Ellenkezni látszik Isteni előtudással a’ szabad akarat.
Akkor én: ime ismét nagyobb kétséggel zavartatom. Micsoda kétséggel?
kérdé: gyanítom immár mik háborgatnak: az, mondám: igen ellenkező, ’s
lehetetlen dolognak látszik, hogy az Isten mindent eleve lásson, és még
is szabad akarat lehessen: mert ha mindeneket előre lát az Isten, és
semmi módon meg nem csalathatik, szükségkép meg kell lenni, a’ mit a’
gondviselés leendőnek előre látott, azért; ha öröktől az emberek nem
csak tetteit, hanem még tanácsait, és gyönyöreit is előre esmérte; semmi
sem lesz az akarat szabadságából; mert sem cselekedet, sem akarat nem
lehet más, hanem csak az, mellyet a’ csalhatlan Isteni gondviselés eleve
érzett: mert ha a’ szereket lehet másfelé kanyarítani, nem lesz a’
jövendő eránt bizonyos előtudás, hanem inkább bizonytalan vélemény, a’
mit Istenről hinni tilosnak vélek. De azt az okot sem fogadom el,
mellyel némellyek hiszik, hogy ezen kérdés csomóját felbonthatják: mert
mondják: nem azért történik valami, mivel a’ gondviselés eleve látta
leendőnek; hanem inkább ellenben, mivel a’ mi leendő, az, az Isteni
gondviselés előtt titok nem lehet, és illy móddal szükség ellenben
érteni, mert nem szükség meglenni azoknak, mik előláttatnak, de szükség,
hogy a’ leendők elő láttassanak.
Mint ha bizony a’ volna kérdés, hogy mellyik okozza a’ másikat, az elő
látás-e a’ leendő szükséges létét, vagy a’ szükséges lét az eleve
látást? De mi azt iparkodjunk megmutatni, hogy akar mikép legyen az okok
rende, még is szükség legyen az előtudott szerek létele, ha bár az
előtudás, a’ meg esendő szükséget ne látszassék is következtetni.
Mivel ha valaki ül, a’ vélekedésnek, melly őtet ülni gondolja, igaznak
kell lenni; de ellenben ismét, ha valakiről igaz a’ vélekedés, mivel ül,
annak bizonyára kell ülni. Mind a’ kettőben tehát van szükség, ebben az
ülni való, abban hogy igaz: de nem azért ül kiki, mivel igaz a’
vélemény, hanem inkább ez igaz, mivel előbb valakinek kellett ülni. Ugy
van, mivel az igazság oka egyrészről ered, még is mind a’ kettőben
vegyes szükség vagyon. Hasonképen kell a’ gondviselésről, és leendő
szerekről okoskodni, mert ha bár azért történnek, mivel előláttatnak,
még is az Istentől, vagy leendők láttatnak, vagy eleve láttatva leendeni
kellett, a’ mi egyedül elegendő a’ szabad akarat elfojtására.
Már most melly következtetlen azt mondani: hogy az örök előtudásnak oka
a’ szereknek üdőben való bételesedése! mit tesz itt mást, vélni, hogy az
Isten a’ jövendőket azért látja, mivel meg lesznek, mint sem gondolni,
hogy a’ mellyek történtek, az Ő legfőbb gondviselésének okai legyenek?
erre: valamint a’ mit tudok lenni, annak kell is létezni szükségképen:
úgy a’ mit jövendőben esmérek lenni, annak szükségkép meg kell lenni.
Igy történik, hogy az eleve tudott dolgok meglételét el nem lehet
kerülni. Végtére ha valaki, mit máskép, mint sem a’ dolog létez, gondol;
az nem csak nem tudomány, hanem csalárd vélemény, és az igazi
tudománytól nagyon különző.
