A’ bölcseség erősebb gyógy szerekkel orvosolja betegét.
Már elvégzé énekét, midőn még figyelmezvén álmélkodva, az édes énekről
gondolkodtam; azért csak hamar mondám: oh bágyadt lelkek vigasztalója,
ki engem nyomos szavai, ’s örvendetes énekivel éleszt annyira: hogy már
ezután a’ sors csapásait kiállani magamat nem vélhetem képtelennek;
azért a’ szereket, mellyeket előbb éleseknek mondál; nem csak nem
rettegem, sőt még hallani kivánván, felettébb óhajtom is. Akkor ő:
érzém, midőn szavaimat csendes figyelemmel felfogád, és elméd tulajdonát
vártam, vagy mi igazabb magam elkészétém. Ollyak t. i. mellyek hátra
vannak, hogy megkóstolva csipősek, de bevéve édesednek; mivel pedig
hallani vágysz, melly gerjedelemmel buzognál, ha megesmérnéd, és tudnád
hová szándékunk vezetni? hová, kérdém? valódi szerencsére, mellyről
lelked álmodozik, hanem elfoglalva szemed képektől, azt nem láthatja.
Akkor én: kérlek cselekedd meg, és mellyik legyen az igazi boldogság,
mutassd meg minden késedelem nélkül. Örömmel cselekszem kedvedért,
felelé; hanem a’ melly okot jobban esméred, azt előbb szóval kijelelni,
és tudatni iparkodom, hogy átlátván midőn ellenfélre veted szemedet, az
igaz boldogság példáját megesmérhessed.
A’ ki haszonra akar magokat a’
Földibe vetni, előre ki kapál
Tüske bokort, csalitot ’s gazokat is;
Hogy gabonája betöltse csüreit.
Sokkal előbb ki izel szamata még
Méznek is, a’ keserü epe után.
Szebb igazán de az égi seregek
Fénye is, a’ viharok szünetekor:
Éjjeli gyász lepel is ha eloszolt,
A’ deli nap melegen ki derüle.
Birva azért javakat, te is előbb
Hogyha le rázod igád nehezeit,
Látni fogod, mi igaz; mi nem igaz!