Az állhatatlan szerencse természetéből kiviláglik a’ szerek silánysága,
mellyeket kedvelteinek nagy rettegésre enged, ne hogy vissza kérje
nagyobb bánatukra azoknak kik tőle nyerték.
Minekutánna egy keveset elcsendesedett, figyelmemet tisztes hallgatással
használván imigy kezde szólani: Ha betegséged állapotát tekéletesen
megesmértem, akkor az elöbbi szerencse érzelme, és vágya fonnyaszt; az
csak előbbi lelki állapotodat, mint magadnak képzeled változtatva, rontá
meg: értem itt a’ sok’ szinü csuda bárson köntösöket, és még a’ többféle
fényeket, mellyekkel, a’ kiket csalni akar, nyájas barátságot gyakorol,
hogy szenvedhetlen fájdalommal szégyenítse, reménytelenül elhagyva:
mellynek ha természetire, erkölcseire, és érdemeire emlékezel; látni
fogod, hogy benne gyönyörüséget nem birtál, sem vesztettél. Úgy vélem
fáradság nélkül könnyü reá emlékeztetni, holott még akkor is férfiúi
szavakkal szoktad megtámadni a’ szerencsét, midőn ő hizelgő jelent, és
titkaimból vett okokkal el is üzted: mivel pedig minden rögtöni változás
valami kedv zavartával történik: úgy lett, hogy Te is egy kevéssé
csöndességed elvesztetted; de üdeje már, hogy végy magadhoz kóstolva
ollyas mit, gyöngét, és kellemest, melly beléd folyván helyt készítsen
erősbb szereknek.
Ide hát édes szónoki kellem, melly csak akkor jár igaz úton, ha
intézetünket követi, és avval házi hangászunk, majd gyengébb majd erősbb
hangon énekel. Oh ember! mi az a’ mi búba, és gyászba ejtett, talán
valami újat, és szokatlant láttál? Ha a’ szerencsét véled változni
arántad, hibázol, ennek szokásai szüntelen, és természeti: sőt szorosan
megtartá állandóságát változékonyságában is: illyen volt midőn
hizelgett, és csalogató hamis boldogsággal megjátszott; látod a’ vak
isten kétes ábrázatát, midőn mások előtt elfedi arczát, reád mosolygott,
ha tetszik, élj szokásaival, és ne panaszkodjál. Ha retteged
hűtelenségét, vessd meg, és távoztassd veszedelmesb álnokságát; ime
valamint most oka nagy szomorúságodnak, úgy kellett volna lenni
csendességednek is, mert elhagyott téged, és hogy elnem hagyna senkit,
lehet-e valaki megnyugodt?
Vagy talán a’ kellemi boldogságot félted, és kedves a’ jeleni szerencse,
melly bizonytalan, és elmenete búval emlékeztet: ha kényszerént nem
lehet vissza tartani, ő futva bajt okoz, futása pedig nem más, mint
leendő veszedelmek előjele! Azt sem lehet tökéletesen látni, mi szemünk
előtt van; a’ dolgok kimenetit okosság itéli: ugyan azon változás sem az
ijesztő eset fenyétését, sem hizelgését kedvelni, nem ajánlja, végre
tehát nyugodt lélekkel szükséges szenvedni mind azt, mi az esetek térén
történik, ha egyszer igáját elváloltad. Ha akarsz annak maradásra, vagy
menetre törvényt szabni, kit uralkodónak önkényt választál, bizonnyára
hűtelen vagy, és nyugtalanság keserítheti sorsodat, mellyet nem
másíthatsz. Ha szeleknek ereszted vitorládat, nem a’hova akarsz, hanem
merre a’ szél vezet, mész. Ha földmives magot vetnél, a’ bő, és sovány
éveket fontolgatnád; szerencse kormányára biztad magadat, engedni kell
asszonyod szokásinak; Te pedig a’ forgó kerék gyors mozgásit akarod fenn
tartani balgatag ember! minden, mi egyszerü, az nem sors.
Midőn ez összve vissza forgat a’ kénye
Szerint kevélyen, ’s elragad hatalmával (1.)
Mindent: imádott nagy királyokat gázol,
Arczát vidámítja megalázottnak, ’s csalja.
Nem hallgat ő bús jajra, könnyet ő nem szán,
Zokogást okozva a’ ravasz nevet kénnyel:
Igy játszik ő, ’s mutatja nagy tehetségét,
Fitogtat ollykor még csudákat, és örvend,
Ha perczben üldözhet, le ver, ’s magasztalhat!