_L. R. BARÁTOMNAK._
A slemíl zsidó szó. Olyat jelent, akinek minden dolgára ott leselkedik a
balság; aki, mert nem bizik magában, nem is jut semmire; aki öntudatosan
élhetetlen. És ebben más, mint a balek, akinek nevét talán jobb szivvel
venné a magyar olvasó. De más a slemíl és más a balek; ha az életet
valami nagy mathematikai levezetéssel vetjük egybe: a balek azért nem
boldogul, mert nem tud semmi művelethez, – mig a slemíl biztos kézzel és
lábbal hatol által a gyökök és logarithmusok rengetegjén, de a
baleredménytől való féltében valami mellékes kis összeadást vagy
különösen osztást csakugyan el is vét és igy jut hamis eredményre. A
balek mer, de nem tud; a slemíl tud, de nem mer. Vagy ha mer, rosszkor.
Legyen kimentőm az is, hogy például a német és a franczia irodalmi nyelv
polgárának fogadta a slemílt. (Chamisso, Heine, Bourget.) Ha az én
Slemílkém nem kedvelteti meg magát, az mutatja csak igazán, hogy slemíl
– és akkor aztán akár Tuhutumnak is híhatnák!
Budapesten, 1891, julius havában.