A’ jó melly az embert boldoggá teszi, csak egy, ’s egyszerű lehet.
Elég legyen eddig, hogy megmutattam a’ tündér szerencse külsejét,
mellyet, ha világosan értesz, következik, hogy az igaz boldogságot is
megmutassam: én pedig mondám: sem a’ javak elégségre, sem országok
hatalomra, sem hivatalok tiszteletre, sem a’ dücs jelességre, sem pedig
a’ bujaság örömre nem vezetnek. Talán az okait is könnyen fel találtad?
mintha keskeny hasadékon látnám, de tőled akarom értelmesen hallani:
nyilvános; a’ mi egyszerű, és oszolhatlan természetü, azt az emberi
tévedés elválasztja; és az igaztól, tekéltől, az igaztalan ’s
tekéletlenre vezeti. Talán azt véled, hogy semminek sincs hijával a’
szükölködő hatalom? éppen nem, mondám: jól van, mert ha van mi, hogy
valamelly dologban gyengébb erejű legyen, abban bizonyosan más védelmére
szorul. Igen, úgy van: Tehát az elégség, és hatalom ugyan azon egy
természetü: úgy látszik, már most mit itélsz ezen dologról? kell-e
utálni, vagy tisztelni? itt nem is kétkedhetni. Adjuk most a’
tiszteletet az elégség és hatalomhoz, hogy ezen háromból egy legyen;
adjuk öszve, ha igazat akarunk vallani. Mit? mondá: hát azt véled hogy
homályos, és nemtelen lehet, vagy közhirrel legnevezetesebb? Lássad:
megeggyeztünk abban, hogy leghatalmasb az volna, ki máséra nem szorul,
és a’ legnagyobb tiszteletre méltó is a’ miben egyeztünk, ha
szükölködik-e jelességgel? a’ mit egyik sem szerezhet; igy tehát
annyiból is már mindenik megvetendő. Nem tagadhatom, hogy a’
leghatalmasabb legnevezetesebb is; következik tehát, hogy a’ hatalom, és
elégségnek külömbség nélküli társa a’ nevezetesség.
Igen mondám: a’ ki máséra nem szorul, ön erejével mindent tehet; a’ mi
nevezetes és tiszteletes, nemde az legörvendetesebb is? de azt képzelni
sem tudom, honnét lephetné meg őt valami szomor: azért ha az
említetteket birja valaki, az bizonnyal örömmel is teles; de az is
bizonyos általa, hogy ámbár elégség, hatalom, jelesség, tisztelet, öröm,
külön nevek; még sem külön állatozások. Igaz, felelém. Azt tehát, a’ mi
egy, és természettől egyszerü, csak a’ megromlott ember oszlatja, és
midőn a’ részetlen tárgy részét kivánja megnyerni, sem darabját melly
nincs, sem magát, a’ mit nem is kivánt, meg nem nyerheti.
Mi módon lehet ez? Ő pedig felelé: A’ ki kincset kiván szükség
elüzésére, a’ hatalommal mit sem gondol, homályba inkább silány ohajt
létezni, sőt még több természetes örömöt is meg tagad magától, csak hogy
bészerzett pénzét elne költse; és illy módon, a’ mije van nem is elég
neki, ’s mivel a’ tehetőség elhagyá, a’ baj kinozza, az alávalóság le
nyomja, és a’ homály elborítja.
A’ ki hatalomra vágy, javakat pazéról, megveti a’ gyönyört, a’
tiszteletet pedig dücscsel, hatalom nélkül nem is becsüli; de ez is
mennyire szükölködik lássuk: történik néha, hogy a’ szükségesekben
megszorúl, és szorongattatik, midőn ezt el nem űzheti, a’ melly hatalmat
kivánt, megszünt lenni. Igy kell okoskodni a’ tiszteletről, dücsről,
gyönyörről: mert mindegyik ezek közül ugyan az a’ mi a’ többi, akar ki
ezekből eggyet a’ többi nélkül kiván, a’ mit ohajt, azt sem nyerheti
meg.
