Másnap azt mondtam a nőmnek:
– Mi itt nem maradhatunk. Egy esztendeig külföldön kell lennünk. Párisba
fogunk menni.
– A hogy ön kivánja.
Még ki sem voltak bontva az úti bőröndjei.
Akkor elmentem a megye székvárosában lakó ügyvédemhez, s azt megbiztam,
hogy vegyen fel a birtokomra annyi kölcsönt, a mennyit csak lehet kapni
a földhitelintézettől. Azt adtam okul, hogy birtokot akarok vásárolni.
Erre az ügyvédem megsugta, hogy ne siessek nagyon a birtokvásárlással,
mert a hogy be van avatva a viszonyokba, úgy tudja, hogy Szigfrid gróf
vernőczi birtoka egy év lefolyása alatt eladó lesz; másfél millió
forintért. Nagyon uszik már. Akkor a feleségem hozományát is hozzátéve
az örökölt és kölcsönvett összeghez, megszerezhetem magamnak ezt a
birtokot.
Ez egy kis villanyszikra volt. Egy perczig világított és melegített. Hát
még azt a vernőczi kastély homlokzatára kifaragott vízi tündért is
birtokomba keríthetném? Hogy egészen «otthon» legyek!
Jól van, mondám neki. Várni fogok rá. Addig küldje utánam a pénzt
Párisba, mind a kölcsönt, mind az örökséget, utasítsa azt Hirsch párisi
bankárhoz.
A nőm hozományát tartalmazó szekrényt pedig feltettem a postára s
szabályszerü biztosítás mellett elküldtem Brüszszelbe egy elsőrendü
bankházhoz letéteménybe.
Pár nap mulva útban voltunk Páris felé.
Én az egész úton azt a gyöngéd figyelmet tanusítottam a nőm iránt, a
mivel a fiatal férj tartozik a feleségének a nászutazáson.
A schweiczi útvonalat választottam. Ez által kikerültem mind azt az
alkalmatlanságot, mely ezekben a napokban, a Németországon keresztül
Francziaországba utazókra bőségesen várakozott.
A háború a levegőben függött: – a világ két legnagyobb nemzetének
háborúja. Minő zürzavar van ilyenkor a vasútakon és pályaházakban, az
elképzelhető. A Schweicz azonban semleges volt. Dél-Francziaország
nyugodt. Csak Párisba megérkezve sejteté velünk a boulevardok néptömegét
ellenőrző mouchardok nagy serege, hogy itt valami rendkivüli izgalom
van.
Egyelőre nagyon békességes tüntetés volt.
Kék blouseos munkások nagy tömegekben vonultak fel a Concorde-térre,
fehér zászlókkal és rúdra szegzett táblákkal, a mikre e szavak voltak
irva: «A bas la guerre.» – «Vive la paix.» (Le a háboruval! Éljen a
béke.) Népszónokok tartottak beszédeket a háboru iszonyai felől;
tiltakoztak a dicsszomjas zsarnokok ellen, a kik Francziaországot
veszedelembe viszik.
Beszélhettek már!
«Bellona» is szép asszony. Mentül jobban rágalmazzák az irigyei, a
szeretői annál őrültebben imádják.
A föld szomjazta a vért már.
Én már értesülve voltam az egész politikai helyzetről. Erre volt
alapítva a tervem.
Épen Párisba érkezésünk utáni napon lett közzétéve Napoleon hadizenete
Poroszország ellen.
A lelkesedés általános volt. «A Berlin!» hangzott minden utczán. A
tömegek a Marseillaiset énekelték, fölváltva a «le depart»-tal.
Én a nőm számára egy hotelt béreltem ki, melyet egy a hadizenet
következtében hirtelen elköltözött diplomata hagyott el. Butort, kocsit,
lovat, cselédeket mind átvettem. Jutányosan lehetett hozzájutni.
Nőm meg volt lepetve e nagy gyöngédség által.
Láttam az arczából, hogy szeretne valami megjegyzést tenni, hogy ez
mégis túlságos fényüzés. Ez a pompa, kényelem nem áll arányban a mi
vagyoni tehetségünkkel. De ő is talán leolvashatta az én arczomról az
adandó választ: «Kedvesem: Ön rám bizta, hogy tegyek önnek a
milliójával, a mit akarok, hát én azt elpazarlom – önre».
Mikor aztán az asszonyom jól el volt helyezve, akkor azt mondám neki:
– Én felajánlottam a franczia kormánynak a szolgálatomat, mint tábori
orvos a háboru tartamára. El lett fogadva. Megkaptam Palikao herczegtől
a kinevezést. Ma este indulok a rajnai hadsereghez.
– Ha ön úgy kivánja, én nem mondhatok ellent.
Jó, engedelmes feleség!
