A _Magyar Figyelő_ 10-ik számában Kalmár Antal Teleki László
születésének századik és halálának ötvenedik évfordulója alkalmából
kijelenti, hogy Teleki László tragédiájának okai még nincsenek
tisztázva. Kálóczy Lajos és Lukács Móricz, a kiket Kónyi Manó idéz
nevezetes gyűjteményében, Kalmár szerint súlyosan tévedtek, midőn Teleki
halálát abból az összeütközésből magyarázzák, melyet a határozati párt
vezérének lelkében a felirat czélszerűségéről keletkező meggyőződése
támasztott. Kalmár Beksicsnek a _Milleniumi Történet_ X. kötetében
közzétett magyarázatát sem fogadhatja el, mert nem a császárnak adott
szó és a politikai szereplés dilemmájából kivánja megértetni Teleki
szörnyű elhatározását; Kalmár szerint «mindezt Teleki Lászlónak most
felújult ötvenéves emlékezeténél szó nélkül hagyni egyértelmű volna a
nemzeti történelembe beoltott vastag tévedések vétkes ignorantiájával».
Kalmár tehát új alapon igéri fölfejteni a tragédia sokat vitatott okait.
Szerinte Teleki László 49-es meggyőződése jutott kibékíthetetlen
ellentétbe azzal a 48-as szereppel, melyet a sors rákényszerített a
határozati párt vezetőjére.
Nagy érdekkel olvastuk Kalmár fejtegetéseit már csak azért is, mert
régóta érezzük, hogy Kálóczy és Lukács figyelemre méltó értesültséggel,
de nem egészen megnyugtató lélektani tapintattal magyarázták Teleki
halálát. Inkább politikai, mint lélektani formulát kerestek. Másrészt
kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy Kalmárnak nagyon is egyszerű
formulájában sem nyugodhatunk meg; azt hisszük, hogy Teleki
öngyilkosságának megértéséhez csak szövevényesebb lélektani és történeti
mozzanatok kutatása után férhetünk.