Igazi boldogsága az embernek csak az Isten lehet, mint leg egyszerübb
jóság.
Mivel láttad a’ tekéles, és tekéletlen javak képit, most azt kell
megfejtenünk, miben létezzen a’ boldogság tekéle? de hogy az előttünk
fenn forgó dolog igazsága mellett, az esméret álképe megne csaljon,
először az a’ kérdés: ha valljon létez-e ollyas valami jó a’ szerek
természetiben, minőt állítottál? Sőt tagadhatatlan, hogy nem csak lehet,
de vagyon is egy forrása minden javaknak, mert minden nemben valami
hijányosság vagyon, de ugyan abban szükséges, hogy valami tekéles is
legyen; mert a’ tekélet elvéve, a’ tekéletlen honnét lett légyen, meg
gondolni sem lehet. A’ szerek természete nem részekből, és
teletlenekből, hanem egészből, telesből vette eredetét, ’s ezen végső
feloszlik sovány állapotokra. Azért mit előbb mondánk, hogy a’ mulandó
javakban van valami tekéletlen boldogság; nem lehet kétkedni, hogy
tekéles, és igazi boldogság is legyen. Igazán következtetted: hol legyen
pedig az, igy vizsgáld: hogy az Isten mindenek fejedelme, Jó: azt
mutatja a’ közönséges emberi elme fogalma, mert az Istennél nem lehet
jobbat gondolni; az okosság is mutatja, hogy a’ tekéles jó, csak egyedül
az Istenben vagyon: és ha nem illyen, akkor mindenek fejedelme nem is
lehet; mert létezne nálánál valami jelesebb, mi tekéles jóval birna,
előbbi, és régiebb volna; mert minden a’ mi tekéles, előbbi a’
csonkánál: azért ne hogy felette hosszas legyen okoskodásunk, meg kell
vallani, hogy a’ legfőbb jó Isten, leg telesebb a’ tekéles jóval. De a’
tekéles jót igazi boldogságnak vallottuk; azért az Isten maga az igazi,
’s leg főbb boldogság. Meg engedem, mert nem lehet ellene mondani, hanem
vedd észre, melly szentül, és sértetlenül javallod azt, hogy tekéles
jóval telesnek mondottam lenni az Istent! hogyhogy? Ne merészeld a’
minden lények Atyját azon leg főbb jót, mellyel telesnek mutattuk, hogy
külről vette légyen, vagy mint birtokos Istent, a’ birt boldogságtól
külön állatozásnak (substantia) gondolni: mert ha azt véled, hogy külről
vette, jelesebb a’ ki adta, annál, kinek adatott, holott mi azt valljuk
legméltóbban, hogy minden lények felett leg telesebb. Ha természettől
minden javak benne vannak, de különi okkal, mivel a’ lények
fejedelmiről, az Istenről van a’ szó, költészszen a’ ki tud módot, hogy
ki kapcsolta ezen különöket öszve! Utoljára az, a’ mi mindentől különöz,
a’ nem az, a’ mitől érteték különzeni: azért a’ mi a’ legfőbb jótól
tulajdon természetivel különz, az nem legfőbb jó a’ mit vétek az
Istenről gondolni, kinél nincs felségesebb: mert semmi szer
természetesen az ő alkotójánál jobb nem létezhet; azért a’ mi mindenek
eleme, az ön állatozásában legfőbb jó. Igazán, felelém; de lehet a’
legfőbb jó boldogság? Igen; következés képpen az Istent boldogságnak
kell vallani: az előbbeni feltételek ellen sem támadhatok, és azokból
ezt méltán következtetni átlátom. Arra is vigyázz, hogy ezekből lehet-e
következtetni, hogy két legfőbb javak egymástól valóban különzők nem
lehetnek? Mert a’ mellyek külöhöznek, eggyik nem az, a’ mi a’ másik,
azért eggyik sem lehet tekéles, mivel eggyik a’ másiknak hijányossága;
most, a’ mi nem tekéles, sőt hijányos, az nem legfőbb jó: azért a’
mellyek legfőbb javak, semmi kép sem különözhetnek. De mind a’
boldogságot, mind az Istent legfőbb jónak láttuk, azért éppen
elmondhatjuk, hogy a’ legfőbb boldogság az, a’ mi a’ legfőbb Istenség.
Én azt feleltem: hogy a’ mondottnál igazabbat, sem okoskodással
erősbbet, Istenhez illendőbbet következtetni sem lehet.
Ezekre ő: valamint a’ mérnökök a’ feltett tárgy kivilágosítására némelly
következtetést szoktak húzni; úgy én is mint egy reá adást nyujtok
neked; mert valamint a’ boldogság nyertivel az emberek boldogok lesznek,
a’ mi világos: úgy meg igazulást nyerve igazak, bölcseséget, bölcsek,
szinte istenességet nyerve, hogy Istenekké lesznek világos. Minden
boldog tehát, Isten, természettel ugyan egy az Isten, részvétellel pedig
minden ellen mondás nélkül igen sok lehet. E’ valóban igen szép, mondám,
és drágalátos, akár pótolék, akár reáadásnak nevezzd.
De annál szebb nincs, a’ mit az ész e’hez csatolni javasol: mi az
kérdém? midőn a’ boldogság sokat foglal magában, vallyon ezek mind
öszve, mint egy részekből csatolnak-e össze egy testet; vagy vah-e
valami ollyas, mi a’ boldogság állatozását betöltse, és a’ többi mind
ezekhez tartozzék? Igen szeretném ha ugyan azon szerek által nekem
nyilvánítnád.
Nemde, szóla: a’ boldogságot jónak véljük? igen, pedig legfőbb jónak,
add hozzá azt bátran mindenikhez, mert ugyan elégség, hatalom,
tisztelet, jelesség, és gyönyör legfőbb boldogságnak itéltetik. Mit,
tehát ezek mint javak, hatalom, és a’ többiek, mint részei a’
boldogságnak és azokat a’ jó telességéhez mint a’ ki egészítetthez kell
számolni? Értem, szólék, a’ mit kérdesz, de kivánom tudni, mit akarsz
kifejezni. Ezen szer elkülönözését halljad:
Ha ezek mind a’ boldogság részei volnának magok közt egymástól
különzenének, mert ez a’ részek tulajdonsága, hogy egy egész test külön
részekből alakuljon. De azt megmutattam, hogy ezek mind öszve egyet
tesznek, azért nem is tagai a’ testnek, különben az következhetnék, hogy
egy tagból volna szerkezve a’ boldogság, a’ mi lehetetlen; az ugyan
kétséget nem szenved, hanem mi még hátra van, azt várom. Hogy a’ többi
mind a’ javakhoz tartozzék világos: miért kivántatik az elégség? azért,
mivel jó; a’ hatalom, mivel az is jónak hitetik, igy lehet a’
tiszteletről, jelességről, és örömről itélni. Minden vágyásnak tehát fő
oka a’ jóság; mert a’ mi sem valóban, sem hasonlatosságban jót nem
foglal magában, semmikép sem lehet kivánni: ellenben azok, mellyek
természettől nem jók, hanem mivel jóságot színlenek, kivántatnak mint
valódi javak. Igy van, hogy a’ vágynak fő tárgya természetesen, és
egyedül a’ jóság. Az okot, mellyért valamit kivánunk, leg inkább
látszatunk ohajtani, úgy ha valaki egészség okáért akar lovagolni, nem
annyira a’ lovaglási mozgást, mint magát az egészséget ohajtja. Midőn
tehát mindeneket a’ javak voltáért kivánunk, nem azokat, hanem egyedül
a’ jót óhajtjuk. Most már abban egyeztünk, hogy mindenek, a’ mellyekért
megkivántatnak, az a’ boldogság, azért így is egyedül a’ boldogság
ohajtatik, a’ mellyből igen kitetszik, hogy a’ jónak, és boldogságnak
ugyan azon egy az állatozása.
Mit sem látok, a’ miben ellenkezzem. De az Istent, és a’ valódi
boldogságot ugyan egynek mutattuk. Igen. Bizvást tehát lehet
következtetni, hogy az Isten is azon jóban, és nem máshol állatozhat.
Foglok! jertek az én hazámba bátran,
Mert ti terhes igán csalárd kivánság
Által földre ragadva nyögtök itten.
Ott leszen nektek nyugodalmatok majd,
Az rév part, viharokkal a’ nem üldöz,
Ott talál ember menedéket ingyen.
Tájokint aranyos fövényt nem ád az, (8.)
Sem sugárzó Hermusi part az, avagy
Indus nagy vize, melly közel határoz (9.)
Hő világhoz, ’s dus köve zöld ’s fejérek
Csiklándozva szemet meg is vakitván
Majd azok, szép lelkeket a’ sötétre
Zárák. A’ mi csak itt szivet vidámít
És fel ébreszt, mélye hegyeknek óvja.
A’ fény, melly eget is betölte, ’s éltet,
Nem hozott még lelki veszélt reánk: mert
Ezt a’ drága világot a’ ki látja,
Annak a’ nap fénye homály, ’s sötét köd!