Florus metaphoráit sokszor alkalmazták vagy az emberiség, vagy az egyes
nemzetek korszakaira. II. Pius pápa, midőn a mantuai congressuson
(1459.) a török ellen harczra hivta a keresztyénséget, így rajzolta a
veszélyt:
«A mi ellenségünk az ifjúság erejében, az évek virágában van s
vállalkozó szellemű; csalódik az, ki azt hiszi, hogy a gazdag s
fegyverhez szokott és uralomra vágyó ifjú egyhamar pihenni fog».[254]
Bacon a nemzetek életkorát meg is határozza kedvteléseik jellemzésével:
valamely állam ifjú korában – úgymond – a harczi kedv virágzik,
férfikorában az irodalom, hajlottabb korában mind a kettő, öreg korában
a mesterségek és a kereskedés.[255]
A nemzetek korainak e metaphorikus jellemzését többnyire a haladási
elmélet hivei szeretik használni, mint már Széchenyi példája mutatta.
Robespierre is beszélt «a nemzetek gyermekkoráról».
Saint-Simon, a rajongó philosophus, kinek tanítványától, Enfantintől
Széchenyi óvta a magyar közönséget, egészen úgy gondolkodik a haladásról
és az emberiség életkorairól mint Széchenyi.
Csakhogy máskép jellemzi ez életkorokat. Saint-Simon szerint az
emberiség gyermekkorában épít, mint az egyptomiak, ifjúkorában művész,
mint a görögök, érettebb korában harczias, mint a rómaiak és a középkor;
és a XIX. század elején, a Saint-Simon korában, olyan, mint a negyven
vagy negyvenöt éves ember, azaz többé nem harczias, hanem philosophnak
készül. A moralistának feladata megszabni az emberiség életkorához illő
kötelességeket.[256]
Hegel történetphilosophiája a kelet ókori történetét a történet
gyermekkorának nevezi, a görög történet szerinte az ifjúkor, a római a
férfikor, a keresztyén germán világ az öregkor. A természetes öregkor a
gyengeség kora, a szellem öregkora azonban tökéletes érettségét jelenti,
melyben mint szellem visszatér ez egységhez.[257] Quetelet szerint is az
emberiség csak úgy fejlődik, mint az egyén; physiologiai élete
lassanként az értelmi erő élete lesz. Quetelet vizsgálatai természetes
eredményének hirdeti a perfectibilitás tanát.[258]
A franczia forradalom idején Adelung azt tanította, hogy minden egyes
nép áthaladna az emberi élet korain, ha haladásában nem gátolnák idegen
befolyások. Wagner, a történetphilosoph, Széchenyi kortársa, az emberi
élet fejlődési szakaszait alkalmazza az emberiség fejlődésére. Néhány
évvel később Krause azt mondja, hogy minden emberi társulásnak vannak
életszakaszai, a csíra életétől a fejlődés érettségéig.[259]
Comte Ágoston és Spencer is az egyén és társadalom fejlődésének
párhuzamából indulnak ki.
Gobineau szerint ifjú nemzetekből vének lesznek s a vénség haláluk
közelségét jelenti. Gobineau ellenfele, Pott is azt hiszi, hogy a
nemzeti s egyéni fejlődés hasonló, fiatal nemzetekből idővel öreg,
tehetségben érett nemzetek lesznek.[260]
Lasaulx történetphilosophiájának központjában találjuk a tárgyalt
párhuzamot. Kiszámítja, hogy egy nagy, erős és fejlődésében nem zavart
nép körülbelül két vagy négyezer évet él s életéveinek fele esik állami
életének virágkorára, mint Babylon, Róma, Byzancz és a német-római
császárság története mutatja.[261]
Nagy történetírók is használják az életkorból vett metaphorákat.
Macaulay az európai nemzetek gyermekkoráról beszél, midőn a papság
gyámságára szorult.[262] Mommsen a római császárságot jellemezve azt
mondja, hogy az «öregkor nem bir új gondolatokat és alkotó munkásságot
kifejteni és ezt a római császárság sem birta megtenni».[263]
Nemrég nálunk gróf Vay Péter is azt irta: «Egy népfajnak csak úgy mint
az embernek, meg van a maga kora. Felnevelni csak idővel lehet.
