Valamint a’ szerek, ugy a’ szerencse természete is állhatatlan.
A’ szerencse szavaival akarok veled beszélni, Te pedig vigyázz! Ember!
ugyan mit panaszkodol mint veszedelmesről minden nap ellenem? Minő
hűségtelenséget követtem el, a’vagy minő jószágodat raboltam? bátran
minden Bíró előtt vádolj jószágod, és méltóságod elkobzásáról, és ha
valamelly ember tulajdona nálunk találtatnék, a’ mit kérsz önkényt
vissza engedem.
Midőn anyád méhéből kivezetett a’ természet, mezítelent, és szükölködőt
vettelek által (2.) tulajdon javaimmal táplálván, mért vagy most
tűrhetlen? hajlandó keggyel neveltelek, minden tulajdonimmal bőséggel,
és fénnyel felruháztalak: most tetszik nekem ezeket vissza vonni, legyen
elég, hogy eddig más javaival éltél. Nincs okod panaszra, mintha magadét
vesztetted volna, miért fohászkodol, holott semmi erőszakot nem tettem
rajtad? a’ javak, méltóságok, ’s több illyesek, tulajdonaim! az asszonyt
megesmérik szolgálói, velem jönnek, velem el is távoznak. Bátran mondom,
ha tulajdonaid voltak, mellyeket hogy elvesztettél panaszlod, bizonnyára
el nem vesztek volna. Vagy talán én egyedül tiltatom magam
tulajdonaitól? ha szabadon tünteti az ég fényes napjait, és ugyan azokat
sötét éjjelekkel váltja? ha az év földszinét majd virággal, majd pedig
gyümölcsel ékesíti, majd ismét hóval, és jéggel fedi, ha a’ tenger majd
fényes tükrivel hizelghet, majd pedig zivatarral, és morgó hullámival
ijeszthet, minket a’ telhetlen emberek vágya kötözhet-e szokásunk ellen
való állandóságba? természetünk folyvást játékot űzni, a’ kereket forgó
körben mozgatjuk, és a’ legalsót legfelsőbbre, és a’ legfelsőt
legalábbra változni örvendünk. Tessék felmenni, de úgy, ha enyelgésünk
kivánja, leszállni ne véld igazságtalanságnak. Vagy talán szokásaimat
nem tudod? nem tudod, hogy Croesus Lydusok Királya, ki előbb rettegtette
Cyrust, csak hamar szánakozásra méltó, tüzre kázhoztatva magas keggyel
mentetett? Nem tudod, hogy Pál szívből siránkozott elfogott Perseus
Király nyomoruságán? (3.) Mit könnyez a’ szomorjáték lármája mást, mint
szerencse által Országok boldogsága fordultát? Nem de, tanúltad, hogy
Jupiter Temploma küszöbén két hordó feküdt, eggyik a’ rosszak, másik a’
jók számára? hátha többet vettél a’ javakból, hátha nem távoztam tőled
egészen? hátha ezen változásom valódi okod jobbakat remélni, csak ne
csüggedj lélekben, és közös Országban helyhezve, tulajdon javaiddal élni
ne ohajtozzál.
A’ hány por szemeket szél zavar, és fövényt
A’ kék pontusi partra,
’S még hány csillagi fönt fénylenek éjtszaka,
Ködtől tiszta egünkön:
Olly sok kincset adott, vissza se húzza azt
A’ sors tőled erővel.
Nem szűnt még is azért emberi nemzetek
Vágyós könnye panasztul!
Ámbár Isten ugyan hallja fohászodat,
S’ bőven nyújtja aranyját;
Méltat tiszteletes szép hivatalra is,
Már mind semmibe vetted!
Sőt elnyelve vagyont, mint ragadó barom
Többet vágyva kivánsz még!
Hol lelsz már zabolát, mellyen az indulat
Hasznos rendre terüljön
Akkor, hogyha javak sok ajánlati
Mellett, szomja növekszik
Gazdagnak? Soha dús nem lehet, a ki fél,
Hívén, hogy nyomorult ő.