Régi bajrul régi nóta.
Szürke felhő permetegje
Földre hullik, egyre gyérül,
Köd meg pára lesz belőle,
Gőzbe vonja és megűli
A nagyváros minden útját
És pocsékká áztat minden
Házat, embert és lovat,
És pocsékká áztat minden
Kedvet, vágyat, eszmelánczot,
Képzelődést, nagyravágyást –
Káromkodni sem tudok.
Nem vagyok már don Quijote,
Nagyralátó terveimtül,
Fierabras balzsamátul
Most is bánt a macskajaj,
Vézna termetem nem ékes
Sancho Panza potrohával;
A közömbös, egyre tűrő
Rocinante, az vagyok.
Mint a boldogult Horáczjus
Vastag ujján úszóhártyát,
Puha testén hattyutollat
Sarjadozni érezett:
Engemet zabérzemények
Abrakálma ringat el –
Hajt a lelkem a kovácshoz:
Patkoljál meg, ó kovács!
Álom a zab, álom. Ámde
Hogyha nem is lesz mit ennem,
A bogáncsot rágó szürkét
Szörnyü egy mód megvetem.
És legyen bár hivatalban,
Napilapnál, hadseregnél;
Hadd pereljen, hadd tanítson,
Kuruzsoljon ez meg az;
Sőt regényt, meg vígjátékot
Irjon élelmes poéta:
Üdvöt, vágyat, lángszerelmet
Ésatöbbit zengek én!
Nyájas olvasó, ki eddig
A nevem nem ünnepelted,
Sőt eléltél a’ne’kül, hogy
Tudtad vón’, hogy létezem,
Századvége morajában
Jól tudom, nem érdekelhet
Ózenéjű hangszeremnek
Régi hangu éneke,
S nem nehéz lesz rám idézned
A nagy német röpke szóját:
A mi jót beszélsz, nem új az
S a mi újat, az nem jó.
Ó mi furcsa, hogy ti épen
A költőtül kértek újat!
Mikor éltünk tünde álma
Olyan régi egy dolog,
Mikor olyan régi minden
Amitől dal kél az ajkon!
Uj talán a kedv, a bánat,
Uj talán a szerelem?
Uj talán a hon szerelme,
A virág meg a madárdal,
Uj talán a fényes égnek
Annyi méla csillaga?
Uj talán, hogy szenved a jó
S a roszszé a diadal?
Amit türtök, amit éltek,
Az az élet uj talán?
Minden elmult ezredévek
Minden elhalt nemzedéke
Azt találta itt a földön
Amit ti találtatok,
Küzdtek úgy, ahogy’ ti küzdtök,
Öltek úgy, ahogy’ ti öltök,
Törtek úgy, ahogy’ ti törtök
Czélt nem érve sohasem –
És a czél, amelyre törtök
Uj talán? A vad szegények
És a büszke gazdagoknak
Harczi pártja uj talán?
Uj talán a munka kinja?
Uj talán a jog bilincse?
Uj a vágyak szomjazása?
Uj a meddő epedés?
Uj talán, hogy mindig voltak
Kórepéjü Therszitészek,
Akik tajtéktúrva hallák
A királyok dolgait?
Rajta, rajta! Mint Odüsszevsz
Fogd a pálczád’ a latorra
S verd beléje, hogy megértse:
Mindig új, ami örök!