Az Isteni előlátás megegyez a’ szabad akarattal.
Akkor igy szólalt: régi panasz már ez az Isteni gondviselésről, mellyet
Cicero is megforgatott (5.) midőn a’ jövendölést felosztotta, és magad
is többször eszmélkedtél felőle; de még is eddig közületek egyik sem
fejtette meg elég szorgosan, és nyomósan: melly homálynak az az oka,
hogy az emberi okoskodás ereje, az Isteni előtudás egyszerüségéhez nem
férhet, mit ha valamiképen érhetne, vége lenne minden kétkedésnek. Ezt
úgy fogom nyilvánítni, és bebizonyítani, ha a’ minn előbb fenn akadtál,
előbb megfejtendem. Mert azt kérdem, mért nem elégled a’ megfejtettek
okát, a’ melly mivel az előtudást nem tartja a’ leendő szerek szükséges
okának, nem is akadálozza az előtudás akaratunk szabadságát. Talán te
más okból következteted a’ leendők szükségét, mint sem hogy a’ mik
előtudatnak, azoknak meg nem lenni, nem is lehet? Ha tehát az előesméret
semmi szükséget sem hoz a’ leendőkre, a’ mit előbb megvallottál, hogy
lehetne a’ szabad akaratból származó dolgokat egy bizonyos történetre
kénytetni? mert hogy észre vedd mi következhetik belőle: ha feltesszük,
hogy nincs előtudás, hát azok, a’ mennyire illeti, mellyek szabad
akaratból történnek, szükségből történnek-e? épen nem. Tegyük fel, hogy
történtek, de nem szükségből, azután is úgy vélem, megmarad az akarat
egész szabadsága.
De azt mondod: ámbár az előtudás nem kényteleníti meglételre a’
történendőket, de még is jele, hogy megtörténjenek.
Ezen móddal, ha az előesméret nem volna is, még is szükséges leszen a’
jövendők meglétele: mert minden jel csak azt mutatja, mi legyen, nem
cselekszi pedig, a’ mit jelent. Annak okáért meg kell mutatni, hogy
semmi sem történhetik szükségtelenül, és hogy az előesméret egy jele
legyen a’ szükséges leendőségnek, különben ha ez semmi, a’ jel sem lehet
annak jele, a’ mi semmi. Már pedig a’ bebizonyítás okok erején épült,
nem jeleken, nem is külről vett okoskodásból, hanem meg egyező, és
szükséges okokból következik.
De hogy lehet az, hogy ezek ne telesedjenek, mellyek előláttatnak?
mintha bizony mi azokat, miket az előlátás jövendőknek esmért, meg nem
történendőknek hinnők; és nem azt vélnők inkább: ámbár lesznek, de
természet szerént való szükségből nem lesznek.
Mit könnyen abból is észre vehetsz, hogy többet látunk szemeinkel, mik
történnek: Ugymint azokat, miket a’ lovak mérséklésében, és forgatásában
látszatnak cselekedni a’ kocsisok, és igy más dolgokat is. Kénytet-e még
is közülök valakit a’ szükség úgy cselekedni? Semmikép sem. Mert
hasztalan volna a’ mesterség ereje, ha minden kénytelen mozdulna. A’
mellyek tehát minden szükség nélkül leendők, nincs szükségök létezni
előbb, hogy sem lennének. Azért vannak olly leendők, mellyek létele ment
minden szükségtől. Azt vélem, hogy semmit sem mondana, ha valaki azt
mondaná, hogy a’ mellyek most történnek, előbb hogy sem történtek,
leendők nem valának. Igy tehát ezen előesméreteknek is vagyon szabad
leendőségök; mert valamint a’ jelenek tudása semmit sem okozza a’
létezést; úgy a’ jelenek, a’ jövendőket, mellyek leendők, semmiképp sem
kénytetik. Te pedig azt mondod, hogy épen erről van a’ kétség: valjon
azon dolgokat, mellyeknek nincs szükséges leendőségök, lehet-e elő
esmérni? nemde ellenkezni látszatnak, és te azt véled, hogyha
előláttatnak, szükségkép leendők; ha szükség nincs, nem is tudatnak
előre, mert a’ tudomány semmit fel nem fog az igazságon kivül? ha mi
bizonytalan leendők vannak; ’s azok mint bizonyosak előláttatnak, az a’
vélemény homálya, nem a’ tudomány igazsága; mert máskép vélni mintsem a’
szerek volta létez, a’ tudomány tökélyétől való tévedésnek hiszed. Ezen
tévedés abból ered, hogy mindenek mellyeket kiki esmért, azonok
erejéből, és természetéből véli esmérni, mellyek tudatnak; a’ mi pedig
mind ellenkezőleg van. Minden, a’ mi megesmértetik, nem tulajdon ereje
szerént, hanem az emberi tehetség szerént esmértetik.
