A XIV. század elején Skócia egy időre politikai önállóságra jut, mely I.
Jakab angol királyig (mint skót: VI. Jakab) tart; ezalatt részben
önálló, részben legalább külön irodalma van.
Barber szerzetes (✝ 1395) Bruce Róbertet énekli meg, a vak Harry pedig
Wallace-t, a skót szabadság védelmezőit. A szent-andrewsi apátúr versbe
szedi Skócia egész történetét.
Az udvari költészetet I. Jakab skót király (1394–1437) kezdte meg, aki
túszul az angol udvarban élt s ott írt jövendőbelijéhez Chaucer hatása
alatt egy nagy költeményt, a _Királyok könyvét (Kings Quair)_. Henrison
is Chaucert folytatja, _Testament of Cresseid_ versével. Épp úgy a
_Palice of Honour_, Gawain Douglas (1475–1522) püspök műve, az első skót
humanistáé, csakhogy itt nem a hír, hanem az igazságos Isten osztja
jutalmát. William Dunbar (1460–1528) ferencrendi szerzetes, főkép az
udvar eseményeit, ünnepélyeit énekli meg, így a király házasságát _A
tövis és a rózsa (The Trissil and the Rois)_ versében, _A madarak
gyűlése_ módján.
Május királynéja egy kertbe vezeti, hol a Természet uralkodik,
megkoronázva az oroszlánt, a tüskebokrot is, mely védelmet ad s csak a
rózsát állítja fölibe; az előbbi kettő a skót címerben van, a rózsa a
királynét jelenti. Később az özvegyen maradt királynét vigasztalja
verssel. Még egy nagy költeményt írt, _Az arany pajzsot (The Goldyn
Targe)_, melyet az Okosság tart elébe a szépség nyilai ellen, míg a
Jelenlét (a kedvesé) el nem vakítja. Írt _A hét főbűn táncáról_ is,
vaskos humorral.
David Lindesay (1490–1560) Dunbar életében került az udvarba, a királyfi
nevelője volt, szatirákat írt az udvari tányérnyalókra s az egyház
ellen; maga is a reformáció híve. Egy moralitása is van a három rend
(lovagok, papok, polgárok) ellen.
Vele véget ér a külön skót irodalom, mely úgy is Chaucer nyomán járt.
Skócia összeolvadt Angliával, irodalma is ezével.