Odysseus megy Ithaka felé,
Vizen túl várják ölelő karok:
Hű Penelope… gyöngéd feleség…
Kövesse, aki meg nem unta még!
Én az öreg Cyklopsnál maradok.
Áll puszta szigetparton, vak titán,
Kiszúrt szemével végtelenbe néz,
Két roppant karja: két lecsüggedt ág,
A Góliáthot csalafintaság,
Az őserőt legyűrte törpe-ész.
Megtört, de meg nem hajlott hatalom.
A szirteket szakgatta bősz dühében;
E pillanatban valóban titán,
Királyi gőg keserű ajakán,
Hogy kifáradt a sziklatördelésben.
E gőgös, keserű ajk tudja már:
Meghalnak mind az istenek, mesék,
Jönnek, kik _két_ szürke szemmel látnak,
Az álmoknak, a hitnek, csodáknak
Kiszúrják titokzatos _egy_ — _szemét_.