VI. §.

Az Isteni előlátás mindeneket jelenkorban szemlél; a’ dolgok meglételét

pedig mi sem kényteleníti.

Mivel tehát a’ mint előbb mutattam, hogy minden a’ mi tudatik, nem maga,

hanem annak természetétől, a’ ki elméjében foglalja, esmértetik meg,

tekíntsük most a’ mennyire lehet, minő állapotja legyen az Isteni

állatozásnak, hogy megesmérhessük azt is, minő tudománya legyen. Minden

okos ésszel biró itélete az, hogy az Isten öröktől fogva létez,

vizsgáljuk meg tehát, mi az örök üdő? mert az fogja nyilvánítani az

Isteni természetes tudományt.

Az örök üdő egy végnélküli élet egész és tekéletes birása: a’ mi

világosbban ki tetszik egybe hasonlítva a’ mulandókkal. Minden a’ mi

üdőben él, az a’ múlttól jelen üdőben a’ jövendőre megy által; nincs is

semmi az üdőben, a’ mi egész élete térét egyszerre bírhatná: mivel a’

holnapot nem érte meg, a’ telnapot[1] pedig már elvesztette, a’ mai

napon is csak annyit élhet, mennyi egy repke percz. A’ mi tehát az idő

mértékéhez szabatott, ámbár az, mint a’ világról vélekedett Aristoteles,

sem kezdődött valaha, sem végződik, és élete az üdő mérhetlenségéig

terjed, még sem ollyan, hogy örökkön valónak méltán hitessék; mert az

egész élet bár mérhetlen legyen is, de egész térét nem foglalhatja

egybe, a’ jővendőt is, mellyet el nem ért, nem birja, a’ multból pedig

kiesett. A’ tehát, ki egész telességgel felfogja, és birja a’ végtelen

életet, kinek a’ jövendő jelen van, kitől az elmúlt nem, távozott, az,

az örökkön valóság: kinek tulajdona, hogy valamint ön magánál jelen, úgy

a’ futó üdő végtelensége is előtte jelen legyen. Azért hibás azok

véleménye, kik Platót hallván azt hiszik, hogy ezen világnak sem kezdete

üdőben nem volt, sem pedig fogyatkozása nem lészen, és igy a’ teremtett

világot, az alkotóval egykorunak vélik. Más az, hogy Plato szerént

végtelen életben van a’ világ, más az is, hogy a’ végtelen élet egy

jelenvaló fogás legyen, a’ mi egyedül csak az Isteni elme tulajdona. Nem

is kell vélni, hogy az Isten a’ teremtett szereknél régiebb az üdő

mennyiségével; hanem egyszerü természeti tulajdonival. Mert ezen

mozdulatlan élet jelen állapotját az üdőbeli szereknek végnélküli

mozgása másolja, ’s midőn az kiképezni, és felérni nem tudja; megszünik

mozdulatlan a’ mozdulatlanságból, és az egyszerüség jelenében elfogy a’

jövendőség, és múlt mennyiségére; mivel pedig az egész élet telességét

nem birhatja, ugyan azon okból, hogy mivel semmi módon nem szünik lenni,

a’ mit telesíteni, és kiképezni nem tud, vetélkedni látszik, megkötvén

magát ezen csekély, és repke percz jelenéhez: melly, mivel az örök

jelennek valamelly képét viseli, akar minek jusson, azt cselekszi, hogy

látszassék létezni. Állandó pedig nem maradhatván, a’ végtelen üdő

útjába tért, mellyből történt, hogy menve folytatná életét, mellynek

teles voltát maradva fel nem foghatná, annak okáért ha a’ szereknek

illendő neveket akarunk adni, Platót követvén, az Istent örökkön

valónak, a’ világot pedig végtelennek nevezzük.

