– Dikk, gádzsók! – Mert ő volt a primás Kálmán.
Tanitó ur kezet adott Kálmánnak és mondta néki, hogy hát hogy vagyunk:
– Még mindig jobban mint a seprü, tudja Kálmán mert az fejjel lefele
van. Legyecskével lenne egy kis dolgom.
Legyecske odafel a harmadik lépcsőn hátrébb toszitotta a fél
nádpálcájával a szidit a fejében, érdeklődött:
– Eledó mán a muzsika tanitó uram?
Tanitó ur hitta lefelé onnét:
– Csak jöjjík lefele Legyecske lelkem.
Hát osztán mentek ketten a piacon átal, tanitó ur, meg Legyecske. Mentek
a Vasut-utcának, tanitó urék fele. Utánok hallott a vad zsinat a depó
felől, mert a cigányság megint elkezdte a veszekedést. Legyecske nagyon
izgatott lett, a fél nádpálcával egy nagyot suhogtatott bokázott is vagy
kettőt lépés közben:
– Dikk mán – azt mondja – veszekednek mán! Mindig ugat a cigányság. Jaj
de csunya ember a cigányság, rágja meg a feki valamennyi cigány ember
ebbe a magyar országba. Hallja tanitó uram, hallja mán, dikk!
Hallotta tanitó ur vagy nem hallotta? Tanitó ur Kossuth-kalapjában a
sötétségben egy csepp baba rítt, ugy csinált: uáh uáh uááh és osztán egy
fényes barna muzsikának a szomorodott szava szólott elalvó lemondással.
Igen bizony, a muzsikát most már el kell adni Legyecskének. Tavaly őszön
is ugy volt már hogy tanitó ur eladja a muzsikát, akkor mikor uj volt az
ötödik gyerek tanitó uréknál és a hetvenöt forintos váltónak is
lejáratja volt és nem volt meg a két forint a törlesztésre meg tornacipő
kellett két gyereknek mert kezdődött megint az iskola s Lefkovics is ugy
küldte vissza a könyvet hogy nem küldte el a három kila lisztet meg a
fél kila kockacukrot meg a subickot, mert azt izente hogy elseje volt,
mért nem tetszett fizetni a könyvre tanitó urnak, többet kontóra nem ád
egy fitying árát se. Akkor szóba állott volt tanitó ur Legyecskével mert
hallotta hogy venne Legyecske valahun egy jó muzsikát. De tanitó ur meg
Legyecske nem tudtak egyszerre megegyezni s az isten valahogy
valamennyire mégis csak segitett akkor tanitó uréknak ugy hogy a muzsika
megmaradt és tanitó urék megint keresztül tudtak egy esztendőt élni.
Legyecske sebesen járt tanitó ur oldala mellett mert Legyecske igen
kicsi kis rongy cigány volt, tanitó ur pedig nagy hosszu alak és aki
szembe jött vélők megolvashatta volna hogy Legyecske kétszer annyit
biciklizik a két cipőjével mint ahány lépést tanitó ur teszen.
Legyecskének fel volt a feje, mert beszélt fel a tanitó urhoz, tanitó
urnak meg le volt a feje mert hallgatta Legyecskét vagy nem is azért,
hanem tán azért mert ott ült a gond tanitó urnak a fejében mintha még
egy vas kalap is vón az alatt a Kossuth-kalap alatt tanitó urnak a
fejében. A pipaszárnak a végivel mindig csak választotta jobbra-balra a
bajuszát tanitó ur mintha az a két bajusz össze akart volna szaladni.
Egy kényes tekintetes ur azt gondolta volna hogy tanitó ur csak azért az
egyért süti le a fejét, hogy ni Legyecskével megyen el itt a járdán.