Azért ha úgy leendő valami, hogy annak létezése nem bizonyos, és
szükséges; azt, hogy telesedjék, ki tudhatja előre? mert valamint a’
tudomány nem vegyül hamissággal; úgy a’ mi az által felfogatik, a’ mint
felfogatott, máskép nem lehet, és ez az oka, hogy hazugsággal
szükölködik a’ tudomány, és a’ mint a’ dolog van, azt úgy fogja fel. Mit
tehát? minő móddal esméri az Isten ezen bizonytalan leendőket? mert ha
elkerülhetetlenül leendőknek véli, a’ mellyeknek lehet nem történni is,
csalódik, a’ mit nem csak vélni, de szóval mondani is tilos; ha a’ mint
vannak, azokat úgy határozza leendőknek, hogy azokat lehetni, vagy meg
nem lehetni eleve esméri, minő elő tudomás ez, melly semmi bizonyost,
semmi állandót fel nem fog? különöz-e ez Tiresias azon nevetséges
jövendölésétől? „A’ mit mondandok, vagy meg lesz, vagy nem“ (4.) mivel
külömb emberi véleménynél az Isteni gondviselés, ha mint az emberek,
bizonytalanúl itél azokról, mellyek leendősége bizonytalan? Ha ő nála,
mint mindenek forrásánál semmi bizonytalan nem lehet, bizonyos azok
leendősége, mellyeket jövendőknek csalhatlanul előre tudott. Azért az
emberi tanács és cselekedet nem bir szabadsággal, mellyet az Isteni
elme, minden hamisság tévedése nélkül, eleve látva, egy esetbe foglal,
és fűz. Ha ezt elfogadjuk, világos: hogy az emberi dolgoknak nagy
hanyatlása következik! Haszontalan igértetik a’ jámboroknak jutalom, a’
gonoszoknak büntetés, mellyeket semmi szabad, és ön akaratból való lelki
indulat nem érdemlett: és az mindenek előtt legigazságtalanabbnak
látszik, a’ mi leg igazabbnak itéltetik most, büntetni a’ gonoszokat, és
jutalmazni a’ jámborokat, a’ kiket egyre, vagy másra nem a’ szabad
akarat vezet, hanem a’ leendőség bizonyossága kénytet: nem lesznek
vétkek sem erények, hanem minden érdemek egy kevert, és eloszolhatlan
zavarék, minél gonoszabbat gondolni sem lehet; midőn a’ gondviselésből
ered minden szerek rende, és az emberi tanács semmit nem tehet; az
történik, hogy a’ mi hibáinknak oka lenne a’ minden jók alkotója; és
ebből az következnék, hogy reményleni, és kérni oktalanság volna; mit
reményljen valaki, vagy miért könyörögjön, ha az ohajtottakat egy
változhatlan rend egybe csatolja? Megszünik az Isten, és emberek közt az
a’ közlekedés, hogy reméljünk vagy kérjünk: mert az igaz alázatosság
árával, az Isteni kegynek megbecsülhetlen velünk való közlését
érdemeljük, melly csak egy mód, melly által az emberek Istennel
beszélhetni értetnek, és a’hoz az elérhetlen világhoz előbb, hogy sem
valamit nyerjenek, könyörgésekkel juthatni: mellyek, ha elfogadtatik a’
jövendők szükséges léte; mit sem nyomnak: mi lészen tehát a’ mi által a’
szerek fő vezéréhez kapcsoltatunk, és ragaszkodhatunk? Azért szükséges,
hogy az emberi nemzet a’ mint előbb énekeléd, szétszakadozva eloszoljék.
Melly viszás ok merte szereknek
Bontani csendit, mellyik az Isten,
A’ ki ma hábort két igazaknak
Rendele? a’ miket érteni könnyü
Egyenként, de vegyítve nem értjük.
Hát igazak közt nincs-e külömbség,
Vagy mindég jó rendre fogulnak?
De az ész vak test terhe alatt nyög,
’S nem képes az elzárt szeme látni,
(Bár ha csekély legyen) a’ szerek ízét.
De miért lehetett annyira vágyó,
Tudni okát igazaknak az ember?
Tudja, hogy azt esmerve szorongat?
Ha tudá, mért esmerni kivánja?
Esmertlent pedig a’ ki kiván, az
Vak! ki kiván ollyast, ha nem esmert?
Vagy ki követheti, mit ha nem esmert?
’S azt hol fogja találni, találtat
Pedig ő de miről esmeri aztán?
Ha az Istent vizsgálja az égben,
Lát-e egészt, és részeket is mind?
Most hogy testi homály födi őtet,
Nem feledé, de magát sem egészen:
Bir az egésszel, részeivel nem!
A’ ki tehát vágy igazat látni,
Nem tudhat mindent, de tudatlan
Sem marad ő épen, sem üressen;
Mert már birja az öszves egészet,
És vizsgálja gyakorta erősen,
Hogy birtakhoz is adja megint az
Elfeledett részt.