Lassan kóvályog az erdő felett,
És egyre szélesebb köröket ír,
S a földtől egyre távolabb lebeg.
Lassan elnyeli a levegő-ég,
Hatalmas szárnya alig-alig lendül,
Ez „ama kiterjesztett erősség“.
Idelenn hullanak a levelek,
S én hulló levelek útján megyek,
És magammal, és mással,
És az Istennel perelek,
S lényem törvényét félve kutatom.
Az a másik, ott fenn:
A végtelen Erő,
S a végtelen Magány,
És a végtelen Nyúgalom.