Az érzékenység észnek, ész pedig az Istennek szolgája: a’ bizonytalan
leendők az eleve látásból értetnek.
Hogyha a’ test érzésében, ámbár illessék az érző eszközöket kül tárgyak
minéműségei, és a’ mivelő lélek erejét meg előzze testi szenvedély,
melly az ész cselekedetit magára ébreszti, és az addiglan nyugvó képeket
felindítja; ha mondom, a’ test észrevételiben a’ lélek nem jegyeztetik
meg szenvedéllyel, hanem maga erejével itéli meg, hogy a’ szenvedés a’
testhez tartozik; mennél inkább azok, mellyek minden testi illetések
alul kivetettek; nem a’ küli tárgyakat követik a’ külömbző itélet
dolgában, hanem magok ön esze munkálatit végzik: ’s e’ szerént sokféle
esméreteket nyertek a’ külön rendű állatok; mert minden érzékenység
esméret nélkül, a’ mozdulatlan állatoknak jutott egyedül, minémüek a’
tengeri csigák, ’s mind azok, mellyek kősziklákhoz ragaszkodva
tengődnek. A’ képzelet pedig mozgó barmoknak, mellyekben még valami
kivánó, és távoztató indulat látszik lenni. =Az ész csupán az emberi
nemzeté egyedül; valamint maga az értelem az Istené,= mellyből az jön
ki, hogy az esméret legfőbb való a’ többi közt, melly nem csak a’ maga,
de még a’ más esméretek alá vetett tárgyakat is tulajdon természete
szerént megesméri.
Mit? ha tehát az okoskodásnak az érzékenység, és képzelet ellent áll,
azt mondjuk-e, hogy semmi az a’ mindenség, mellyet az ész látni vél?
mert a’ mit érezhetni, képzelhetni, az mindenség nem lehet; vagy tehát
az ész itélete igaz, és semmi érezhető nincs, vagy mivel esméri, hogy
több szerek vagynak az érzések és képzeletek alá vetve, hiú lesz az ész
felfogása, melly az érezhetőt, és különös egyest, mint közönségest
tekínti. Ha pedig ezekre az ész ellen szólal; hogy ő ön magát, és még a’
mi érezhető, és képzelhető a’ közönséges tekéntetben látja, azok pedig,
t. i. az érzés, és képzelet a’ közönséges esméretre nem vágyhatnak, mert
azok esmérete a’ testi képeket meg nem haladhatja, a’ szerek
természetéről pedig az erősebb, és tekélyesebb itéletnek kell hinni az
e’féle pörben: tehát mi, kik mind okoskodó, mind képzelő, és érző erővel
birunk, nemde az okoskodás ügyét, inkább igazlanók? Hasonló e’hez az
emberi ész dolga, midőn azt, hogyha csak az Isteni értelem a’ leendőket
úgy nem esméri meg mint ő, nem is látja.
Mert te igy beszélsz: ha a’ szereknek bizonyos, és szükséges leendősége
nincsen; azok, hogy bizonyosan leendők, előtudni nem lehet. Ezen
szereknek tehát nincs elő tudhatása, mellyet ha ezek eránt is tartunk
lenni, semmi sem leszen, a’ mi szükségből nem ered. Ha tehát a’ mint az
észben részeltetünk, ugy birhatnánk az Isteni elme itéletével is,
valamint a’ képzelet, és érzésről itéltünk, hogy az észnek engedjen az
érzés, és képzelet, úgy az ész felül is leg igazabban állítanók, hogy
magát vesse alá az Isteni elmének. Ha csak lehet, ezen fő értelem
polczára emelkedjünk; mert ott látja meg az ész, a’ mit magában nem
láthat; az az hogy mi módon látja bizonyosnak, és elvégzetnek, még
azokat is az előlátás, mellyeknek nem bizonyos leendőségök, és hogy ez,
nem vélemény, hanem a’ fő tudomány határ nélkül való egyszerüsége.
Héj be csudálatos a’ test külseje itt az állatoknak!
Némelly messze kinyúlt testel mert csúszva, mászva indul,
És szakadatlan nyomdoka porba le nyomva látszik a’ föld
Színén: Más ékes tollával az égre, ’s földre röpkény
Hig levegőt veri, ’s kedve szerént a’ merre tetszik uszkál,
Más ismég ön kedve után oda léptet a’hol örvend:
Vagy zöld mezőket, vagy is erdei sűrüket be járkál.
Ámbár mind ezeket ha külömbzeni látjuk ön alakkal
Még is földre lehajlott fővel erőtlenek magokban;
Ember az egy maga, a’ ki fejét hordozza fenn magasban,
És igyenes testel könnyű alapúl, lenéz, ’s utálja
A’ földet. Ha te birsz ésszel, maga föld az, a’ mi int, hogy
Arczal eget ha szemelsz, szivedet le ne kössd agyaghoz, és hogy
Még szép lelkedet is felemelni siess ezennel égbe.
Elméd lábad alatt ne legyen, ne gyalázza már Urát test!