Legyecskének a nyakán nem volt gallér a zsaketjében meg olyan nagy
pecsétek voltak mint szigetek a Fekete-tengerben, lajbi nem volt
Legyecskének a testén, a kemény inge meg kétfele volt válva a kebelén,
mert vendéggomb egy se volt beletéve a Legyecske kemény ingébe. Az a
kicsi fehér paizs, az amelyik az ing derekáról le szokott csüngeni, az
akin az igazi uraknak a monogramja rajta szokott lenni, az Legyecskének
nem volt a nadrágjába belédugva, hanem rácsüngött a nadrágra, de még más
is kinn volt Legyecskénél, a gatyamadzagja s kiszemtelenkedett a
nadrágjának a gombjai közzül mert, azok a gombok azok nem voltak rajta
Legyecskének a nadrágján. A két nadrágszár alatt pedig le volt esve
Legyecskének a hosszu gatyaszára mindakettő a két cipőjére, akárcsak egy
ténsasszonynak a két hosszu bugyigója látszana ki a rokolyája alatt.
Kérem igy nézett ki Legyecske.
Tanitóné ténsasszony félretette a párnán a főkötőbe rámázott fejét és
behunyta a szemét mikor tanitó ur beeresztette maga előtt a szobába
Legyecskét. A gyerekeknek nagy öröm volt hogy Legyecske megjelent
tanitót urral a tornácon, mind beszaladtak az udvarról és tolakodtak az
ajtóban, sugdolóztak, lökdösték egymást és nagyba vihogtak, ugy
vizsgálták Legyecskét.
– Alásszolgája tanitóné ténsasszonyom, – igy köszönt Legyecske, s tanitó
ur egyidejüleg leemelte Legyecske fejéből a szidit, mert Legyecske
elmulasztotta a kalaplevevést. A gyerekekből kifutott a kacagás és
tanitó ur keserüen kirakta a gyerekeket egymás után a szobából. Odakint
a gyerekek nagy hancurozást csaptak amint betette rájok az ajtót tanitó
ur. Alászolgája, alászolgája, alászolgája lekváros a pofája – igy
csufolták ki Legyecskét és kacagtak hozzá kegyetlen kedvesen.
Legyecske megvizitálta messziről a tanitóné ténsasszonynak az ágyát. Az
olyan volt, mint valami dult menyország, csupa teli fehér párna meg
dunyha meg pendelyecske, főkötőcske, pelenkácska, cucli meg zsebkendő
meg munkálni való slingelés a dunyha felett összevissza. Tanitóné
ténsasszony ágya előtt pedig ott állott a sárgára megfestett bölcső s
abban benne feküdt dagadt fehérségek közt nyers és érzékeny pünkösdi
pirossággal az uj baba, tanitó uréknak a hatodik gyereke. Legyecske igy
csinált: ooóh, avval lábujjhegyen odabátorkodott a bölcső elébe:
– Hadd nézzem mán meg instálom a szép kis angyalkát, egyem a tiszta
fényes kis lelkit, jaj de remek gyönyörü csepp kis ártatlanság egyem a
szive hajnalát, kicsi jány vagy fiu kérem?
– Fiu hát, fiu – tanitó ur megmondta.
– Uáhh, uáá… uáááhh… – a babának a két tejes szeme megijedt
Legyecskétől, becsukódott és felnyilt az a fehértelen piros szája a
babának és ájuló babasirást kezdett. A két csepp veres ökle beszorult,
olybá tünt a dolog, mintha Legyecske halálosan megsértette volna a
bölcső kvártélyosát.
