A’ mulandó javak sok rosszal vegyesek, és azért nem annyi boldogságot,
mint veszedelmet okoznak.
Nincs tehát semmi kétség, hogy a’ boldogság útai tévedések; nem is
képesek oda az embert, hová igérték vezetni. Röviden el is mondom, melly
sok roszba legyenek bonyolódva: iparkodtál pénzt gyűjteni?
tulajdonosától elragadtad, akarsz fényleni hivatallal? a’ ki adja annak
könyörögsz, és ki Elöljáró kivánsz lenni tisztelettel; megalázó
kéréseddel hitványodol: hatalmat ohajtasz? alattvalóid leselkedése ’s
veszedelme alatt nyögsz; dücsőséget kérsz? sok kellemetlenséggel
küszködve bátorságod megszünik: búja élet tetszik? de ki nem útálná, nem
kivánná lerázni a’ legalább való, ’s gyarló test szolgálatját?
Mit szóljak azokról, kik a’ test javait még többre becsülik? ah melly
csekély és sikos azok birtoka! talán test nagyságával az Elefántot,
erővel a’ bikát, vagy gyorsasággal a’ tigrist meghaladod? nézz az ég
térére, erősségire, gyorsaságára, és szünjél már egyszer silányságot
csudálni: sőt még az ég sem csudálatos ezekért, hanem az okért, melly
kormányozza: a’vagy tetszik arczolat szépsége? melly gyors, rögtöni, ’s
tavaszi virágnál változóbb! ha mint Aristoteles mondja: az emberek Hiúzi
szemmel látnának, és szemük világa minden tárgyon áthatna; nemde
betekéntvén a’ szív, és vesék rejtekibe Alcibiades külső szépsége
megútáltatnék? (5.) Azért ha szépnek látszatol, azt nem természeted,
hanem a’ reád nézők szemei gyengesége okozza. Becsüljétek most a’ test
javait, de tudjátok azt is, hogy a’ mit csudáltok, azt harmadnapi hideg
láz szét oszlatja. Mind ezekből következik, hogy ezek sem az igért javat
meg nem adják, sem együvé nem tekéletesek, sem boldoggá nem tehetnek.
Ah, hogy téved az a’ megnyomorult szegény
Lény, melly tudatlan, és hanyag!
Hát zöld fán ki keres sárga aranyt, vagy a’
Szőllő bogyó közt fény követ?
Horgát senki magas hegyre ne rejtse, hogy
Diszeljen asztalán hala.
Kecskét fogni kivánsz? akkor ugyan ne menj
Tenger fenék kő bérczire.
Sőt a’ tenger alatt is gyakor esmerik
Víz födte völgy, ’s tér széles-e?
Milly vízben terem a’ drága fejér csiga
Gyöngy, ’s még vörös bársony színű?
Hát még gyenge halat, ’s kényre csigákat is
Hol, ’s merre kelljen szednie?
Azt, hogy hol legyen el rejtve az isteni
Jóság, nem is látják, vakok!
A’ jó, melly haladott csillagos ég során,
Földhöz ragadva vágyaik!
Most hát átkozom én őket: azért legyen
Rangjok, ’s javok kinzó szerök:
És a’ csalfa javak terhe alatt hamar
Lássák az igazi jót, ’s valót!