Mivel tehát minden itélet az ő természete szerént, mellyek alatta

vannak, azokat fogja fel; az Istennek pedig mindég örökös, és jelenes

állapotja, az ő tudománya is felmúlván minden üdő forgását, az ő

egyszerü jelenében marad, és a’ múlt, és jövendő szerek végtelen térét

egybe foglalván, úgy szemlél mindeneket az ő egyszerü esméretében,

mintha most miveltetnének. Azért, ha az előtudást, mellyel mindeneket

előesmért, fontolgatod, nem vélheted mint jövendőnek előtudását, hanem

igazabban, tudását a’ meg nem szünő jelenségnek, innét nem előlátásnak,

hanem =gondviselésnek= mondatik azért, hogy a’ legalább való szerekből

alakítottakat, mint egy a’ szerek legmagasabb csúcsáról, mind által

látja.

Hogy kivánod tehát, hogy azok szükségből legyenek, a’ miket az Isteni

szemek meglátnak, midőn még az emberek sem teszik szükségből valókká, a’

miket látnak? Mert ugyan a’ miket előtted jelen szemlélsz, a’ te látásod

kényteleníti-e szükségesen? Semmikép sem! ’s pedig az emberi

jelenvalónak, az Istenivel van valami hasonlatossága; valamint hogy az

emberek üdeigvaló jelen állapottal látnak, úgy az Isten is az örökkön

való jelenlétével! Már most ez az Isteni eleve látás, a’ szerek

természetét meg nem változtatja; hanem jelen állapotukban látja, a’

millyenek reánk nézve jövő üdőben leendők; de nem is zavarja össze a’

szerek aránti itéletét, hanem elméje egy tekéntettel esméri, mind a’

szükség, mind a’ szükségtelen leendőségeket: valamint ti, mikor

egyszer’smind látjátok járni a’ földön az embert, és a’ napot az égen,

még is választást tesztek, hogy ez szükségből, amaz pedig készakartva

történik. Igy tehát a’ mindeneket szemlélő Isteni tekéntet, nem bontja

fel a’ szerek mivoltát, melly nála jelen vagyon, de az üdő voltához csak

leendő. Ebből hozzuk ki, hogy ez nem vélekedés, hanem igazságon épült

esméret, midőn valamit megteendőnek esmér lenni, ugyan azon okról tudja,

hogy meglételre nem kénytelenítetik a’ szükségtől.

Ha azt mondod, hogy a’ mit Isten megleendőnek lát, lehetetlen hogy meg

ne legyen, a’ minek pedig lehetetlen meg nem lennie, az szükségből

leszen, és engem erre a’ szükség névre szorítasz; megvallom ugyan, hogy

ez felbonthatlan igaz dolog; de a’ mihez alig közelíthet valaki, hanem

csak az Isten vizsgálja! Azt felelem reá, hogy azon egy állapot, midőn

az Isteni esmérethez csatolod, szükséges, mikor pedig maga természete

szerént vizsgálod, szabad, és készakartva való; mert kétféle a’ szükség,

eggyik kikötés nélkül való szükség, p. o. minden ember halandó; a’ másik

kötés alatt van, p. o. ha valaki jár, annak szükséges mozgani, járni;

mert ha valaki mit tud, az máskép nincs, mint tudja. De ez a’ kikötéssel

való szükség, a’ kikötés nélkülit nem húzza magával, mert a’ szükséget

nem az ő tulajdon természete okozza, hanem a’ hozzá adatott kötés, mivel

semmi szükség sem kényteleníti a’ járásra azt, ki kész akartva jár, noha

mikor lépeget, járnia kell.

Hason módon, ha az Isteni előlátás valamit lát jelen lenni, annak

szükség lennie, bátor nem kénytelenítetik lenni: de az Isten a’ szabad

akaratból származó leendőket jelen látja lenni, ezek tehát az Isten

látásához képest szükségessé válnak az esméret, és ok kötése által;

magukban pedig vizsgálva, szabadságuk vagyon. Meg lesznek tehát kétség

kivül mindenek, a’ mellyeket az Isten elő látott lenni; de némellyek

szabad akaratból származnak, mellyek ámbár elő teremnek lételükkel, még

is tulajdon természetüket el nem hagyják; mert minekelőtte lennének, el

is maradhattak volna.

