A’ jót elnyerve a’ jámborok mindég hatalmasak, ellenben a’ gonoszok
tehetetlenek.
Akkor én: oh kedvesem! valamint nagyokat igérsz, úgy nem kételkedem,
hogy megteheted, csak a’ mire ébresztesz, ne késlekedjél. Először tehát
lássad mondá: hogy a’ jámborok szüntelen hatalmasak, a’ gonoszok pedig
erőtlenek, mert itt eggyik a’ másikból kiviláglik, mivel a’ jó, és rossz
ellenkezők; ha a’ jó hatalmas, akkor a’ rossz gyávasága kitünik, ha
pedig a’ rosz gyarlósága ki tünt, a’ jóság ereje nyilvános. De hogy
érzeményünknek bővebb hitele legyen, mind a’ két utat meg kell járni, és
valamint ezt, úgy a’ másik részt is bebizonyítani.
Kettő szűkséges, hogy minden emberi cselekedet végbe vitessék, úgy mint
akarat, és hatalom, a’ mellyekből ha eggyik hijányzik, nincs mit
fejtegetni. Meg szűnvén az akarat, nem is kezd senki a’hoz, a’ mit nem
akar, ha pedig nincs hatalma, az akarat haszontalan. Igy történik,
hogyha látsz valakit akarni megnyerni azt, a’ mit meg nem nyer soha, az,
hogy szükölködik meg nyerni való tehetőséggel, nem lehet kétkedni. Ez
világos, felelém, nem is lehet tagadni. A’ kit pedig láttál bevégezni a’
mit akart, kétkedhetel-e tehetőségéről? a’ mit tehát kiki tehet, abban
hatalmasnak, a’ mit nem tehet erőtlennek kell itélni. Megvallom.
Emlékezel-e, hogy előbb felhordott okokból kitetszett az, hogy minden
ügyekezete az emberi akaratnak, melly különféle gondoktól hányatik, a’
boldogságra siet? Igen is emlékezem. Emlékezel-e hogy a’ boldogság maga
a’ jóság, és valamint a’ boldogságot, kivánják egyszersmind a’ jóságot
is? hogy ne emlékezném mondám; mert az szüntelen elmémben vagyon. Tehát
a’ jó és rossz emberek együvé elválaszthatlan okkal igyekeznek eljutni
a’ jóhoz? Igen is. De az is bizonyos, hogy a’ jó elnyertével
megjavulnak? bizonyos: elérik tehát a’ jók a’ mi után vágynak? Ugy
látszik. A’ gonoszok pedig ha elnyernék a’ jót, mellyet kivánnak,
rosszak nem lehetnének? Ugy van: midőn tehát mind ketten jót kivánnak,
de csak jámborok nyerik, és a’ rosszak nem: nincs kétség, hogy a’ jók
hatalmasak, a’ rosszak pedig erőtlenek, és gyávák. A’ ki itt kétkedik,
az a’ szerek természetét, és az okok következéseit sem képes megesmérni.
Ismét mondá: ha ketten lesznek, kiknek természet szerént egy föltett
szándékjok van, az eggyik természetes hivatalból azt tegye, és
bevégezze: a’ másik pedig nem telesétheti más módon, mint a’ természet
kivánja, ne telesítse ugyan, hanem utánozza a’ telesítőt, mellyiket
mondandod hatalmasnak? ámbár gyanítom, szólék, mit akarsz; még is
bővebben akarom hallani. Talán nem tagadod, hogy a’ járás, mozgás, az
emberekben természetes? korántsem. A’ járásra természetes kötelességök
van a’ lábaknak; ezt sem tagadom; ha tehát valaki lábakkal birván
járhat, egy másiknak ezen természetes lábhatósága nincsen, és kezeivel
ügyekezvén, járni akarjon, ezek közt mellyiket véled tehetősebbnek?
folytassd tovább a’ többit: kétség kivül erősb az, ki természet szerént
birja magát, annál, a’ ki nem birhatja. De a’ leg főbb jót, melly a’
gonoszok, és jámborok előtt áll, a’ jámborok természetes erkölcsi
akaratból kivánják, a’ gonoszok pedig, különféle vágyból, melly nem
természetes kötelesség, iparkodnak elnyerni. Vagy te másképp véled? épen
nem; mert a’ következmény világos. Ezek engedtéből nyilvános, hogy a’
jámborok hatalmasak, a’ gonoszok erőtlenek, és gyávák. Igazán fejted
mondá: és az, a’ mint az Orvosok, reménylik, jele a’ felébredt
természetnek, de mivel téged a’ felébredt érzelemre igen késznek látlak,
több okokat hordok elő. Lássad mennyire tünik ki a’ megromlott emberek
erőtlensége, a’ kik oda sem érhetnek, a’ hova őket a’ temészetes szándék
nem csak vezeti, sőt kényteti. Hát ha ezen nagy, és legyőzetlen
természetes segédtől elhagyatnak?
