_Drinápoly 10. decembris 1717._
Édes néném, mi még itt vagyunk, itt is leszünk, de még nem tudjuk, itt
is mit csinálunk. Még itt el nem úntuk magunkat, de igen közél vagyunk
hozzája; mert minthogy nem azért jöttünk ide, hogy itt sok időt
töltsünk, és csak a drinápolyi szép sík mezőn vadászszunk, hanem azért
hogy bújdosásunknak végit szakaszszuk. De a reménység igen igen kezd
fogyni bennünk. A való, hogy nagy hidegek is járnak, hideg házakban is
lakunk. De ugyancsak a bennünk való meleg megoltalmazná a fagyástól a
reménséget, ha más nemzettel volna dolgunk; de mi lehet e világon
hidegebb való dolog, mint a törökkel való dolog? A való, ád biztató
szót, de végit nem lehet látni a véle való végezésnek. Abban a rettentő
halogatás – holnap – holnap – az a holnap hat holnapra halad, és addig
hat szót nem lehet belőlle kiránczigálni, csak reménséggel kell pihegni.
Ő császársága megtudván, hogy az urunk franczia köntöst visel, titkon
egy öltöző köntöst csináltatott, és ma ide küldötte. A béllés többet ér
a köntösnél; de itt mondhatni el, hogy nem kell az ajándékot tekinteni,
hanem azt, aki küldötte. A való, édes néném, hogy sokan vannak, akik
ajándékot adnak, de kevesen vannak, akik tudnák az ajándékozásnak
módját, és akik az ajándékot helyesen tudnák adni; mert ugyanis helyes
ajándék-é egy vezértől egy fejdelemnek virágot, csuprot, vagy éveg
korsót küldeni? Az ilyen ajándék közönséges ebben az országban, itt
ilyen szokás vagyon: de jó-é? illendő-é?
Ne szóljunk már többet az ajándékról. De édes néném, ha volna mit írnom
kednek, még el nem végezném levelemet; mert bizonyságúl veszem a ked
szívecskéjit, hogy legnagyobb gyönyörűségem az, amikor keddel
beszéllgethetek, ma pedig épen nagy egyepetyém vagyon keddel
beszélgetni. De inkább, ha csak hejábanvalóságot is, írok, hogysem ilyen
hamar elvégezzem levelemet. De miről írjak? a botozásról? e nem igen
derék ajándék; de micsoda nagy becsület, mikor egy császár megbotoz
valakit. Elég a, hogy a császár megbotozta a vejét. Hihető, hogy nem
kereste kedvét a feleséginek. Mindazonáltal az okát nem tudjuk az ilyen
fájdalmas becsületnek; mert az ilyen dolog csak a háremben, azaz, az
asszonyok házában megyen végben, oda pedig egész férfinak nem szabad
menni.
De a botozást egy atyánkfiától tudtuk meg, amely atyánkfiának a felesége
a kalmakányné szolgálatjában vagyon mosóné hivatalban. Ennek az ura
magyar, és a kalmakánynak rabja, az udvarában pedig favágó tisztséget
visel. Csak jó a jóakaró mindenütt. E hazafiúságtól viseltetvén, gyakran
látogat minket, és olyan titkos helyeken történt hírekkel kedveskedik
nekünk. Mondja ked, édes néném, hogy talán nincsen egyéb dolgom, hogy
ilyen hejábanvalóságot írok: a való, hogy a heverés legnagyobb dolgunk,
de ha volna is, azt elhadnám a kednek való írásért; mert, édes néném, ki
szereti kedet úgy, mint én? De megszaporítanám még két font szeretettel
a többit, ha tudnám, hogy jó gondja vagyon az egészségire. Hát engem
szeret ked?