Mi külömbség van tehát benne, ha nem szükségből valók, mikor az Isteni

tudomás oka miatt csak ugyan kénytelen lesznek minden módon? az a’

külömbség t. i. mi az előbb említettem feltünő nap és járó ember közt,

melly kelet, és járás midőn lesznek, nem lenniek lehetetlen; még is

egyikének minekelőtte lenne, szükségképen kellett lennie, a’ másiknak

pedig nem. Ugy azok is mellyek az Isten előtt jelen vannak, kétség kivül

vagynak, de ez a’ szerek szükséges voltából, amaz pedig a’ mivelők

szabadságából származik.

Nem is ok nélkül mondottuk, hogyha ezek az Isteni esmérethez képest

tekéntetnek, szükségből valók; ha pedig magokban nézetnek, a’ szükség

nyügétől felszabadultak: valamint hogy minden a’ mi érzékenység alá

vettetett, ha észhez képest veszed, közönséges, ha magában, különös: de

ha, úgy mondod: az én szabadságomban áll szándékomat megváltoztatni,

meghamisítom az Isteni eleve látást, midőn a’ miket ő előlát, talán

változtatom? Azt felelem: te ugyan fel tett szándékodat megmásíthatod,

de mivel az előlátás igazsága jelenben szemléli, hogy ezt

megcselekedheted, avagy meg cselekszed-e, és merre fogod szándékodat

változtatni, az Isteni előlátást el nem kerülheted: valamint hogy reád

néző szemnek tekéntetét el nem távoztathatod, bár minő cselekedetekre

változzék szabad szándékod.

Mit felelsz? azt mondod, az én rendelésemből változik-e meg az Isteni

előlátás ugy, hogy mivel én most ezt, most amazt akarom, az is egymás

után az ő esméretét másolja? épen nem. Mert az Isteni látás minden

jövendőt meg előz, és tulajdon esmérete eleibe idéz: nem is egymás utáni

rend szerént esméri előre most ezt, most amazt; hanem minden legkisebb

változása nélkül a’ te változásidat egy tekéntettel meg előzi, és egybe

foglalja, mert mindenek felfogásának jelenlétét nem jövendők lételétől,

hanem saját egyszerü voltától vette az Isten. Mellyből az is

megfejtetik, a’ mit előbb vitattál, hogy illetlen dolog volna, ha az

Isteni tudomást a’ leendő dolgok okoznák; mert a’ tudománynak ezen,

mindent jelen lévő esmérettel egybe foglaló ereje, maga határoz meg a’

világon minden nemű állapotokat, és az utánna valóknak semmivel sem

tartozik.

Ezek igy lévén, ép, és minden sérelem nélkül marad az emberi akarat

szabadsága, nem is igaztalan törvények szabnak jutalmat, és büntetést a’

minden kénytelenségtől ment, és szabad akaratnak; fenn marad az onnan

felül néző, mindeneket előlátó Isten is, és látásának mindenkor jelen

lévő örökvalósága, a’ mi cselekedetink leendő nemüségével meg egyez, a’

jóknak jutalom, a’ gonoszoknak büntető bért rendelvén, és kiosztván. Nem

is hasztalanok az Istenben helyzett remények, és könyörgések, mellyek,

ha helyesek, foganatlanok nem lehetnek. (6.) Gyülöljétek tehát a’

vétkeket, szeressétek, és gyakoroljátok a’ jóságos cselekedeteket, igaz

és jó reménységre emeljétek, és bátorítsátok lelketeket, alázatos

imádságokat küldjetek fel a’ magasságba, mert nagy kötelességtek vagyon

(ha csak el nem akarjátok mellőzni) a’ jámbor életre, midőn a’ mindent

látó biró szeme előtt kell munkálnotok.