Minden javakkal teles, és egy legyen a’ boldogság, mellyet kivánunk.
Meg egyezem veled, mert mindenek erős okkal vannak biztosítva, akkor ő:
mennyire becsülended, ha magát a’ jót, mi legyen, meg esmérted?
véghetlenek, mivel az Istent is, ki jó, meg esmérendem.
Ezeket pedig: felelé; legigazabb okkal meg mutatom, ha azok állanak,
mellyekről szólottunk. Igazak felelém: nemde megmutattuk, hogy azok,
mellyek többektől ohajtatnak, még azért nem igazi tekéletes javak; mivel
egymástól különzenek, egyik a’ másikkal szükölködik, teles és tekélyes
javat nem is hozhatnak! Akkor, csak akkor igazi javak, ha egy
természetünek, és foganatunak tapasztaltatnak, hogy a’ melly elégség,
ugyan az, legyen hatalom is, tisztelet, jelesség, és öröm is: ha csak
nem ugyan azon egyek, akkor nincs bennök semmi kivánatos.
Bébizonyítványok ugyan, és nem is lehet kétkedni, a’ mellyek különöznek
egymástól, éppen nem javak, midőn pedig eggyé lesznek, javakká válnak;
nemde ezek hogy javak legyenek, eggyé válás által történik. Igen, úgy
látszik. De mind az a’ mi jó, a’ jóban való részesülés által jónak
hiszed-e vagy nem? igen is. Szükség tehát azt is meg engedned, hogy
ugyan azon egy, jó is: mert ugyan azon egy az állatozása azoknak, a’
mellyeknek természetesen nem különöz fogalmuk. Nem tagadhatom, szólék.
Érted-e hát azt, hogy minden a’ mi van, addig állatoz, és van, még egy;
és elvész, eloszlik, mihelyest megszünik eggy lenni? hogy lehet ez? igy,
felelt: valamint az állatokban, midőn eggyé lesznek, és együtt marad a’
test a’ lélekkel, az állatnak mondatik; midőn pedig ezen egység
mindegyik elválásával megoszlik, elvész, akkor már nem állat. A’ test,
midőn a’ tagok kapcsolatában egy marad, emberi képet mutat; de ha
felosztatnak és elválasztatnak a’ részek, a’ testi egységet eloszlatták,
’s meg szünt lenni a’ mi volt. Hasonmód szerént tekéntvén a’ többieket,
kétség kivül kiviláglik, hogy mindegyik addig áll fenn, mig egy létez,
és egy létezni megszűnvén, elvész. Elmélkedvén mind ezekről, nekem sem
látszik másképp; van-e tehát, a’ mi természetesen megmaradt,
kiváncsiságát elhagyván, veszni siessen, és rothadást kivánjon? ha az
állatokra figyelmezek, mellyeknek akarni, és nem akarni természetek,
vagyon; semmit sem találok, a’ miért senkitől sem kísztetve az élet
szádékáról lemondva, önkényt a’ vészre siessenek? minden állat
munkálódik az élet fenn tartására, a’ halált pedig, és veszedelmet
kerüli.
De mit véljek füvekről, fákról, és lelketlen lényekről, éppen nem tudom?
nincs mit kétkedjél; ha a’ füveket, és fákat tekénted, mellyek alkalmas
helyeken nőlnek, ’s mennyire természetek engedi hamar el nem száradnak,
nem is vesznek el: mert némellyek a’ téren, mások hegyekben erednek,
némellyeket meg terem a’ mocsár, mások ismét a’ kősziklákhoz
ragaszkodnak, némellyek a’ kövér földben, mások a’ sovány homokban
tenyésznek, és más helyre általültetve elhervadnak, és kiszárodnak:
mindeniknek megadja a’ természet a’ mi szükséges, és hogy elne vesszenek
munkálódik: mit szóljak arról, hogy mindegyik, mintha szájjal a’ földbe
mártva szíja a’ gyökerek által a’ táplálmányt, és beleken, és héjakon az
erőt terjeszti: Mit, a’ mit leg gyöngébb és lágyabb a’ velőjökről, melly
a’ leg belső részben elrejtetik, kül pedig fai keménységgel fedeztetik,
’s leg szélső a’ héj, az üdő mostohaságai ellen, rosszat szenvedő véd.
