Ha Isten kormányozza a’ világot, hogy nyöghet a’ jámbor, és boldogulhat
a’ gonosz? mivel gyakor az erkölcs jutalom, és a’ vétek büntetés
nélküli.
Midön a’ bölcseség ezeket méltóságos arczal, és komoly tekéntettel,
gyengéden, és kellemesen is énekelte; akkor én belső szomort nem
felejtve, szólni való szándékát félbe szakasztám: Oh igaz világ hajnala!
mellyet eddig szólottál, mind istenesi szemlélésiddel, mind pedig nyomos
okaiddal kitetszenek, és azokat ámbár sérelmi fájdalomból elfelejtém; de
még is az előtt tudtam, miket mondottál! És éppen az a’ legnagyobbik oka
búslakodásomnak, hogy midőn létez a’ szerek jó igazgatója, hogy lehetnek
még is rosszak, és azok büntetlenek? E’ maga egyedül melly csudára
méltó, valóban elmélkedhetel is, de e’hez még más nagyobb is tartozik;
mert parancsolván uralkodik a’ rosszaság; az erkölcs pedig nem csak
jutalommal szükölködik; hanem még gonoszok lábaival is tiporva a’ vétek
helyett kinokat szenved; és hogy ezek a’ mindeneket túdó, tehető, és
csak a’ jót akaró Isten Országában történnek, senki elegendően nem
csudálhatja, és nem panaszolhatja!
Akkor ő: lehetne végtelen álmélkodni, és minden szörnyetegeknél
rettentőbb volna, ha mint te véled, illy nagy házi Úrnak leg rendesebb
házában hitvány édenyek becsültetnének, a’ drágák pedig útáltatnának: de
nem úgy van a’ dolog; mert ha azok, mellyeket előbb bevégeztünk,
tagadhatatlan igazak; kinek országáról szólunk, annak alkotójától
megtanulod, hogy a’ jók mindenkor hatalmasok, a’ gonoszok pedig gyávák,
és útálatosak: és hogy a’ bün soha büntetés, az erkölcs soha jutalom
nélkül nem létez, a’ jámborokat szerencse, a’ gonoszokat pedig
veszedelem késéri, és több e’félék: mellyek szüntetvén panaszidat, téged
tartós állhatatosságban megerősítnek.
Mivel pedig az igaz boldogság külseit már előbb tőlem tanultad,
állomását esmérted, elhagyván mind, mellyek feleslegesek, csak az utat,
melly hazádba fog vezetni, mutatom: szerzek szárnyokat is elmédnek,
mellyek által magasra emelkedhetel, hogy a’ zavart elűzve egészségesen
vezérségem alatt az én utamon, és eszközömön honnodba eljuthass.
Vannak igen szép szárnyaim én nekem,
Mellyek magasra felmenők:
Hát ezeket gyors elme ha felveszi;
Utálta földet nem teként.
Mérhetlen lég nagy körin ált szökik;
Haladva felhőket, hamar
Túl mén gyors mozgással az aetheri
Tűznek hevítő lángjain.
Még csak az égen fénylő csillagok
Lakjához el nem jut, napot
Érvén, egyre saturnus után tovább
Még társain is, ő túl röpül.
Vagy még a’hol csillagos ég terül,
Be járja körjöket, ’s megyen.
Most ezeken fellül leng, és siet
Hogy a’ világ sarkán legyen
Fellebb: gyors levegőn pedig állva, már
Láthassa a’ szép fény özönt.
Itt kormányoz az Úr fejedelmeket,
Itt a’ világ sorsát vezeti
Állandón, ’s gyors mozdulatot maga
A’ fényes Úr arányza neki.
Majd téged ha az út ide bévezet,
Mellyet feledve rég nyomozol,
Azt fogod egyre kiáltani: ez hazám,
Én itt eredtem, itt maradok!
Hogyha pedig tetszik letekénteni
Az elhagyott bús földre; hát
Látni fogod, kiket a’ nép itt ural,
S’ retteg; hogy azok is vándorok!