Mivel a’ gonoszok akarva tehetnek rosszat, nyomorultak, és ez az ő
büntetésök.
Ezek után én azt felelém: megvallom igazán, hogy ámbár az emberi test
külseit viselik a’ gonoszok, még is barmokká változnak a’ lelki
minémüség szerént. De a’ kiknek iszonyú, és gonosz elméjek a’ jámborok
veszedelmire dühösködik, azt akarnám hogy ne tehetnék. Nem is szabad,
mondá: a’ mit annak helyén megfogok mutatni: ha ugyan azt is, a’ mivel
szabadoknak láttatnak elvonjuk tőlük, nagy részén enyhül a’ gonosz
emberek büntetése.
És lám a’ mi talán némellyek előtt hihetlen, boldogtalanabbak a’
gonoszok természet szerént, ha kivánságukat telesíthetik, mintha nem
telesíthetnék; mert ha nyomorúság gonoszat kivánni, tehetni
nyomorúságosabb, mi nélkül a’ szegény akarat tehetsége lankadna.
Minekutánna kinek kinek meg van a’ gyengesége, hármas bajjal ingattatnak
azok, kiket látsz gonoszat akarni, tehetni, és végbe vinni.
Meg engedem ugyan, de inkább kivánnám, hogy mentül előbb ezen
szerencsétlenségtől meg menekedjenek: menekednek előbb, hogy sem te
talán akarnád, vagy ők véljék magokat meg mentve; nincs is semmi az
emberi élet szűk határi köztt olly késő, a’ mit a’ halhatatlan léleknek
soká kellene várni, a’ kinek nagy reménye, és magas tetteknek gépelye
rögtöni, és reménytelen véggel gyakran elromlik; a’ mi a’ gonoszok
hasznára van, mert ha a’ gonoszság nyomorultá teszi őket, bizonyosan
nyomorultabb a’ ki tovább gonosz; azokat pedig valóban leg
szerencsétlenebbnek itélném, ha az ő rosszaságokat leg alább az utolsó
halál be nem végezné: mert ha igazat mondottunk a’ rosszaság
szerencsétlenségéről, végtelen a’ nyomorúság, melly örökös.
Ezekre én azt felelém: csuda ugyan, és nehéz megengedni, de az
előbbiekhez hogy igen illendő, megesmérem. Jól véled mondá, de a’ ki a’
következtetést vonakodva fogadja, illendő, hogy meg mutassa, ha mi hamis
mondatott, vagy, hogy a’ következtetés nem foly az előbb mondottakból:
mert helyben hagyván az előzményeket, nincs is semmi oka helytelennek
vélni a’ következtetést. A’ mit most mondandok nem kevésbé csudálatos;
de a’ felvett okokból származik. Mi légyen, azt kérdém: boldogabbak,
mondá, a’ gonoszok kinokat szenvedve, mintha őket az igazság semmi
büntetéssel sem fenyítené; nem igyekszem én most arra emlékeztetni
mindenek elméjét, hogy a’ rosszaság meg javúl büntetés által, és kiki a’
kinzás ijesztése által igaz utra térítetik, a’ többinek pedig példáúl
szolgál, hogy a’ büntetést kerüljék; hanem más módon azokat
boldogtalanabbaknak lenni, ha büntetlenek, ámbár semmi tekéntet sincs a’
jobbulásra, vagy a’ példa adásra. Lehet-e más mód ezenkivül? ő felele:
nemde meg eggyeztünk, hogy a’ jók szerencsések, a’ gonoszok nyomorultak?
ugy van mondám: ha tehát valaki nyomorúsága, valamelly jó által enyhül,
nemde boldogabb annál, kinek minden vigasztalás nélkül nyomorúlt a’
sorsa? úgy látszik. Hátha ugyan azon nyomorúlt, ki minden jóval
szükölködik, még azon felül hogy nyomorúlt, más kinnal is sanyartatik,
nemde szerencsétlenebb annál, kinek nyomorúsága valami jóval enyhül?
Miért nem? mondám: Van tehát a’ gonoszoknak enyhülésök, midőn bünhödnek
a’ jó által, t. i. a’ büntetés által, melly az igazság rendén jó: ugyan
azokat, midőn kinzástól mentvék, valami más rossz követi, a’
büntetlenség, mellyet az igaztalanság érdemihez rosznak vallhatsz: nem
tagadhatom.
Sokkal tehát szerencsétlenebbek a’ gonoszok, igaztalan büntetlenséggel
jutalmazva, mint igaz bosszúállással büntetve: hogy a’ gonoszok
büntetése igazság, és büntetlensége igaztalanság, nyilvános. Ki
tagadhatja ezt? de azt sem tagadhatja senki, hogy a’ jó az, a’ mi
igazságos, ellenben pedig az rossz, a’ mi igaztalanság. Akkor én
felelém: ezek ugyan a’ felebbiekből következnek, de kérlek téged, nem
fognak-e a’ lelkek a’ test halála után büntettetni? sőt nagy
büntetéssel, mert azt vélem, hogy némellyek a’ büntetés keserüségével,
mások ismét a’ tisztulás kegyelmével fognak gyakoroltatni, de ezekről
most nincs szándékom szólani.
