Tanitó ur estefelé kisétált a köves piacra s odament a depó elibe. Ott
ült a depóajtónak a három lépcsőjén a cigányság. Az ajtó mellett oda
volt a falnak támasztva a bőgő. Tanitó ur kihuzta a pipaszár végit a
bajussza meg a szakálla közül, avval szalutált egyet és oda szólott a
cigányság közzé hogy:
– Legyecske lelkem.
Legyecske meg se hallotta, mert a cigányság még zugásba volt, mert éppen
akkor fáradtak ki a veszekedésben, mert nagyba veszekedtek, mert mikor a
cigányság nem muzsikál, mindig veszekedik. Ott ültek Kálmán meg Bödön
meg Csugesz meg Szilva meg Bizsu meg Birsli meg Legyecske. Mind ott
ültek. Legyecske odafel ült a legfelső lépcsőn. Egy ócska kis fél
nádpálca volt Legyecskénél, azzal a fél nádpálcával rá szokott csapni a
bőgőhurra mikor veszekedés van, mert Legyecskének a hangja nem igen jött
ki a hadovában, pedig igen nagy mérge volt és mikor megcsapta a fél
pálcával a bőgőt, ugy vehette, hogy na most a Legyecske szava szerepel
ott a piacon. De olyankor osztán Csugesz hátrakapta, magát és
belécsapott a tenyerivel a Legyecske szidijébe mert Csugesz volt a bőgős
és ott szokott ülni Legyecske lába alatt a második lépcsőn és kétszer
olyen magos volt mikor felállottak mint Legyecske. De Legyecskének a
szidijének nem numerált az hogy ha Csugesz odacsapott egyet, ugy össze
vissza volt horpadva Legyecskének a szidije. Régen csapkodnak már a
kupecek Legyecskének a feje tetejére mikor odabe muzsikál nékik a depóba
kalapba. Ez a Legyecske szidije zöld szin volt pedig fekete szidi volt
és a cigányságnak is mindnek az egész ancugja olyan zöld szin volt,
pedig mind fekete ancug volt és a pofájok is zöldet játszott pedig mind
fekete volt mert mind cigány pofa volt.
Hát tanitó ur még egyszer intett felfele Legyecskének:
– Legyecske lelkem. Jöjjön csak.
Kálmán meglátta hogy ott áll a tanitó ur a cigánysággal szembe. Hát
köszönt.
– Hogy vagyunk tanitó ur?