Orániai Vilmos alatt a nemzeti és polgári szabadság mellett a sajtó is
felvirágzott. Már a század dereka óta jelentek meg ujságok, de ezek csak
puszta tényekről adtak hírt, a kritikától tartózkodtak. Az idegen király
behívása idejen azonban két pártra szakadt a nemzet s eszerint a
hírlapok is. Vilmos uralmának első négy esztendeje alatt huszonhat új
lap indult meg; közülök egyik a kormánynak hivatalos lapja. A censurán
ezek úgy fogtak ki, hogy a két nyomtatott laphoz két másikat fűztek,
amelyeken kézírással értesítették a vidéket a politikai eseményekről.
1693 ban örökre eltörölték a censurát; erre magában Londonban
tizennyolcra szökött a politikai hírlapok száma. 1704-ben Defoe
befogadja a maga szemléjébe az erkölcsi és irodalmi kérdéseket. 1709-ben
megindul Európa legelső napilapja, a _Daily courant_.
E hírlapok hasábjain nemsokára komoly értekezések jelennek meg az állam
és a társadalom alapjairól meg nemzetgazdasági kérdésekről: a hajózási
törvény, az érték és ár, adóalap és munkabérek dolgában.
A hírlapokban jutnak szóhoz a kor politikusai és tudósai, William
Temple, North, Davenant, Locke; a lapok körül sereglenek az írók:
Steele, Addison, Defoe, Swift. Az irodalom fejlődése Richard Steele
(1671–1729) és Addison (1672–1719) erkölcsi folyóiratainak köszön
legtöbbet. Együtt dolgoznak s elütő egyéniségeik szerencsésen egészítik
ki egymást. Steele főképpen a politikáról ír indulatos hévvel, Addisont
az erkölcsi kérdések vonzzák. Jó pajtások voltak már az iskolában.
Steele aztán gárdistának állt s egy ideig szilaj életre adta magát,
Addison theológiát végzett s latin verseket irogatott. Mindkettőjöket az
irodalom vonzotta magához és a színpadon találkoztak, hol ők juttatták
szóhoz a tisztább erkölcsöket, Addison a tragédiában, Steele
vígjátékokban. 1709-ben együtt erkölcsi folyóiratot is indítottak, a
_The Tatlert_ (csevegő), «hogy Nagy-Britannia földjéről száműzzék a bűnt
és a tudatlanságot». Az előfizetési felhívás hiteles értesülésekkel és
megbízható levelezőkkel dicsekszik, bizonygatja a vállalat szükséges
voltát, igéri, hogy mulattatni fogja a szépnemet s ingyen ajánlja fel az
első számot, szóval: akárcsak ma írnák, olyan. Értesülései is pontosak:
hiszen Steele egyúttal a kormány hivatalos lapjának a szerkesztője.
Mikor azonban a whig-kormány megbukott, Steelet kitudták a _Gazette_től,
a _Tatler_ nem kapott politikai híreket s azontúl tisztán erkölcsi
fejtegetésekkel volt tele, a fényűzés, a párbaj és a szerencsejáték
ellen, értekezésekkel a nevelésről, nyelvtisztaságról, vasárnapra
vallásos elmélkedéseket közölt. 1711-ben _The Spectator_ címmel
átalakult napilappá, mely irodalmi kérdésekkel is foglalkozott s nem
ritkán idézte példákúl a régi népköltészet hajtásait. Anna királyné
alatt, mikor a politikai élet megint összebonyolódott, a lap megint
átváltozott, _The Guardian_ (Gyám) címmel őrködött a politikán; s hogy
erre több tere legyen, később ketté is szakadt s lett belőle a
politikai: _The Englishman_ és az erkölcsös _The Lover_. 1715-ben ezek
is végkép megszünnek, mikor Addison, aki közben maga is adott ki
lapokat, első államtitkárrá lett.
Egyik épp olyan kapós volt, mint a másik; a _Spectator_ naponkint
tizennégyezer példányban kelt el. A közönség nem győzött betelni Steele
velős magyarázataival s legkivált Addison virágokkal telehintett
fejtegetéseivel. Ezek a lapok nevelték fel az angol olvasóközönséget.
Még nagyobb érdemük is van. Minthogy jóformán minden számot ők ketten
írtak tele névtelenül, abban kerestek változatosságot, hogy más és más
személyek mögé rejtőztek. Minden álnév novellisztikus alakká nő s ez
alakok sorsáról egész kis regény folyik a lapokban. A _Tatler_ben eleven
életet él Bickerstaff esquire, a _Spectator_nak egy szemfüles hírhordó a
lelke, akinek barátjaival is megismerkedik a közönség, kiknek sorsáról a
szerkesztők be is számolnak, mikor a lap megszűnik; a _Gyám_ egy
tapasztalt öreg úr, aki egy barátjának a gyermekeit oktatja az élet
mindenféle dolgaiban. A közönség itt kedvelte meg a társadalmi és
családi élet jeleneteit, melyek az angol népnek legkedvesebb
olvasmányai.
Addison rá is vezette ezeket a regényeket az angol regény rendes útjára.
A _Spectator_ elmélkedéseiben megadta az erények és bűnök egész
leltárát; leírta a kisértéssel kacérkodó nőket, szót emelt a kivágott
ruhák és álarcos mulatságok ellen s aprólékos kifogásai közben
megrajzolta eszményi képét az angol nőnek és hitvesnek, az angol
regények e kedves és tiszteletreméltó alakjának. Éppen így megrajzolta a
lelkiismeretes polgár és derék földbirtokos képét, az angol regények
brit férfiának mintaképet. Taine azt mondja: «Nem kis dolog divatba
hozni az erkölcsöt; Addison megtette». Nem kisebb dolog megkedveltetni
az olvasást és ők ezt is megcselekedték. Azonfelül kicsíszolták a
széppróza stilusát, moralizálásukkal és novellisztikus alakjaikkal utat
törtek az erkölcsös regénynek, mely a legspeciálisabb műfaj az egész
angol irodalomban.