VI. §.

Az Isteni gondviselés, és esetek természetét fejtvén mutatja, miként a’

jámborokkal, és gonoszokkal érdemek szerént történnek mindenek.

Ugy vagyon szólék, de midőn hivatalod a’ szerek titkos okait fejteni, és

a’ homályba borúlt okokat kivilágosítani; kérlek, hogy itt fejezd ki, és

mivel ezen csuda zavart leginkább engemet, beszéld el. Akkor ő keveset

mosolygva mondá: a’ leg nehezebb szer esméretit kérdezed, mi

kimeríthetetlen! mert ez olly anyag, hogy egy kétség oszlattal,

számtalanul mások Hydra fejeként támodnak: nem találtatik mód, ha csak

valaki leg élénkebb eszének tüzével nem zabolázza; mert ebben a’

gondviselés egyszerüségéről, a’ véletlenség rendéről, a’ rögtöni

esetekről, Isten megesméréséről, az örök végzésről, és az akarat

szabadságáról van szó: mellyek milly terhesek legyenek, magad

fontolhatod: de mivel ezeket is esmérni, gyógyszerednek egy része, ambár

keskeny határ üdőközt, még is egy keveset iparkodunk fejteni; ha téged

versek éneke gyönyörrel mulat, ezt a’ vigalmat egy kevéssé hallaszd el,

mig az öszve foglalt okokat elbeszélem: A’ mint tetszik. Most mint egy

előtől kezdve igy szólott:

Minden állat származása, és a’ változó természetek haladása, és mi csak

valamelly módon mozdul, okait, rendeit, és külsejét az Isteni elme

állhatatosságából nyeri: ez az ő egyszerűségi várában helyezve, a’

szerek folyamatjában sokféle módot alapított, mellyet midőn az Istenes

értelem tisztaságában tekéntesz, Gondviselésnek neveztetik: midőn pedig

azokat érdekli, a’ miket mozgat, és rendel, esetnek neveztetett a’

hajdaniaktól: mellyek hogy különzők, könnyen ki tetszik, ha valaki mind

a’ kettő erejét eszével figyelmezi.

Mert a’ gondviselés az az istenes ész a’ leg főbb Fejedelemben helyezve,

melly mindeneket igazgat; az eset pedig a’ mozgó szerekben helyezett

rendelés, melly által a’ gondviselés mindeneket, az ő rendjeik által

öszve kapcsol.

A’ Gondviselés mindeneket, ámbár különzők, és végtelenek, öszve foglal;

az eset pedig egyenként mozgásra osztja, mellyek helyekre, üdőkre, és

formákra osztvák. Hogy ezen üdőszaki rend fejlése, az istenes elmében

egyesítve tekéntetvén gondviselés legyen, és azon egyesítés elosztva,

üdőkre rendelve, esetnek neveztetik, bizonyos; mellyek ambár különzők,

még is egyik a’ másiktól függ. Mert a’ rendi esetek a’ gondviselés

egyszerüségétől szármoznak: valamint a’ kézmüves a’ szernek rendit

esmérvén, a’ munka foganatját mozgatja, ’s a’ mit egyszerüen, és jelenen

eszmélt, azt az üdőszaki renden vezeti; ugy az Isten a’ gondviselés

által ugyan egyszerüen, és állhatatosan a’ művelendőket rendeli, az

Esetnek pedig ez, melly igazgat, sokfélekép és üdővel szolgál. Akar

tehát szolgálván némelly istenes lelkek a’ gondviselésnek, az eset

gyakorlatit végre viszik, akar lélek, vagy egész természet, akar égi

testek mozgásával, akar angyali erénnyel, akar gonoszok szorgalmával;

akar ezek közül eggyel, akar valamennyivel az Eset sora fűzetik; de az

bizonyosan világos: hogy a’ gondviselés a’ szerek vezetésének

mozdulatlan, ’s egyszerü formája; az eset pedig azoknak, miket az

Istenes egyszerüség vezetni rendelt, folyó kapcsa, ’s üdőszaki rendje.

Innét vagyon, hogy minden, mi az esettől függ, a’ gondviselésnek is

alája vagyon vetve, sőt ettől függ maga az eset is.