Hogy ezen állítás példából is ki tessék: a’ test ugyan azon gömbölét,
máskép látja a’ szem, máskép érzi a’ tapéntás; a’ szem távól maradván,
egyszerre lövellett sugarak által az egészet szemléli; a’ tapéntás pedig
hozzá érvén, és fogódzván, annak mózgása alatt gömbölegét részenként
érzi. Magát az embert is máskép tekénti az érzékenység, máskép a’
képzelet, az ész máskép, az értelem is. Az érzés, anyagból létező
külsejét, a’ képzelet csak külsejét minden anyag nélkül, az ész pedig
ezeket meg haladván nemét is, melly minden részecskékben vagyon, egy
közönséges tekéntettel szemléli.
Az értelem leg magasabb szemmel néz, felül haladván a’ mindenség körét,
azon egyszerü formát a’ tiszta ész erejével tekénti: mellyben leg inkább
azt kell észre venni, hogy a’ főbb felfogó erő az alsókat magában
foglalja, az alsóbb pedig soha fel nem ér a’ felsőhöz. Tudni kell, hogy
az érzékenység test nélkül semmit sem ér, minden nemeket a’ képzelet sem
néz, sem az ész az egyszerü formát meg nem foghatja; hanem az értelem
ezek felett helyhezve, letekéntvén felfogja a’ formát, mellyek abban
léteznek, öszvesen látja, de olly móddal, mint magát a’ formát, melly a’
többiek előtt esméretlen volt; mert mind az ész egészét, mind a’
képzelet formáját, mind pedig az érezhető anyagot esméri; sem észt, sem
képzeletet, sem pedig érzékenységet nem használva: hanem csak egy elmei
pillanattal valóságosan, hogy úgy szóljak, mindeneket lát; az ész is,
midőn valami közönségest néz, sem képzelettel, sem érzékenységgel nem
él, és a’ képzelhetőket, és érezhetőket felfogja, mivel ez az, mi
felfogása mindenségét igy határozza; =két lábú okos állat az ember,=
melly ámbár egy közönséges esméret, még is, hogy egy képzelhető, és
érezhető dolog, senki sem kételkedik, mert az, nem képzelettel, vagy
érzéssel, hanem eszes felfogással tekénti. A’ képzelet is, ámbár a’
látás érzéséből, és képek alakításából vevé eredetét, még is az érzés
hijányával is az érezhetőket szemléli, nem érezhető, hanem képzelhető
okoskodással itélvén. Látod-e már most, hogy minden ember az esméretben
inkább ön tehetségével él, mint a’ meg esmértek erejével? Nem is
igaztalanul, mert ha minden =itélet az itélö müve;= szükséges, hogy kiki
ön munkáját ne máséból, hanem ön hatalmából végezze.
Már hajdan kora szült ugyan
Félszeg bölcseket, a’ kik az
Érzést, ’s képeket a’ küli
Testnek részeirül hiszik
Szép elmében eredni, és
Mint’ a’ régkor irászai
Szokták nagy levelekre, ha
Tiszták, és recze nélkülik
A’ csínos betüt írni. De
Hát már hogyha az elme csak
Nyugszik, mit sem erölködik,
És csak szenvedi, mint hanyag
A’ testnek jelit, és csekély,
A’ kül tárgyi haszontalan
Képét tünteti mint tükör;
Honnét lett ez az esmeret
Elmében? mikor ez szemel
Mindent, eggyeseket mi lát?
Esmert dolgokat is feloszt?
Felfog, részre oszoltat is?
Változtatja utát, midőn
Ő eszmélkedik a’ magas
Okrul, ’s mélyre ereszkedik,
Majd ismét ha magába száll
Megczáfolja igaz, hamist?
Hej sokkal müvelőbb ok ez,
Nőlt még többre hatalma is
Annál, melly az anyag szerént
Önkényt szenvedi bélyegit.
Még is léteze már előbb
Testben lelki hatalmat is
Ébresztő teli szenvedély:
Mert csak bántsa világ szemit,
Vagy halljon füle hangzatot;
Már serkentve vidul esze,
Benn melly képeket ő bira,
Most indítja menetre, sőt
Még kül méri jelekhez is.
Aztán rejteki képeit
A’ külsőkbe vegyíti mind.