E jobbára névtelen irodalomból egy költő neve magaslik ki termékenység,
eredetiség es művészet dolgában egyaránt: Geoffroy Chaucer. 1340 körül
született, valószínűleg Londonban, hol atyja, nagyatyja bort mért vagy
borral kereskedett. A gyermek 57-ben III. Edward egyik menyének udvarába
került apródnak, ott ismerte meg Lancaster (Gaunt) János herceg, későbbi
pártfogója. 1359-ben a franciaországi hadjáratban foglyul esik. Ezután a
király szolgálatába áll s a királyné egyik hölgyét veszi feleségül, aki
utóbb Gaunt János neje mellé kerül. 1366-ban ismét megfordul francia
földön; megismerkedik a francia irodalommal; Guillaume de Lorris és Jean
de Meung Rózsa-regényét kezdi fordítni, versekben. Gaunt hercegnő
halálát francia mintára, de eredeti versekben gyászolja el, álmában egy
bús lovaggal találkozva, aki a fehér szépséget (Blanche) siratja.
Francia példát utánoz _ABC_-je is, egy himnus, melynek versszakai sorra
az abc betűivel kezdődnek. 1372–73-ban egy évet tölt küldetésben
Olaszországban, hol később is megfordul, ezután Petrarcából fordít,
Dante s főkép Boccaccio hatása érzik munkáin. Küldetése sikeréért
naponta egy kancsó bor jár neki a király pincéjéből, majd a gyapjú- és
bőrszállítmányok felügyelője lesz a londoni kikötőben, mi nagy
jövedelemmel, de nagy elfoglaltsággal is jár. Mégis ez időben szedi
versbe Szt. Katalin legendáját, fordítja Boethiust prózában s ír
Boccaccio nyomán szabadon egy nagy költeményt hétsoros
Chaucer-strophákban: _Troilus and Cryseide_. Edward király halála után
többször jár külföldön az ifjú II. Richard házassága ügyében s a
lakodalomra írja szellemes versét, a _Madarak országgyűlését (Parlement
of Foule, 1382)_, melyben Szt. Bálint napján a madarak párt választanak
maguknak; egy szép sast, több kérője közül, egy ifjú királyi sas; ez
jelképezi az ifjú párt. A hálás királyné közbenjártára a költő
helyettest állíthat hivatalában, így több szabad ideje van. Ekkor írja
_A Hír csarnoka (The House of Fame)_ költeményét.
Álmában Venus templomában terem, onnan kilépve sivatagban találja magát,
majd egy sas fölragadja Fáma házába, ki a hírnevet osztogatja, kénye
szerint, néha érdemetleneknek; maga hol kicsi, hol nagy. A költő nem
vágyik hírnévre, elviszik hát egy folyvást forgó lugasba, hol a hírek
nyüzsögnek s minden szót, suttogást meghallani; éltök tartamát Fáma
szabja ki s Aeolussal fuvatja szét a világba. E lármában a költő
felriad. Jelképes önéletrajz ez: a szerelem kora után sivatagba jut, de
a költészet szárnya hírre emeli, bár ez is szeszélyes. – Hálából s
hódolatul a királynénak írta _Legendáit a jó asszonyokról_, Boccaccio
_Híres női_ példájára, a maga régi módján álomba keretezve, melyben Ámor
szemére veti, hogy sokszor kisebbíti a nőket; Alceste védelmére kel s
vezeklésül egy könyvet rendel nála a jó asszonyokról és hamis
férfiakról. A tervezett 20 helyett csak tízről készült el az ének.
Híre és a királyi kegy emelte. 86-ban a parlament tagja, de még ez évben
fölkelés tör ki Richard ellen, hívei elvesztik állásukat, Chaucer is.
Három év multán a király építkezéseinél (Westminster, Tower) felügyelővé
teszi, ezentúl mégis nehéz viszonyok közt él, pedig az új király,
Lancaster János fia, IV. Henrik, fel is emeli nyugdíját, de azt már csak
néhány hónapig húzza. 1400-ban, október 25-én meghalt.
Utolsó éveiben írta főművét, a Canterburyi meséket _(C. Tales)_.