Némellyek pedig a’ gondviselés hatalmában lévén, az esetek sorát

felmúlják, ezek pedig azok, mellyek az első istenességhez csatolva

állandóan határozva lévén, a’ véletlen mozdulás rendét meghaladják. Mert

valamint a’ kerekek közül, mellyek azon egy sark körül forganak, melly

legbelsőbb, az közelit a’ közép egyszerü voltához, és a’ többi külsőnek

mint egy sarka, melly körül azok forognak, a’ legkülsőbb pedig, a’ melly

nagyobb kerületben pörög, a’ mennyire távozik a’ közép pont

egyszerüségétől, annyira nagyobb helyekre terjeszkedik, a’ mi pedig a’

közép ponthoz csatolja magát, és vele társasúl, egyszerűségre

szorítatik, és igy szét folyni, és oszolni megszünt. Hason módon a’ mi

az első eszmétől távozik, nagyobb esetek csatolásába vonódik, ’s annál

mentebb és szabadabb az esettől, mennél közelebb jut a’ szerek sarkához.

Hogyha a’ fenső ész erősségihez vonul, mozgással szükölködvén, az eseti

kénytelenséget felmúlja. Valamint van tehát az értelemhez az okoskodás,

a’ hoz, mi létez, az, mi születik, az örökséghez az üdő, a’ pont

közepéhez a’ kör; úgy van az eset mozgó sora is a’ gondviselés állandó

egyszerűségéhez. Ezen sorozat mozgatja az eget, és csillagokat, az

elemeket egymásközt mérsékeli, ’s egymásutáni változattal ált alakítja:

ugyan az a’ születendőket, ’s haldoklókat, a’ hason szülemény, ’s magvak

növekedése által megújítja: ez, az emberek műveit, és sorsait az okok

oszolhatlan csatjával öszve foglalja, mellyek, mivel hogy a’ halhatlan

gondviselés eredetéből származnak, hogy ők is változatlanok legyenek

szükséges. A’ szerek, csak akkor igazgattatnak leg jobban, ha az Isteni

észben maradt egyszerüség azokat elkerülhetlen rendbe szedi: ez a’ rend

pedig a’ változó, különben is könnyen folyó szereket tulajdon

változhatlanságával zabolázza. Ebből történik, hogy ámbár tinektek, ezen

rendet épen nem érthetvén, mindenek öszve zavarva lenni látszatnak; még

is az ő jóra igazgató módja intéz mindent: mert nincs semmi, a’ mit a’

rosz okáért még a’ gonoszok is mivelnének, kiket, mint meg van mutatva,

javakat keresvén, a’ rosz tévedés elfordít, nehogy a’ rend, a’ leg főbb

jónak sarkából eredvén, az ő eredetétől valakit elcsavarítson, mellyik

lehet igaztalanabb zavar, mint az, hogy a’ jámborokkal, mind rosszak,

mind jók történjenek, a’ rosszaknak szinte mind kivánatos, mind pedig

gyülöletes sorsuk legyen? Valjon tehát az emberek azon épséggel

birnak-e, hogy a’ kiket jóknak, és gonoszoknak vélnek, ugyan ollyanoknak

kellessék lenniök, a’ millyeneknek vélettek? sőtt éppen itt ütköznek

öszve az emberek itéletei; és a’ kiket némellyek jutalomra, mások

büntetésre vélnek érdemeseknek.

De engedjük meg, hogy valaki meg tudja különböztetni a’ jókat, és

gonoszokat, láthatja-e azért a’ legbelsőbb mérsékletet; mint a’ testről

szokott mondatni, a’ lelkekben is? azért a’ csuda megmarad csuda, ha bár

valaki nem tudja is, hogy mért használ némellyeknek édes, másoknak

keserű gyógyszer, ’s mért némellyek betegsége gyönge, másoké pedig erős

orvossággal gyógyúl. De azt az orvos, a’ ki az egészség, és betegség

mérsékletit esméri, éppen nem csudálja. Lehet-e más a’ lelkek egészsége,

mint a’ jámborság, ’s betegsége mint az erkölcstelenség? mi pedig más a’