Eddig azt tettük, hogy a’ melly rosszak hatalma néked legméltatlanabbnak
látszott, most semminek esmérjed, és a’ kikről panaszolkodál, hogy
büntetlenek, lássad a’ gonoszságokat soha sem maradni kinzás nélkül; a’
szabadságot, mellyet ohajtál hamar végződni, nem tanúltad hosszúnak
lenni, és szerencsétlenebb lenne ha tartósabb, legszerencsétlenebb
pedig, ha örökös leendene. Ezek után nyomorúltabbak a’ gonoszok
igaztalan büntetlenségben maradva, mint igaz bosszúállással büntetve.
Ezen érzeményből önkényt foly, hogy akkor keményebb kinzással
faggattatnak, ha büntetlenül maradnak.
Ezekre azt jegyzém meg: hogy ha a’ te okaidat tekéntem, semmit igazabbat
nem mondhatni, de ha az emberek itéletére térek, ki az a’ ki ezeket nem
csak ne higyje, hanem hallani sem akarná? Ugy van, szóla: nem akarják
setétséghez szokott szemeiket, által tetsző fényes igazság világára
emelni; hasonlók a’ madarakhoz, mellyek szemeit az éj világosítja, nap
pedig homályosítja: mert midőn nem a’ szerek rendit, hanem tulajdon
hajlandóságaikat tekíntik, vagy a’ szabadságot, vagy pedig a’ gonoszság
büntetlenségét vélik szerencsének.
Már most lássad mit végzett az örök igazság. Ha jókhoz szoktatod
elmédet, nincs szükség jutalmazó biróra, te ön magadat a’ legjelesebbek
közé emelted; ha a’ gonoszokhoz tértél, külről ne keress bosszúállót, te
ön magadat a’ legalább valók közé alacsonyítottad, mintha váltva az
útálatos földet, és ragyogó eget tekéntvén mindenek külről megszűnve,
egy tekéntettel majd ganéj, majd csillagok közt látszatol lenni: de
ezeket a’ köznép nem tekénti! Mit itélsz? azokhoz álljunk-e, kiket a’
barmokhoz hasonlóknak esmértünk? Hát ha valaki elvesztvén szeme világát,
elfeledné, hogy valaha látott, ’s azt vélné, hogy az emberi tekélhez ő
benne semmi sem kivántatik, vallyon ezt látván vaknak itélhetjük-e? mert
abban sem egyeznek meg, mi szinte erős okokon állapik, hogy
szerencsétlenebbek azok, kik sérelmet okoznak, mint kik azt szenvedik.
Igen akarnám hallani az okokat is, mondám. Erre ő: Tagadhatod-e, hogy
minden gonosz méltó a’ kinzásra? nem. Pedig a’ gonoszok sokfélekép
szerencsétlenek, a’ kik tehát büntetésre érdemesek, hiszed-e azokat
nyomorultaknak? illendő, mondám. Hát ha biró volnál, kit itélnél
büntetésre? azt-e ki a’ sérelmet okozta, vagy a’ ki szenvedte? nincs
kétség benne, hogy a’ ki szenvedte, annak tennék eleget a’ cselekvő
kínzásával. Tehát előtted nyomorultabb a’ sérelmező, mint a’ szenvedő?
Igen, következik. Ezen tehát, és más erős talpon alapult okokból
kitetszik, hogy a’ rosszaság tulajdon természete által nyomorultakká
teszi a’ sérelmezőket inkább, mint a’ szenvedőket. De most máskép
tesznek az Ügyészek, kik azokért, a’ kik valami keserves sérelmet
szenvednek, a’ bírák könyörületességét akarják ébreszteni, holott azokon
kellene szánakozni, kik azt szerzették, kiket nem a’ haragos
bosszúállók; hanem inkább a’ sajnálkozó, és könyörülő vádlók által
szükséges volt az itéletre vezettetni, valamint a’ betegeket az
orvoshoz, hogy a’ bűn nyavalája kinzással kiüzettessék, melly tettel a’
védelmezők buzgósága, vagy egészen meghűlne, vagy ha az embereknek
használni kiván, vádoló szokássá válnék. Magok a’ gonoszok is, ha egy
kis résen az erkölcsöt magára hagyva, és a’ vétkek fertelmességét,
büntetések szenvedésével megtisztítatni láthatnák, a’ jámborság vissza
nyerhetésével ezeket kinzásnak sem mondanák, sőt a’ védők közben járását
megútálván, magokat egészen a’ vádolók, és bíráknak át adnák, igy
történik, hogy a’ bölcsekben semmi gyülölség nincs, nem is maradhat;
mert a’ jámborokat csak legbolondabb gyülölheti; a’ gonoszokat pedig
nincs ok gyülölni, mivel valamint a’ test nyavalája, ugy a’ gonoszság is
mint egy betegsége a’ léleknek. Ha testi betegeket méltatlanság
gyűlölni, hanem sajnálkozni kell rajtok, annál inkább nem kell üldözni,
hanem könyörülni kell azokon, a’ kiknek esze minden bágyadtságnál
erősebb gonoszságtól nyugtalanítatik.
Mit használ zavarodni indulattal,
És sürgetni halált ön maga karjaival!
Mert rögtön közelít, ’s jelen van önkényt,
Ő nem szokta magát tartani vissza soha.
Héj! most a’ kiket a’ kigyó, tigrissel,
S’ medve, oroszlán mar, társra fenik vasokat!
Mert már nem csak erény, de a’ szokás is
Titeket elkülönöz, ’s tábori zajra idéz,
’S egymásnak nyilakat szivekbe vertek?
Ez nem igaz, sem elég ok, vadon ontani vért.
Már kölcsönt ha akarsz ma vissza adni?
Jámborokat kedvelj, és könyörülj gonoszon.