Már most melly nagy a’ természet serénysége, hogy mindenek magvak
sokasitásával szaporítatnak, mellyek nem csak üdőkként megmaradnak,
hanem mint egy örökülve maradnak, mintha eszközök volnának, ki nem
tudja? azok is mellyek lelketlenek, tulajdonikat hason módon
megkivánjak, miért viszi a’ lángot könyüség felfelé, a’ földeket nyomja
a’ teher lefelé, ha tulajdon helyeik és mozgásaik nincsenek? továbbá a’
mi mindennel meg egyez, az mindegyiket meg is őrzi, a’ mi ellenséges
megrontja. Azok pedig mellyek kemények, u. m. a’ kövek, részei erősen
összve ragaszkodnak, és ne hogy oszoltassanak, ellent állnak. A’ higak,
mint a’ lép, és víz könnyen engednek oszoltatni, de ismét az elválás
után rögtön öszve folynak, csak a’ tűz nem szenved részeltetést.
Mi most nem a’ meg esmérő lélek akarati mozgalmiról, hanem természetes
szándékáról szólunk: valamint van, a’ bévett eledelt gondolkozás nélkül
megemésztjük, és az alvásközt lehegvén nem tudjuk: mert az állatoknál is
a’ létezés szeretete nem lélek akaratjából, hanem a’ természet elveiből
jön. Gyakran a’ halált, az okok kényszerítéséből, mit a’ természet
retteg, az akarat elfogadja; ellenben azt, a’ mivel a’ halandóság szere
tartós lesz, nemzeni, mit a’ természet szüntelen ohajt, gyakran az
akarat gátol, annyira tehát ez az ön szeretet, nem az állati
mozgalomtól, hanem a’ természeti indulattól ered. Adott a’ gondviselés
teremtett szereinek létező okot, és legnagyobbat, hogy meddig lehet,
addig természetesen vágyjanak létezni; azért semmi sincs, hogy
kétkedjél, mind azokat, mellyek vannak, természetesen vágyni
állhatatosan létezni, és a’ veszedelmet kerülni. Megvallom mondám, hogy
kétség kivül azt látom igazán, a’ mit eddig bizonytalanúl láttam. A’ mi
pedig állatozni, és létezni kiván, az egy akar lenni; mert ezt
megsemmisétvén létezni nem marad semmi. Igaz, mindenek tehát egységet
kivánnak. Meg eggyezek veled.
De azt mutattuk, hogy ugyan azon egy az, a’ mi jó is, mindenek tehát jót
kivánnak, a’ mit úgy magyarázhatsz, hogy az az igazi jó, a’ mit mindenik
óhajt.
Igazabbat gondolni sem lehet; mert vagy mindenek a’ semmihez tartoznak,
egy fővel szükölködnek, és vezér nélkül folynak; vagy ha mi van, a’
mihez mindenek sietnek, a’ lesz mindenek felett leg főbb jó.
Oh növendékem! felettébb örvendek, mivel telesen felfogtad az igazságot,
és ebben világos előtted, a’ mit előbb mondottál nem látni. Mit? mi
volna a’ mindenek czélja? mert ez a’ mi mindenektől kivántatik valóban;
mit mivel jónak hiszünk, szükséges, hogy valamennyi szerek czélját jónak
is valljuk.
Akár ki okos ésszel vadász igazságot,
Még nem is akar tévedni igazi ösvényrül
Nézzen tulajdon belseibe komolysággal,
Zabolátlan indulatja is szelédüljön,
Hogy lássa lelke azt, de már világossan,
A’ mit soká keresett haszontalan külrül,
Kincsei között ő birta rejtve régenten;
A’ mit tudatlanság homálya eltitkolt
Sokáig, azt majd látni fogja napfényként.
Az ész világát nem vakítja még testnek
Terhes nehézsége, ha felejt is ő néha:
De magva benne van javaknak, és szunnyad,
Mellyet tanulmány lenge mozgatással fel
Ébreszt. Igazságot felelsz, ha kérdeznek?
Mert él szivedben magva a’ valóságnak!
Pláto szavának, (mert igaz) ha mi hittünk,
Mindenki emlékezik, előbb tanultakra.