jámborok oltalmazója, és gonoszok üldözője, mint az elmék igazgatója, és

mérséklője az Isten? ki mivel a’ gondviselés magas vigyázó tornyából

látja, kinek-kinek mi szükséges, meg esméri, és a’ mi hasznos, hozzá

alkalmazza. Innét ered az Eset rendének jeles csudája: mivel a’ tudós

azt miveli, mit a’ tudatlanok csudálnak. Mert hogy valami keveset, mit

az emberi ész el birhat, az Isteni mélységről szóljak, arról, kit te

legigazabbnak, és a’ valót leginkább őrzőnek vélsz, a’ mindentúdó

gondviselésnek máskép látszik. A’ győzedelmes okok az Istennek

tetszenek, és a’ legyőzött, hogy Catonak tetszett, a’ mi barátunk

Lucanus bizonyítja. (4.) Itt tehát a’ mit reménységen kivül látsz

miveltetni, a’ szerek bizonyos rendin vagyon, a’ te véleményed pedig meg

romlott zavarék.

De legyen bár valaki olly jámbor, hogy felőle mind az Isteni, mind az

emberi itélet meg eggyezzen; ha ki erőtlen lelkü, és valami kelletlen

történik vele, talán megszűnik tisztelni az ártatlanságot, melly által

nem tarthatá fenn javait: meg enged neki a’ bölcs sáfár, a’ kit rosszá

tehetett a’ szerencsétlenség, ne talán a’ kihez nem illik, szenvedni

engedje. Vagyon egy valaki minden erkölcsel teles, szent, és az Istenhez

legközelebb is, ezt akár minő veszedelemmel is érínteni tiltja a’

gondviselés, annyira, hogy még testi betegséggel sem engedi gyötörtetni.

Mert mint egy valaki nálamnál jelesebb mondá: =a’ szent férfiúnak teste

erkölcsökböl épült.= Történik pedig gyakor, hogy a’ jámborokra bizatik

a’ dolgok igazgatása, hogy a’ bővelkedő gonoszság elfojtassék,

némellyeknek osztogat vegyesen a’ lelkek minémüségéhez, másokat gyötör,

nehogy hosszú boldogságban fajtalankodjanak; másokat ismét kemény sorsal

enged kinzatni, hogy erkölcseiket a’ béketürés gyakorlatával

megerősítsék: mások többet félnek kelletinél, mint szenvedhetnének,

mások ismét kelletinél többet megvetnek, mint sem szenvedhetnének,

ezeket ön tapasztalásukra szomorítja, búsítja. Némellyek a’ századi

tiszteletes hireket dicsőséges halál árával vásárolták, mások kinzással

kivívtalanok lévén a’ többieknek példát adtak, hogy az erkölcs

legyőzhetlen, a’ mellyek, melly igazán, melly rendesen, és ugyancsak

azok javára, a’ kikkel történni látszottak, lettek, semmi kétség sincs;

az is pedig, hogy a’ gonoszoknak most szomorító, majd örvendeztető

sorsok vagyon, ugyan ezen okokból származik.

A’ szomorítókról’ ugyan senki sem csudálkozik, mivel gonoszságukért arra

érdemesek, kiknek bűn díjai mind másokat a’ gonoszságtól elijesztenek,

mind pedig a’ kik szenvedik, általuk javulnak; az örvendetesek,

jámboroknak nagy tanulmány, hogy mit kellessék az efféle boldogságról

itélniök, melly sokszor gonoszoknak is örömest szolgál: a’ mellyben

valami rendtartást is hiszek, hogy némellyeknek, olly hanyatló a’

természete, és nyugtalan; hogy őket a’ házi szükség a’ vétkekre is

kényteti, ezek betegségét a’ gondvisélés pénz ajándékával gyógyítja. –

Ez gonoszsággal mocskolt lelkiesméretit tekéntvén, ’s magához

hasonlítván javait, talán megfélemlik, ne hogy javait, mellyekkel vigan

él, szomorúan elveszejtse: megjavítja tehát életét, és midőn félti

javait elveszteni, elhagyja gonoszságit.

