_Drinápoly 1718. 4. januárii._
Kívánom istentől, hogy ezen új esztendőt szerencsésen kezdje és végezze
ked. Legalább két fontni egészséggel többet kívánok kednek, és azon
kérem kedet, hogy legalább száz drámmal jobbítsa meg ked a hozzám való
szeretetit. Édes néném, noha az én szívemnek minden zsebje, ráncza,
fiókja tele a kedhez való szeretetemmel; de mégis olyan vagyok, mint egy
darab jég, hát azért ne írjak kednek?
A való, megérdemlem, hogy igen szépen megköszönje ked, hogy ilyen
fagyoson is örömmel írok, és tudtára adom kednek, hogy ma a győzhetetlen
császárnak fényes portáján voltunk, ahová nagy pompával vitték a
fejdelmet. A dívánházban fogadta a fejdelmet a vezér, azután a fejdelem
elejében tétetvén egy kis kerek asztalt, és arra egy nagy ezüst
medenczét. Az étket elhozták, de csak egyenkét rakták azt bé. Se kés, se
villa, se abrosz, se asztalkendő nem alkalmatlankodott az asztalon. Mind
pedig a vezérnek, a kalmakánnak különkülön asztal volt előtte, és
mindenik asztalra egyféle étket tettek egyszersmind. Az ebédnek vége
lévén egy óra múlva azután a fejdelmet a császárhoz vitték. Senki
közűllünk a fejdelmet nem kísérte. És amidőn a császár előtt volt, egy
nusztos kaftánt adtak reája. Az idő alatt, hogy a császárnál volt a
fejdelem, minékünk mindenikünknek egy kaftánt adtak a hátunkra. A
fejdelem kijővén a császártól, a császár paripájára ült, mi is
mindnyájan lóra ültünk, és legalább harmincz király kísérte vissza a
szállására. Édes néném, ne nevessen ked; mert, ha minket látott volna
ked a kaftánban: olyan, mintha annyi egyiptomi király kísérte volna a
fejdelmet – csak éppen, hogy nem vagyunk olyan feketék. Édes néném, ne
csudálja ked, ha a felséges királyoknak nagy hidegek volt; mivel ma igen
kemény idő volt; azt is tudja meg ked, hogy ő hatalmasságok éhen jöttek
visszá a vendégségből. Amely paripán visszátért a fejdelem, azt a
császár ide ajándékozta egész szerszámmal; egy buzogány, és egy kard is
volt a nyergen. Engemet úgy szeret ked, ha az egészségire vigyáz; én
pedig úgy szeretem kedet, ha egészséges.