Akkoriban április havában nagy zarándokutak voltak szokásban, így Becket
Tamás sírjához is, Canterburybe. Egy ilyen csapattal találkozik a költő
Southwarkben, a Tabard fogadóban, közéjök áll, a fogadós szintén; ez
veti fel az ötletet, hogy mindenki mondjon el odamenet két történetet,
visszafelé is kettőt s akié legjobban tetszik, lakomával tiszteljék meg
a Tabardban. Harmincan utaznak, de a 120 elbeszélésből csak 24 készült
el, pedig régebbi munkáiból is vesz föl; sorukban is hézagok vannak. A
keretes elbeszélés mintája Bocaccio, de felülmúlja abban, hogy
alakjaiban nem egy társadalmi osztályt rajzol, hanem számos, csaknem
minden réteget. Van a csapatban lovag, nyalka fiával, szentéletű falusi
pap s víg kedvű kolduló barát, jogtudós, oxfordi diák, földesúr s kis
gazdálkodó, orvos, ki részt kap a patikus hasznából, ács, szakács, meg
molnár, aki nem hagyja el dudáját. Mindnyájan valódi emberek, kiket a
költő jól megfigyelt vonásokkal tud jellemezni. Az apácafejedelemasszony
csínnal viseli rendje öltönyét, ajaka nem hagy nyomot kelyhe szélén,
franciául úgy beszél, mint a stratfordi iskolában; az agyafurt kolduló
barát csuklyája tele van ajándékokkal; csak úgy dül a szó a bathi özvegy
némberből, akinek már öt férje volt. Mind a maguk nyelvén beszélnek s
elmondott történeteik illenek jellemökhöz. A mesélést a lovag kezdi,
Bocaccio _Teseide_jéből fordított történettel; két fogoly vitézről, kik
egy királylányba szerelmesek és megvínak érte, mint Szilágyi és Hajmási.
A molnárban nem áll a szó s belekap a maga nyers történetébe az ácsról,
kit felesége lóvá tesz. Erre másvalaki, aki ács volt, olyan történettel
vág vissza, melyben egy molnár jár pórul. Ennyi élet van az alakokban. A
prior este egy kis fiúról mond mesét, akit a zsidók megöltek, de még
haldokolva is szent éneket énekelt; halálát a szent Szűz ki is deríti.
Ez nyomott hangulatot kelt, mire a vendéglős Chaucerhez fordul: meséljen
ő, az ő arcából jókedv néz ki. _Sir Topas_ történetébe fog, aki az
álmában látott tündérkirálynőbe szeret, keresésére indul, óriással vív,
mindez a lovagi költészet parodiája, de nem tetszik, a fogadós
félbeszakítja, így azután épületes történetet mond el prózában. Ennyire
mozgalmas a társaság, így hozzá vannak szőve a történetek a kerethez.
Mondanak történeteket Liviusból, legendát, a diák Griseldis sorsát
Petrarca után, tréfákat Ovidiusból s fabliaukból, egy állatmesét is a
rókáról és Chantecler kakasról. A költő előadása jellegzetes és eleven,
üde. Jó megfigyelő, humora is van. Alakjaiban századának valóságos
arcképcsarnokát festette meg s művelődéstörténeti képét is.
Ő volt az első költő, kit a Westminster Poets Corner-jébe temettek.
Utánzói közül John Lydgate (1370–1450) válik ki; szerzetes, prior;
főmunkája a _Temple of Glass_, a _Hír csarnoka_ módjára itt Venus a
szerelmet osztja. Megrendelésre dolgozik: így ír a későbbi V. Henriknek
30,000 verssort Trójáról; VI. Henrik parancsára Szt. Edmund életét;
36,000 sor a _Falls of Princes_. – Thomas Hoccleve (v. Occleve) V.
Henrik évdíjas költője, az ő számára írja a _Fejedelmek tükré_t (1412)
Chaucer-strophákban.
Chaucer hatása sokáig érzett; Shakespeare is merített belőle _(Troilus,
A két veronai ifjú)_, Dryden és Pope is; a Prioresse elbeszélését
feldolgozta Wordsworth.