Erőszakkal megöregíteni lehetetlen».[264]
«Hinnünk kell benne» – írja Herczeg Ferencz – «hogy a szabadon fejlődő
nemzetek élete hasonlatos az egyes emberekéhez. A gyermekkorra az
ifjúság, a férfikorra az aggság következik. Anglia Cromwell idejében
mondott búcsút ifjúkorának és Waterloónál érte el férfikorának teljét.
Angliában sokan a délafrikai háború óta csendes borzongással érzik a
közeledő vénség hűvös lehelletét».[265]
Az írók e sora Annæus Florustól napjainkig nemcsak a metaphorák életének
hosszúságát bizonyítja. Philosophusok és történetírók fontos
következtetéseket is vonnak az ember és a nemzetek életkorának
hasonlóságából.
Hiszen ha Homéros és Aristoteles korára vagy Shakespeare és Ibsen
tragédiáira csak egy összehasonlító pillantást is vetünk, nem
tagadhatjuk, hogy vannak a nemzetek és az emberiség fejlődési
korszakaiban különbségek, melyek feltünően egyeznek az emberi életkorok
különbségével. Ez egyezés társadalomtudományi vonatkozásairól itt nem
szólhatunk.[266]
A történet terén maradva úgy véljük, hogy a párhuzam gyöngéje leginkább
utolsó részében, az öregkor s a közeli halál megállapításában rejlik.
Ha visszapillantunk egy nemzet befejezett történetére, könnyű
megállapítanunk a gyermekkort, vagyis a mythosképzés idejét, majd az
ifjúkort, mikor a phantasia élénk működése, s a vérmérséklet hevessége a
feltünő jellemvonások, azután a reflectáltabb korokat és az
elgyengülést. Noha itt is azt kell megjegyeznünk, hogy a felbomlás
nemcsak a nemzeti cultura belső feloszlásának következése, hanem sokszor
a szerencsétlen külső erőszak hatása.
Élő nemzeteket vizsgálva, elég könnyű történetök fiatalsága után itélve
szólnunk a nemzet ifjú és sokat igérő erejéről vagy még kezdetleges
állapotáról és óvatos bánásmódot kivánó gyöngeségéről. De a férfikor
vége vagy épen a halálhoz közeledő öregkor megállapítása annál nehezebb.
II. Pius 1459-ben jól jellemezte a török fiatalságát és jövőjét, de a
XVII. század diplomatái, kik már emlegették a török birodalom vészes
betegségét, kevésbbé biztos talajon mozogtak és azóta a török százados
betegségével még él és néha kemény csapásokat osztogat. Nagyon nehéz s
majdnem lehetetlen a még élő nemzet vesztét vagy elgyengülését
megjósolni, bármily vén is története. Herder, ki szintén szereti az
egyéni életből vett hasonlatokat, a japánról azt jósolta, hogy mint a
csiga házába vonul és míg az európai népek a tökéletesség elérhetetlen
pontja után törekednek, Japán ott marad, hol évezredek előtt volt. És
ime, a vén Japán megifjodott és legyőzött egy nagy nemzetet, melynek még
ifjú, európai culturája volt. Ép ily tanulságos Herder jóslata a
magyarokról. Lasaulx, a nemzeti s egyéni élet párhuzama alapján, azt
jósolta 1857-ben, hogy a lengyelek, olaszok, magyarok és új-görögök
újjászületési törekvései csak nemes reminiscentiák értékével birnak. A
német birodalom feltámadásában sem hitt. Aligha nem így járnának azok
is, kik az angol nemzet vénségét akarnák megállapítani abból a
körülményből, hogy története régi s hogy a hővérű Percyk utódjai ma
békés polgárok, sőt talán bankigazgatók.
A nemzetek életében titokzatos erők működnek; ebben az életben kétszer s
többször is virágzik az ifjúság.
Ha Széchenyi ez igazságot elismeri, nem kellett volna a jövőbe vetett
hitének biztossága végett kételkednie a magyar multjában. De bármit
érjenek történeti eszméi, jelentőségök igen nagy volt lelki életében s
ily módon nagy hatással voltak nemzetünk történetére is. Ezért kell
komolyan és kegyelettel foglalkoznunk velök.