Szemléld csak, mennyire foglai gonosz emberek a’ tehetetlenségnek: mert
nem silány és tréfa ajándékot kérnek, mellyet nem csak el nem érhetnek,
és meg nem nyerhetnek; hanem még a’ szerek mindenséginél, és tetejénél
elcsökkennek: sőt még ott sem foganatos a’ szegények munkája, hogy éjjel
nappal dolgoznak, a’ midőn a’ jámborok ereje jeleskedik, és kitünik;
valamint azt, a’ ki lábán járván azon helyig eljutna, mellyen túl járni
nem lehet, a’ járásban leghatalmasbbnak vallod; úgy azt, a’ ki a’
kivánatoknak még a’ végit is, mellyen túl nincs mit vágyni, elérte;
legtehetősbnek kell esmérned: a’ mellyből kitetszik, hogy a’ gonoszok
minden erőből kimúltak; mert elhagyván az erkölcsöt, miért ragaszkodnak
a’ vétekhez, talán a’ javakról való tudatlanságból? de mi lehet
erőtlenebb a’ tudatlanság vakságánál? vagy esmérik a’ következendőket?
esmérik, de a’ gonosz kivánság őket vissza taszította, mert a’
mértékletlenség azokat gyarlókká teszi, a’ kik vétek ellen nem állnak;
vagy tudva, ’s kész akartva a’ jót elhagyják, és a’ vétekre kanyarúlnak?
úgy illy móddal nem csak meg szünnek hatalmasok lenni; de még létezni
is; mert kik a’ mindenek közönséges czéljától el távoznak, hasonlóképen
létezni meg szünnek. Az talán csudálatosnak látszik, hogy a’ gonoszokat,
kik többen vannak, nem létezni mondjuk, de úgy van a’ dolog: mert a’ kik
gonoszok, hogy rosszak, nem tagadom; de hogy azok igazán, és kivétel
nélkül rosszak, azt tagadom: valamint a’ holt testet holt embernek
mondod, egyszerüen pedig embernek nevezni nem lehet; úgy a’ gonoszokat
rosszaknak ugyan mondhatom, de egészen nem vallhatom: ollyas minek van
léte, a’ mi rendét fen tartja, és őrzi természetét; a’ mi pedig azt
elhagyja, a’ természetiben való lételtől is távozik.
De tehetnek mondod a’ rosszak is, én sem tagadom, de ezen tehetségük nem
az erőtől, hanem a’ gyáva erőtlenségtől ered, tehetnek rosszat, mellyet
nem tehetnének, hogy ha a’ javak tehetőségében maradtak volna, a’ melly
tehetőség nyiltan kimutatja, hogy mit sem tehetnek: mert valamint előbb
értettük, hogy a’ rossz semmi, midőn csak rosszat tehetnek a’ gonoszok,
mit sem tehetnek. Világos. És minő ereje legyen a’ hatalomnak,
megmutattuk, hogy semmit egyebet a’ jónál nem tehet. Ugy vagyon mondám:
de rosszat nem tehet? nem. Van tehát valaki, a’ ki az embereket véli
mindent tehetni? ha csak valaki nem bolond: senki. De az emberek
tehetnek rosszat? Vajha nem tehetnének! Midőn tehát a’ leg főbb jóval
birók tehetnek mindeneket, ellenben nem tehetnek a’ rosszal birók:
nyilvános, hogy a’ kik rosszat tehetnek, kevesebbé hatalmasok.
Már meg mutattuk, hogy minden hatalmat a’ kivánandók közé kell
számítani, és minden kivánandók, a’ javakhoz mint egy a’ természet
tekélyéhez tartoznak; de a’ rosz tehetőség a’ javakhoz nem tartozik,
azért kivánni sem kell, pedig minden tehetőség kivánatos: kitetszik
tehát, hogy a’ rossz tehetőség nem is hatalom. Mind ezekből világos,
hogy a’ jámborok tehetősége hatalom, a’ rosszaké pedig kétség kivül
erőtlenség! Csak ugyan igaz Pláto bölcs mondása: =Egyedül a’ bölcsek
tehetik a’ mit ohajtanak, a’ gonoszok pedig gyakorolhatják a’ mi
tetszik, de a’ mit ohajtanak nem telesíthetik.= Mivelnek mindeneket,
midőn azok által, mikben gyönyörködnek, azt a’ javat, mellyet ohajtanak,
megnyerni vélik, de meg nem nyerhetik, mivel gonoszság a’ boldogsághoz
nem férhet.
A’ Királyokat ha látod
Fényes székre fel ülni.
Szép vörös bársony ruhában;
Gyászos fegyverek őrzik!
Haragos arczal ők fenyétnek,
De dühöng a’ szivök egyre.
Vondle a’ hiú kevélység
Tisztelt köntösit; akkor
Látni majd fogod, miként ők
Magok őn rabjai lettek.
Egy felöl faggatja őket
Bujaság mérge erősen,
Más felöl kinozza habzó
Harag, és gyötri hatalma,
Bú epeszti majd fogolkényt
A’vagy csalfa reménység!
Hát midőn látod, hogy egy főt
Kinzanak ösztöni holtig,
’S nem teheti, mit ő kiván; úgy,
Szolgál terhes uraknak!