Másokat érdemlett veszedelemre taszított javaik méltatlan szaporítása,

némellyeknek engedtetett hatalom másokat büntetni, hogy a’ jámborok a’

jóban, a’ gonoszok pedig a’ büntetésben gyakoroltassanak; mert valamint

a’ jámborok, és gonoszok közt nincs szövetség; ugy a’ gonoszok magok

közt sem egyezhetnek. (5.) Hogyne? midőn ők ön magokkal sem egyezhetnek,

a’ lelki esméretet kinozván vétkeik, és azt mivelik gyakran, a’ mit

tévén, nem tettnek kivánnak: miből szokszor a’ főbb gondviselés azt a’

jeles csudát következteti, hogy a’ rosszakat a’ gonoszok magok tegyék

jóvá: mert midőn némellyek érdemetleneket látszatnak szenvedni a’

legroszabbaktól, az ártalmasok gyűlölségétől hevülvén vissza térnek az

erkölcsre akkor, midőn különözni kivánnak azoktól, kiket gyülöltek. Csak

az Isteni erő maga az, minek a’ rosszak is jók, midőn azokat illendően

használván, valamelly jónak foganatját létre hozza: mert a’ rend

mindeneket egybe foglal úgy, hogy ha a’ kirendelt útról távozik is,

ugyan az, ámbár másikba, de csak megint rendbe kerüljön azért; hogy a’

gondviselés Országában semmi vakmerően ne történjék. Nehéz pedig azt meg

magyaráznom, és megfejtenem: hogyan kormányoz az Isten mindeneket, nem

is lehet az Isteni munkák gépelyét értelemmel meg fogni, vagy szóval

magyarázni: elég legyen azt tudni, hogy a’ minden természetek teremtője,

az Isten, mindeneket jóra vezetvén rendelget, és midőn azokat, miket

teremtett, siet a’ maga hasonlatosságában megtartani; minden rosszat az

ő társaságának határából a’ véletlen esetek rende által kiüz.

Ebből történik, hogy a’ melly rosszak e’ földön bőven látszatnak, ha a’

rendelkező gondviselést tekénted, sehol rosszat nem találsz. De látom

már régen, hogy te a’ kérdések fejtegetésével terheltetel, és az

okoskodás hosszúságával elfáradván, valamelly ének édességét várod;

vegyed azért ezt az italt, melly által enyhülve erősebben indulhass a’

következendőkre:

Hogyha kivánod látni hatalmát

Te teremtődnek, csendes eszeddel

A’ magas, és kék égre tekints; mert

Ott van igaz, ’s hű béke divatban:

Ő friggyel sok csillagit őrzi,

A’ napnak ragyogása tüzével

Nem gátol soha holdat utában,

Sem mindenség sarka magassán

Tul, gyors medvét görbe futásban,

Melly nem szok soha vízbe merülni,

Bár a’ többit látja le bukni,

Fénye világit tengeri síkon.

Nem változik a’ rendje üdőnek,

Esti setétség mert jele éjnek,

Éjen tul hajnalra kelet jön.

Így az =örök szeretet viszon, és hív=

=Léte örök rendet követ:= (igy már

Nincs égben most csillagi verseny)

E’ mérséklé egyre hasonló

Móddal mindenség elemit, hogy

A’ híg szároznak helyet adjon,

A’ hideget kapcsolta meleghez,

Tűznek lángja magasra repülvén,

Földnek terhe alá nehezedjék.

Szinte ez okból langya tavasszal

Rózsa virág is ajánlja szamatját,

Nyár pedig érleli búza kalászát,

Ősz is előkerül alma gyümölcsel,

Mérsékel telet a’ meleg esső

E’ mérsék táplál szaporítva

Mindent, a’ mi csak él, ’s leheg itten,

Ugyan e’ mindeneket ragad, és rejt

Végre halállal, hogy ha születtek.

Ő pedig, a’ ki teremté, föntebb

Kormányozza világ szereit, mert

Bölcs Ura, és forrása, királya,

Szent törvénye, birája igaznak.

Mellyeket ő mozgásra parancsolt,

Vissza terel, tévedni sem enged.

Mert egyenes pályát ha csak újra

Körbe nem intézget, hamar ismét,

Mellyeket itt most foglala rendszer,

Válván forrástól elenyésznek.

Mindenek a’ szeretetre ügyelnek,

És vágynak jó czélra el érni;

Mert nem öröklenek ők soha máskép,

Ha viszony szeretetből nem akarnak

Haza térni urokhoz, ki teremté!