Hogy lehetnek ezek? ha valaki öszvesen kivánja megnyerni, az a’ legfőbb
boldogságot kivánja, de ezekben fel nem leli, mivel a’ mit igérnek sem
adhatják.
Igaz mondám: ezekben tehát mellyek látszatnak boldogságot szerzeni, az
igazi boldogságot nem kereshetni. Igaz, és igazabbat mondani sem lehet,
előtted tehát a’ hazug szerencse rajza, és annak okai; tekínts most az
elme elleni nézetire, rögtön a’ mint igértük, látni fogod az igaz
boldogságot. A’ vak is látja ezeket felelém; Te pedig elébb mutatád,
midőn a’ hamis okokat eloszlatni iparkodtál; mert ha nem csalódom, az az
igazi, és tekéletes boldogság, melly elégségessé, hatalmassá,
tisztelendővé, jelessé és viggá teszen, és hogy Te tudjad, tőlem meg
esmérve, ’s felfogva, hogy ezek közül bár mellyik, mert együvek, bár mit
tegyenek valóban, azt tekéletes boldogságnak esmérem kétkedés nélkül. E’
véleménnyel szerencsés vagy oh Növendékem! ha még azt hozzá adnád: mit?
hiszed-e hogy ezen mulandó, és változó szerek közt illyes valami
boldogságot szerezhetsz? éppen nem. És azt te, hogy semmi több ne
kivántassék megmutattad: mert ezek vagy csak színlett, vagy tekéletlen
javakat látszatnak adni, igazi, és tekéletes javakat pedig nem adhatnak.
Meg egyezem. Mivel tehát megesmérted, mellyik az igaz, és hazug
boldogság, csak a’ van hátra, hogy megesmérhessed, honnét nyerhetni az
igaz boldogságot. Azt ugyan mondám már régen, és nagyon várom. De mivel
úgymond a’ mint Platónak tetszik a’ Timeusban minden legkisebb allapot,
és dolgokban az Isteni segédséget kell kérni, mit vélsz cselekedni? hogy
azon legfőbb jónak lakját és székit feltalálhassuk? A’ mindenek Atyját
kell meg kérni, a’ mit mulasztva, semmit illendően nem kezdhetni. Igazán
szóltál mondá: ’s egyszer’smind igy kezde énekelni:
Isteni nagy felség, bölcs kormányzója világnak
Ég, és földi teremtő! a’ ki parancsira folynak
Már az öröktüli hosszu üdők, mozgatva erőddel
Allandón; a’ kit nem hajt alakítni anyagból.
Külső ok: hanem ő maga helyzete, és java legföbb,
Jónak, irígységtől ment lévén, mint Te magasról
Hoztál példát, úgy Te magad leg szebb, ki világot
Szépséggel bírván, mi tulajdon diszre teremted.
Most Te egészet részre parancsolsz folyni tekéllel
Foglalván elemet számokra: hogy a’ hideg és tűz
Férjenek öszve, kemény híggal, hogy tiszta világa
El ne röpüljön lángnak, sem terhek le ne nyomják
A’ földet. Te csatoltál testtel lelkeket öszve
Hogy hármos természete már két részre felosztott
Test tagait mozdítván meg gördítse azonnal:
Igy mikor a’ körben járkál, meg futja az égnek
Sok szeletit, ’s még minden Urához is eljut az észszel.
Kissebb életeket hason okból bölcs Te teremtesz,
A’ gyöngét, ’s izmost elegyítvén fel rakod égre,
’S földbe is ültetsz. Hát ezeket törvényed erője
Keggyel késérvén, hozzád ők vissza kerülnek.
Adjad Atyám elmémnek fenső székhez elérni,
Adjad forrását meglátni javaknak ezentul;
Fényre találva eszünkel Téged látni világunk.
Oszlassad szemeink ködeit, ’s terhünket is enyhítsd,
Ön fényeddel csillogj mert te vagy éke napunknak,
Csende, nyugalma Te vagy jóknak, vég czélja szivünknek,
Kezdet, társi vezér, ’s még utja, határa Te, Egy vagy!