– Ur isten, ur isten, édes egy kis mindenségem. – Tanitóné ténsasszony
felkönyökölt az ágyban és ringatni kezdte a bölcsőt fehér rékliujjas
gyenge karjával. Legyecske elszégyelte magát onnét a bölcsőtől, tanitó
urral az ablak mellé vonultak tárgyalni. Tanitó ur kivetkőztette már a
muzsikát a zöld zsákból, akiben ott csüngött mindig a muzsika az ajtó
mellett a falon. A baba sirt ritt vak és mély uáhval a bölcsőben, attól
a gyerekeknek a lármázása nem hallott be ez udvarról, nehéz tejes
fülledtség volt a szobában és Legyecske a naplementében az ablaknál
forgatta a muzsikát háttal meg mellel maga felé, tartotta fel és szembe
nézett vele s elkezdte csavarni a füleit, ugy ahogy tanitó ur szokta a
rossz gyerekek fülét csavarni az osztályban és Legyecske leállitotta a
térgyére a muzsikát és csavarta sorba a füleket és a hüvelyk ujjával
pityegtette a hurokat hozzá s a muzsika panaszkodott édesded fájdalmában
hogy: pitty pitty pitty pitty pitty és mélyebben és elevenebben és
megint halkabban és ujra zengőbben és megint álmosodva s ujra gyerekesen
üdülve pitty pitty, pitty pitty pitty, de ezt nem lehet betükkel utána
csinálni. Sem azt ahogy a baba sirt ettől sem azt ahogy tanitóné
ténsasszony sóhajtott ahogy az ablak fele tekintett ringatás közbe sem
azt hogy tanitó ur hogy dudolt betett ajkai mögött az ablakon a szomszéd
kerités sötétedését vizsgálva. Azután Legyecske felvette a vonót és
huzott egyet az a-huron azután a dé-huron azután a gé-huron. Azután mind
a három hurt áthuzta egy erős lapos huzással. Az é hur hiányzott a
muzsikáról. Legyecske ránditott könnyen és sebesen egy cifra ábrándot
próbára magának a borult plafonra felfigyelve, olyan szaporát mint
amilyen szaporával a Repülj fecském kezdődik, csakhogy vadat és
csinálatlant, olyat amilyen sehol sincsen lekottázva csak a cigányoknak
a cigány lelkében.
Azután Legyecske a vonó fájával rá veregetett a muzsikának a hátára. A
baba sirt ritt egyformán. Tanitó urnak az esteledő pirosság nagy
bánatosságot pingált a barna szakállas képén ott az ablaknál. Legyecske
felemelte a feje mellé a muzsikát és megrázta s megint megrázta s lesett
srégen felfele tanitó ur szemébe. Tanitó ur biztatta szeliden Legyecskét
hogy:
– Benne van abba a lélek, ne féljen semmit Legyecském, benne van a lélek
csak a gyerektől nem hallja maga.
Legyecske még rázta egy kicsit a muzsikát azután leengedte, tán mégis
meghallotta hogy zörög benne a lélek.
– Hát a négy pengő forintér mint ahogy tavaly mondtuk tanitó uram.
– Hat pengő Legyecske lelkem, hat pengő.
– Öt pengő forintra hagyta tavaly is tanitó uram, vakitson meg a jó
isten mind a két szememre ha nem igazságot mondok.
Tanitóné ténsasszonynak előrébb hajolt a főkötőben a feje onnan az
ágyból. Tanitó ur erősebb hangot adott, dé-huron:
– Legyecske lelkem maga igérte az öt forintot, csak ne forditsuk el a
szót Legyecske lelkem. Én akkor nyolc forintot követeltem. Nem igy van
Legyecske lelkem?
Legyecske megint pityegtetett. Pitty, pitty, pitty. Már csend lett a
szobában, mert a baba kifáradt az erőszakos sirásban. Tanitóné
ténsasszony ringatta még gyengén a bölcsőt és a fejét letette megint és
félrehajtotta, szenvedni.
– Nincs ennek a muzsikának repedése tanitó uram?
– Nincsen ennek repedése Legyecske lelkem. Nézze meg jól azt a muzsikát.
– Sitít van itt a szobába.
– Nincs azon repedés. Ha Debrecenbe bevinném megkapnám érte a nyolc
forintot.
– Négy pengő forint bizony elég szegény kis Legyecskétől tanitó uram
ezér az ócska muzsikáért.
– Öt forinton alul Legyecske lelkem ki nem adom a muzsikát a kezemből.
Tanitóné ténsasszony egy nagyon keveset emelte fejét a párnán, arra
nézett és bágyadva szólott oda nékik. Azt mondta:
– Nem engedem öt forinton alól kivinni a hegedüt a házamból.
Avval visszaengedte fejét oldalt ugy ahogy volt és betette szemeit
tanitóné ténsasszony.
Pitty, pitty pitty pitty.
– Öt pengő forint. – Legyecske lehuzta a füle mellől a Magyar
cigarettát, aki ott volt a füle mellett, elkezdte két ujja közt
mángorolni, a másik kezével meg pitty pitty, pitty pitty pitty. Alkudott
nagyba magával. Hagyjuk el már, mert meghasad a szivem.