközépig ért, de a
szolgák inkább mentek lovon a konyhára. A bizonyos, hogy nem volt
szükségünk arra a nagy óriásra, aki felől azt tartják a zsidók, hogy az
özönvízkor, ha felment a legnagyobbik hegyre, a víz csak övéig ért, és
mindenütt a bárka mellett járt, valamint a csatlós a hintó mellett. Már
ezután lehet híreket írni; mert mind a házam melegebb, mind pedig a
hírek megolvadtak. A szeretetemet az özönvíz el nem oltja; hát ked
szeret-é engemet? Vigyáz-é ked az egészségire?