Természet szerént kiki boldog akar lenni: de minthogy a’ boldogság
minden javak vegyéből való tekéletes állapot; nem lehet azt, sem
gazdagságban, sem méltóságban, sem pedig gyönyörben helyheztetni.
Ekkor leszegvén egy kevéssé szemeit, és mintegy fejedelmi székre
ültetvén elméjét, így kezdett szólani: a’ halandók minden gondja,
mellyet sokféle eszmélkedés munkája fáraszt, külön úton jár ugyan, de
még is egy valódi boldogság czéljára törekszik elérni: az, pedig olly
igazi jó, mellyet elnyervén, mit sem kivánhatsz tovább; az a’ boldogság,
minden javak java, és minden javakat magában foglaló; mellyen túl, ha
más jó volna, leg főbb jó nem lehetne; mivel volna még külről mit
kivánni. Ki tetszik tehát, hogy az igazi boldogság minden javakból öszve
szerkezett tekéletes állapot. Ezen boldogsághoz a’ halandók sokféle
ösvényen iparkodnak eljutni; mert a’ javak vágya, az emberek elméjébe
természettől van bé öntve; de csalfa tévedés vezeti őket hiúkra.
Némellyek a’ legfőbb jót kincsekben helyezik, hogy semmivel se
szükölködjenek: mások ismét legfőbb jónak itélik, ha méltóságos
hivatalokat nyervén, Polgártársaik által tiszteltetnek: vannak, kik a’
leg főbb jót legnagyobb hatalomban vélik, mert ezek vagy uralkodni
akarnak, vagy uralkodókkal társalkodni. Némellyek előtt jelesebb, ha
háború, vagy béke által dücsőséges nevet szereznek. Legtöbben az igazi
javak gyümölcsét pedig az örömtől, és vigalomtól számítják, és ezek
magokat legboldogabbaknak vélik, ha gyönyörben uszhatnak.
De vannak ollyak is, kik ezek okát, és czélját egymásba helyezik; kik t.
i. kincset hatalomért, és gyönyörért, ismét, kik hatalmat, vagy név
jelességet pénz okáért kivánnak. Ezek tehát, és hasonlók körül forog az
emberi cselekvény, és vágyás szándéka: valamint nemesség, nép tetszése,
’s pártfogása, mellyek látszatnak ugyan valamelly fényességet szerzeni:
házas társ, és gyermekek, öröm végett ohajtatnak, barátság, melly
legszentebb neme a’ boldogságnak, nem sorstól, hanem erkölcstől
származik, a’ többit vagy hatalom, vagy gyönyör vágyból keresik: pedig
bizonyos, hogy a’ testi javak, a’ felsőbbekhez tartoznak, mert erő, és
magasság, egészséget jelentenek; szépség, és gyorsaság nevezetességet,
egészség ismét gyönyört, mellyekkel öszvesen csak egy boldogság
kivántatik. Ime mindenek felett mit ki ohajt, legfőbb jónak itéli: de a’
leg főbb jót boldogságnak határoztuk lenni, azért legboldogabb állapot
az, mellyet kiki leg inkább óhajt. Már most szemed előtt van az emberi
boldogság külseje, becs, kincs, hatalom, dücsőség, és a’ gyönyörök:
melly boldogságokat egyenként tekéntvén Epicurus magának a’ gyönyört
választotta legfőbb jónak, mert az több vigalmat látszatik szerezni a’
szívnek.
De szólok az emberek ügyekezetéről, kiknek elméje ha bár homályos
emlékezetü, de még is a’ legfőbb jót keresi, ámbár mint egy
megrészegültnek a’ ház utja, hová törekszik, előtte esméretlen: talán
tévedni látszatnak azok, kik törekesznek semmivel sem szűkölködni, pedig
nem más tekélíti a’ boldogságot, mint minden javak bőséges állapotja,
melly senkire sem szorulván, ön magának elegendő. Talán botlanak azok,
kik a’ legfőbb jót tiszteletre méltónak vélik? éppen nem! mert nem
silány és megvetendő az, a’ mit minden igyekszik megnyerni. Talán a’
hatalmat nem számíthatni javak közé? tehát mit? vagy talán erőtlen
gyávának kell itélnünk azt, mi minden szereknél jelesebb? vagy a’
jelességet semmibe kell venni? de elkülönzeni sem lehet, ha csak, mi
legmagasabb, ugyan az nem legkitünőbb, ’s egyszersmind leg jelesebb is;
mert hogy nem szorongató, és bús a’ boldogság, ’s nincs fájdalmak, és
terhek alá vetve, mi szükség mondani? Mivel leg csekélyebb szerekben is,
azt kivánja ember birni, minek élvelése örvendeztet: ezen okból óhajt
kincset, méltóságot, országot, dücsőséget, és gyönyört, mivel hiszi,
hogy ezen javakkal elégséget, tiszteletet, hatalmat, hirt, és vigalmat
nyerhet: jó tehát az, mit az emberek olly különbféle gondal kivánnak,
miben olly nagy, ’s kitetsző a’ természet ereje, hogy ámbár sokféle, ’s
ellenkező az érzelem; még is a’ javak czéljában meg egyez.
Mennyire változtatja szerek mi
Voltát a’ természeti hatalom?
Melly törvénye parancsol egésznek,
Öszve csatolván oldhatlanul azt
Eggyenként? tetszik okos dallal
Énekleni, lantom hangra eredj!
Ámbár Poenus oroszlányit arany
Lánczok terhelik, és kézbül adott
Eledel táplálja, de féljék még
Haragos mesterök ostorját is,
Szokva veréshez; még is vértől
Gőzölgvén agyarok, már vissza jön
Vad természetük, emlékezvén
Ordítnak sorsokon, és az igát
El rázván, mesteröket szabják
Vérengző szájakkal először.
Erdőben csevegő szép madarat
Leptél, ’s ha te zárod börtönbe,
’S táplálja vigalmas gondod is azt,
Édes itallal néki hízelgvén,
Mint szokta növendék kora játszva?
Ha megint szűk lakjában szállva
Erdők zöldelő lombjait ő
Látja, azonnal utálja az étket,
Erdőbe szomor, csak az erdőbe vágy,
Édes hangja csak erdőre nyöszörg.
Izmos erővel néha le hajtott
Fa derék sarja, le görbült földig,
Ezt kezed eleresztvén, égbe emelt
Fővel már igyenes, bár görbe volt.
Tengerbe szok áldozni az estkori
Nap, titkos uton fordulva megint
Vissza kereng ő szokva kelethez.
Itt minden régi menetre siet,
Mindenek örvendnek haza térten.
Nem leszen ő rendjök egész, ha csak a’
Véghez nem kapcsolnak kezdetet,
Ha csak allandón nem forganak ők.