A’ jámborok az ő jóságokban jutalmaztatnak, a’ gonoszok ellenben az ő
rosszaságok által büntetődnek.
Látod-e hogy sárban tanyáznak a’ vétkek, és ragyogó fénnyel tündökölnek
az erények? a’ miből ki tetszik, hogy soha meg nem szünik a’ jámborok
jutalma, sem a’ gonoszok büntetése. A’ dolgok, mellyek műveltetnek,
azért műveltetnek, a’ mi a’ jutalmok p. o. kik a’ pályán futnak, azért
futnak mivel előttök hever az érdem díja, t. i. a’ koszorú. De
boldogságnak azt neveztük, a’ miért mindeneket cselekszünk; tehát az
emberi cselekedetnek maga a’ jó az ő közönséges feltett jutalma; már
pedig a’ jóságot a’ jámboroktól el nem lehet választani; mert azt
jámbornak nem lehet nevezni, a’ ki jósággal szükölködik; azért a’ jámbor
életet szüntelen jutalom követi; dühösködjenek bár akár mint a’
gonoszok, a’ bölcs koszorúja nem hervad, el nem húll; mert a’ jámbor
lelkek tulajdon ékit idegen gonoszság le nem szakítja. Ha külről
nyerttel vigadna, elvethetné más is, de az is, a’ ki adá. Midőn pedig a’
tulajdon jámborság adja, akkor fog szükölködni érdem jutalommal, midőn
meg szünt jámbor lenni.
Végre mivel minden jutalom azért kivántatik, mert jónak hisszük, ki
itélheti javak birtokosát jutalommal szükölködni? de minő jutalommal?
mindenek közt leg szebb, ’s leg nagyobbal: emlékezzél csak azon
jegyzésről, mellyet mint főbbet elődbe adtam, és így okoskodjál: Midőn
a’ jó maga a’ boldogság, a’ jámborok azonnal, mivel jók, egyszersmind
boldogok is; de a’ kik boldogok, Isteneknek kell lenniek. A’ jámborok
jutalma az, a’ mit semmi nap el nem koptat, ’s el nem törülhet, senki
hatalma nem fogyaszthat, semmi gonoszság nem homályosíthat, hogy Istenek
lehessenek. A’ mellyek igy lévén, a’ bölcs nem kétkedhetik a’ gonoszok
elválhatlan büntetésiről: mert hogy a’ jó és rossz, büntetés és jutalom,
ellenkezők, és tekéntettel különöznek, a’ mellyeket a’ jó jutalmára
látunk történni; ugyan a’ rosszak részéről ellenkező történjék,
szükséges.
Valamint tehát a’ jámboroknak jámborság jutalmuk; úgy a’ gonoszoknak
gonoszság büntető kínzásuk. Már most a’ ki büntetéssel kinoztatik, hogy
gonoszul kinzatik, nem kétkedhetel. Ha ők tulajdon sorsukat akarják
vizsgálni, vélhetik-e magokat kinzatlanoknak lenni, a’ kiket minden
gonoszok leg nagyobb rosszal nem csak gyötörnek, de fölöttébb, és
egészen kinoznak? lássad most a’ jók ellenző részén a’ gonoszakat minő
büntetés követi, minden a’ mi lesz, egynek kell lenni, és hogy az a’
jóság maga, már előbb tanultad, mellyből következik: hogy mind az, a’ mi
van, jó is: ezen móddal minden a’ mi a’ jótul távozik, meg szünik
létezni; a’ mi által az történik, hogy a’ gonoszok meg szünnek lenni a’
mik voltak: hogy emberek voltak, az emberi test külseje mutatja, azért
rosszá lévén, az emberi természetet is elvesztették. Mivel pedig az
embert, az emberségen felül csak a’ jámborság emelheti, szükséges, hogy
a’ kiket az emberség állapotjáról levetett a’ gonoszság, azokat az ember
érdemiről is letaszítsa: igy következik, hogy a’ kiket látsz
gonoszsággal elváltozva, embernek nem vélheted: fösvénységtől buzog az
idegen javak erőszakos elrablója? hasonló a’ farkashoz: vad és nyugtalan
nyelvét perlekedéssel gyakorolja? kutyához hasonlítsd: leselkedő titkos
ravaszsággal örvend? rókákkal mérkőzik: haragból mértékletlen ordít?
oroszlány természetét viseli; rettegő, félénk, a’ mitől nem kellene
ijedni? szarvasokhoz hasonló: mint kába és tunya lankad? szamár módra
él; könnyelmű ’s állhatatlanúl gondjait változtatja? nem különöz a’
madaraktól: ocsmány, és tisztátlan bujaságba merült? a’ mocskos disznó
gyönyörei fogla. Úgy van, ki a’ jámborságot elhagyva meg szünik ember
lenni, midőn az Istenes állapotra ált nem mehet, barommá változik.
Hős vezér mene tengeri (1.)
Talpakon, vele harczosi:
Szél repíti szigetre, hol
Nap leánya uralkodott,
Szép ugyan, de ravasz szívü.
Circe, új jövevényeit
Megcsalá poharával úgy,
Hogyha vándor ivott, hamar
Sok felé, füvek által ő
Változott; lőn ez erdei,
Az pedig Lybiának, a’
Harsogó fene állata. (2.)
E’ megint ihok ellene,
Mert ha sirni akar, süvölt.
Indiának az ott, vada
Jár szeléden az udvaron.
Bár, ha Mercurius baját
Látta, ’s meg könyörült szive,
Hős Vezér csetin, ’s mirigy
Által ölte veszély okát:
Már előre legényei
Átkozott italát ivák;
’S falnak a’ kenyerök helyett
Makkot, emse gyanánt, kiki
Csak röfög, rekedett szava,
Teste változa, ’s mindene.
Lelke egy maga él, de csak
Korcsban, azt nyögi, szenvedi.
Ó csekély hatalom! ha a’
Testet öszve csúfitod is
A’ sok étel itallal, ám
Lelkinek baja nem lehet;
Benn az élet erő szesze
Rejtve, azt födi védelem.
Már ha indulatán szived
Győzni nem tanul, akkor a’
Mérge annak erősbb, de kül
Testnek ártani nem fog az,
Sérti, ’s marja, de lelkedet: