A’ leg főbb jó Isten, legjobban kormányozza a’ világot.
Akkor én: Plato szavának igen hiszek, mert már ezekre másodszor
emlékeztetsz; először hogy emlékezetemet testi fájdalomtól, és innét bú
terhivel nyomatva elvesztettem. Mire ő: ha a’ felebbieket megesmérve
tekénted, arra hamar fogsz emlékezni, a’ mit régen nem tudni vallottál.
Mi az? minő kormánnyal igazgattatik a’ világ? emlékezem, mondám, hogy
tudatlanságomat megvallottam, de a’ mit szólasz, ámbár értem, még is
tőled bővebben kivánom hallani. Előbb mondád: nem kétkedel hogy ezen
világot az Isten igazgatja: most sem kétkedem, felelém, de soha sem is
fogok, okaim lévén, mellyeket röviden elmondok. Ez a’ világ olly
sokfélékből soha öszve nem állott volna egyformába, ha csak egy nem
volna, a’ ki ezen sokfélét öszve szerkezné; de az öszve kapcsoltakat is
az ő sokféle, egymás köztt ellenkező természetük eloszlatta, és
szélesztette volna, ha csak egy nem volna, a’ ki mit öszve füzött, nem
tartaná együvé; de nem is menne olly igaz, ’s bizonyos renden, sem olly
rendelt mozgalmakkal, helyen, üdőn, térben, foganattal, és minémüséggel
terjedve, ha csak egy nem volna, a’ ki ezen változásokat,
különbféleségeket, ő állandó lévén, nem izgatná! Ez akar mi legyen bár,
a’ ki által minden alkotvány fennáll, és mozgatik, szokásban lévő névvel
=Istennek= nevezem.
Akkor ő: midőn ezeket igy esméred, kevés munkával megmutatom, hogy a’
boldogságban részes lehess, és honnodat is megláthassad, de a’
mellyekről szólottunk, folytassuk. Nemde a’ boldogságban az elégséget
számláltuk, az Istent pedig magát boldogságnak vallottuk? Igen: és a’
világ kormányában semmi külső segedelemre nem szorúl; mert ha
szükölködik, akkor nem teles elégség ő. Az ugyan úgy van szükségképp. Ön
maga által kormányoz tehát mindent. Nem tagadhatni. De az Isten, hogy
maga a’ jóság, megmutattuk; emlékezem: tehát a’ jóság által igazgat
mindeneket, mivel ön maga által igazgat mindent, a’ kit jónak
vallottunk, és mint egy kormány-szeg, és igazgató melly által a’ világ
gépelye állandón, és romolhatlan fenn tartatik. Igen meg egyezem, és
hogy ezt fogod szólani, ámbár csekély gyanúval, de még is sejdítém.
Elhiszem, és a’ mint vélekedem, már ébrednek szemeid az igazság
látására, de a’ mit szólani fogok, azok sem homályosak.
Mit? midőn az Isten mindeneket a’ jóság kormányával méltán hitetik
igazgatni, és azok mind, a’ mint tanítottam a’ jóságra természetesen
sietnek, nem lehet kétkedni, hogy akaratjokkal kormányoztatnak, és
magokat az igazgató kényére illendően mérsékelvén, az igazgatóhoz
önkényt fordulnak. Úgy van, mert másképp boldog kormány nem is lehet;
mert az engedetlenség lenne a’ nyakasság boldogsága, azért nincs semmi
a’ világon, a’ mi természetét megtartván, az Isten ellen szemközt tüzni
igyekeznék! ha iparkodik is bevégezhet-e valaha akar mit az ellen, ki a’
boldogság birtokában leghatalmasabb? éppen nem tehet semmit. Tehát a’ fő
jónak ellene semmisem akarhat. Nem vélném. Hát a’ fő jó az, a’ melly
hatalommal igazgat, és kellemmel rendelget. Melly szókra én: óh! de
felette gyönyörködtet, nem annyira az okok egésze, mint szavaid édes
kelleme, hogy már egyszer valahára a’ nagyot lármázó bolondság
megszégyenüljön.
Tanultad a’ történetekből, miként ingerelték az Eget hajdani Óriások, és
őket a’ kegyes hatalom érdemük szerént megszégyenítette. Ha akarod
állítsuk szemközt az okokat, talán ezen öszve ütközésből valamelly szép
igazság szikrája támad: legyen a’ te szándékod. Hogy az Isten mindenek
felett hatalmas, senki sem kételkedik, a’ kinek okos elméje van. A’ ki
leghatalmasabb, az előtt semmi sem lehetetlen. Tehet-e hát rosszat az
Isten? éppen nem. Most tehát a’ rossz semmi, midőn nem teheti azt, a’ ki
előtt semmi sincs, a’ mit nem tehet. Talán meg játszol-e engem, okokkal
szülvén egy kitalálhatlan zürzavart, a’ honnét ki térve bé menj, majd
ismét bé menve ki térj? Talán valamelly csudás egységet pödörsz az
Istenségnek körében? ime, előbb a’ boldogságról kezdve, azt mondád leg
főbb jónak, mi a’ leg főbb Istenben létez, és ön magát az Istent leg
főbb jónak lenni, és teles ’boldogságnak tanítottad, a’ miből azt hozád
ki, hogy senki sem boldog, ha csak egyszersmind nem Isten is.
Ismét a’ jóság külsejét az Isten, és boldogság állatozásának, és ugyan
őt egyedül azon jónak lenni mondád, melly a’ természet minden szereitül
kerestetik, az Istent is javak kormányával a’ mindenséget igazgatni
mutattad, az akaratokat mind engedelmeskedni, és bennök semmi rossz
természetét nem létezni; Ugyan ezeket nem külről vett, hanem egyik a’
másikból folyva, közönséges okokkal bebizonyítottad. Akkor ő: éppen nem
játszom, és mindenek felett a’ legnagyobb munkát. Isten ajándékából,
mellyért régen könyörögtünk be végeztük: mert az az Isteni állatozás
formája, hogy se külre ne folyjon, se pedig valamit külről el ne
fogadjon, hanem a’ mint Parmenides mondá (10.) =Valamint egyaránt
halmozza az abroncsot külröl, úgy öblözi tekervényét belröl.= Hogy ha
nem külről kért okokkal, hanem a’ szerekben találkozókkal, mellyekről
szólottunk, igazgattatunk; nincs mit csudálnod, midőn Pláto énekiből
tanúltad, hogy a’ dolgokkal, mellyekről szólunk, a’ szavak is legyenek
rokonok.
Boldog vagy te, ha nézheted
Tündöklő javak éreit,
Boldog vagy ha le oldhatod
Földnek lánczait, és szabad!
Nőjét hajdani Orpheus
Vesztvén, egyre siránkozott,
Bús hangjával az éneke
Erdőt futni, folyó vizet
Kénytet csendre megállani.
Már most öszve barátkozék
Nő szarvassal az ordacs is,
Bátorrá ijedő nyula
Lévén, gyors agarat be vár;
Mert hogy lángola belseje
Mit dallal szerelemre birt
Híven kért, de haszontalan
Esdeklése: le győzni nem
Birák Isteneket szomor
Szívbűl kelve panasszai.
Hát most szálla pokolra is,
’S ott késér szava hangjain
Nyájas lantja keserveket,
Mint énekleni ő tanúlt
Anyjátul, dala kellemes.
A’ kit gyászola hasztalan,
A’ kit hív szeretett, sirat,
Fájlol, könnyeze. A’ pokol
Rút mélysége is indula,
Hogy szép dallaival könyörg
Esdeklése bocsánatot:
Bámul Cerberus énekin,
Hogy lant húrjai pengenek.
Még a’ bünbe merülteket
Kínzó rút sereg Asszony is
Már könyezve zokogva sir.
Nem szédíti te Ixion
Széllel bús fejedet kerék,
Szomját megveti Tantalus
Ambár torkig ihatna ő,
A’ tellyes bögye Sasnak is
Már nem szíja veséd Tyti!
Ekkor hát könyörülve szólt
Árnyékok fejedelme; hogy
Győzött! hölgyit azért vigye,
Adjuk vissza dalért, de a’
Fel-tét, szent legyen, és erős:
Még hagynád pokol ajtait,
Nem fogsz Nődre tekénteni.
Törvényt a’ szerelemnek adsz?
Törvény a’ szeretet maga!
Hajnalkor ki szemelte a’
Szép társát deli Orpheus,
Egy volt látni, megölni azt,
Ez csak kis mese értetek,
A’ kik vágytok az égbeli
Szent Istenhez elérni; mert
Tudjátok hogy az, a’ kinek
Föld tetszik, soha égbeli
Az már nem lehet; a’ miket
Szerzett, veszteni fogja mind!
Jegyzések.
1) _Bacca maris rubri._ A’ vörös tengerben sok piros, kék, és tej
fejérségű Klaris találtatik. Vörös tenger nevezete a’ fenekin találtató
vörös fövénytől eredett. Lehet itt igaz gyöngyöt is érteni, melly fényes
fejér szinű gömb, mennél nagyobb, annál drágább; tengeri csigákban, egy,
két, sőt több szemenként is lelhetni egy csiga házban: ezek nem csak a’
Görögöknél, és Rómaiaknál, hanem a’ földön majd nem minden Nemzetnél,
mint ritka ékességek becsültettek már az ősz hajdan korban.
2) Thule. Islandia, Eisland, vagy is jeges ország éjszak Europában.
Plinius bizonysága szerént addig hajóztak a’ Phoeniciabéliek, és
Romaiak.
3) Sophocles Görög költész, Versei igen kellemesek, 120 szomorú szin
darabja volt, mellyekből egynehány még hozzánk is eljutott; 88 éves
korában nyerte a’ 24-ik koszorút, és örömében megholt.
4) Nem vélem azokat nemeseknek, a’ kik nevezetes Atyák véréből erednek,
hanem a’ kik minden szereknél többre becsülik a’ tisztességet az
erkölcsel.
_Theocritus_.
Nem az én dücsőségem az, hanem az Eleimé. Ha vannak én bennem némelly
erkölcsi ékességek, azokban dicsekedem: nem pedig mellyeket az oktalan
hiúság piperéz magára az Ősök sirjából.
_Alfons_.
5) Alkibiades, igen különös szépségü, és kellemű Fejedelem volt
Athénában, a’ mint bizonyítja Corn. Nepos.
6) Itt azon életek által nem mást értett, mint fát, füvet, és a’ többi
elemeket Empedocles tanitása szerént, ki a’ természetről három könyvet
irt versekben, és még néhány darabjai meg vagynak. E’ volt első, ki az
ember lelkét nem a’ fejben, vagy szívben, hanem a’ vérben, melly az
egész testet megfutja, rejtezni tanítá. Hogy az Aethna özön tűznek
eredetit meg nem foghatá, a’ lángok közé ugrott. Horatius bizonysága
szerént:
– – – – – – Deus immortalis haberi
Dum studet Empedocles ardentem frigidus Aethnam
Insiluit. – – – – – – – – – –
7) Tagus, Tajó, folyó Spanyol Országban, melly Portugallián keresztül
Lysabonnál a’ nyugoti tengerbe ömlik. Folytában sok helyen bővelkedik
arany porral, mint a’ szőke Duna Aranyosnál, nemes Szapnál, és több
helyeken.