Pedig ez nem látogatásokhoz alkalmas pillanat!
De már be kelle menni Bárzsing úrnak, mert Márton kitárta előtte az
ajtót s nem sokára be is csukta mögötte.
Ő bement, Márton kinmaradt; az utóbbi azt a pantomimai mulatságot
szerezve magának, hogy a belépett után tekintve, két öklével úgy tett,
mintha valami képzelt alaknak a gallérját megragadná, azután egyet
rántana rajta, olyan formán, mint a kit az ajtón dobnak ki; ott megint
meggondolná magát s az ablakon hajítaná ki, nagyot ütve utána az
öklével. E jelentékeny némajáték után indult Márton tányért törülgetni.
A terembe lépő Bárzsing nagy szorongást érze magában, ha elgondolá, hogy
most egy kisirt szemű társaság elé kell kerülnie; azonban meglepetésére
úgy találta, hogy a hallott beszédeknek semmi köze sincsen az arczok
kedélyével: Hargitayné asszonyság a legnyájasabb mosolylyal siet eléje,
míg Judit kisasszony szenvnélküli közönynyel áll egy asztal előtt, mely
fejékekkel van tele.
– Jőjjön csak, jőjjön, kedves Bárzsing. Magának jó izlése van az
ilyenekben. Azon perelek épen a leányommal, tán ki is hallatszott az
előszobába, hogy mit tegyen holnap a fejére, a bevonulás alkalmával? Ő
nem akar sehogy az én izlésemre térni; meglássuk, Bárzsing úr
melyikünknek ad igazat?
Ott pedig nagy mód volt a válogatásban: az asztalon hevert egy koszorú,
apró halavány rózsákból, egy antik diadém, gyémántos rezgőkkel, egy
füzér gyöngyökből és nefelejtsekből és egy myrtus galy.
Hargitayné mindegyik diszítményt egyenkint felpróbálta leánya fejére:
nézze ezt! nézze emezt!
Judit engedett magával mindent kisérleni csendesen; hosszúdad halavány
arczát, szabályos szép vonásaival, nagy fekete szemeivel, sűrűs
szemöldiveivel csak egyszer sem fordítva a tükör felé.
Bárzsingnak valóban elég oka volt zavarban lenni az itélet kimondásával.
A rózsakoszorúval fején úgy tünt fel, – mint egy menyasszony.
A diadémmal olyan volt, – mint egy királyné.
A gyöngyfüzérrel, – miként egy istenasszony.
S a myrtusszal olyan szép volt, – miként egy szép halott.
Bárzsing úr azzal vélt nyomdokába léphetni bölcs Salamonnak, ha a
szépségeket nyalábra fogja s úgy oldá meg a kérdést, hogy a legszebb
lesz, ha a gyöngyfüzért, meg a rózsakoszorút a diadém körül fonják s azt
teszi fel úgy a kisasszony.
Hargitayné boszús szemrehányással tekinte rá, mintha mondaná: te filkó!
nem tudtad már még azt a myrtust is oda markolni?
Judit hideg mosolylyal nyúlt a myrtus után; az volt az ő választotta.
Ezt azután ő maga illesztette éjsötét hajfürtei közé s a mint ekkor
szemeit egy perczre égnek emelé s önkénytelen felsóhajtott, akkor úgy
tünt elő, mint egy idvezült, ki már repül a levegőkön keresztül.
– Tehát e mellett maradok.