Elég hosszu idő mult már el a menyegzőnk óta; két hetes házasok voltunk.
Hajh, nekem úgy tetszett, mintha hét tél, hét nyár mult volna el azóta!
– Ne tagadjon ön meg magától az alatt semmi élvezetet, folytatám; itt
hagyok önnek visszatértemig negyvenezer frankot.
– Takarékosan fogok vele bánni.
Több szót nem váltottunk.
Én még azon nap fölvettem a Hirsch bankházánál az ügyvédem által utánam
küldött pénzt, a mint annak megérkezéséről értesítve lettem.
Ott azt kérdezték tőlem, hogy váltókban akarom-e fölvenni, vagy
cheeck-ekben? – Én azt mondtam, hogy cheeck-eket kérek. Háborus időben a
váltót nem szeretem, mert megeshetik, hogy a kormány behozza a
moratoriumot.
Mit? Moratoriumot? Napoleon kormánya? – Hogy a szemem közé nevettek!
«Tête quarrée» (szögletesfejü: – idegenek czime.)
Én ezzel a legközelebbi gyorsvonatot fölhasználva, elpályáztam
Brüszszelbe. Ott legelőször fölkerestem azt a bankárt, a kinek a czimére
a szekrénykét elküldtem. A szekrényt felnyitottam előtte s constatáltam,
hogy abban egy millió százhuszonötezer forint névértékü osztrák és
magyar állampapirok vannak. Kértem azokat honoráltatni. A bankár 75
perczentjét a névértéknek bocsátá rendelkezésemre: 3 havi lejárattal,
15% provisió mellett. Én átadtam neki a nőmtől kapott meghatalmazást,
közjegyző által hitelesített másolatával együtt s aláirtam a kötvényt,
melyben felhatalmazom, hogy a letéteményezett értékpapirokat, a
határidőre meg nem történt beváltás esetén, értesítés nélkül eladhatja.
Az eként fölvett összeget a saját pénzemből kiegészítettem két millió
frankra.
Akkor ezzel az összeggel elmentem a legelső legjobb hitelü
börzeügynökhöz: átadtam neki az egészet, s azt mondtam neki, hogy
játszszék az egész összeggel franczia értékpapirokban «baisse»-re.
Az ember végignézett rajtam.
– El akarja ön veszteni ezt az összeget?
– Az az én gondom.
– Játszott ön már valaha a börzén?
– Soha sem.
– Ismeri ön a pénzpiacz helyzetét?
– Nem ismerem.
– Hát szolgálok egy pár adattal. Minden franczia értékpapir emelkedőben
van. Páris lelkesül a háboruért. A finánczkörök pénztárai a kormány
rendelkezésére állnak. A franczia hadsereg csatakészen áll a Rajna
mellett; a poroszok még most készülődnek. Bajorország semleges marad.
Dánia készül Schleswig-Holsteinba betörni. A burkusok veresége biztos.
Annyira biztos a háboru kimenetele, hogy egy párisi financièr 200 ezer
frankot ajánl fogadásul 100 ellen arra, hogy augusztus 15-én a francziák
Berlinben lesznek.
– Hát még azt a pénzt is tartsa meg nevemben.
Az ügynök vállat vont, s elfogadta a megbizásomat, hogy játszani fog az
átadott összeggel baissere. Megállapodtunk egy titkos irásban, melynek
chiffreivel terminusonként értesíteni fogjuk egymást. Sürgönyeim a
Hirsch-házba utasítandók.
Én aztán Brüsselből visszatértem Párisba. Ott beszereztem a tábori
szolgálathoz szükséges sebészeti eszközöket; felvásároltam három
szekeret, jó erős trakéhni lovakkal, magam és szerszámaim számára,
esetleg sebesültek szállítására s ezzel a készülékkel, a genfi egyezmény
védjegye mellett, mint önkéntes tábori orvos, csatlakoztam a számomra
kijelölt hadtesthez.
Már most aztán világosan látható a tervem, melyet amaz átkozott éjszaka
megszült.
Halott vagyok; keresem a halált. Öngyilkos nem akarok lenni, mert azt
megvetik, elitélik, elfelejtik. De ebben a titánok harczában lehetetlen,
hogy meg ne találja a halált az, a ki keresi! A gyútűs puskák, a
Krupp-gránátok, a mitrailleusök rettentő tűz-záporában csak lehetetlen,
hogy meg ne találja valaki azt a megváltó vasdarabot, a melyért
imádkozik. Ott fogok meghalni a becsület, a dicsőség mezején. Nevemről
lemos minden szennyet a vér. – És az az átkozott pénz, melylyel
kifizették a gyalázatomat, el fog repülni a levegőbe. – Mikor az az
asszony meg fogja hallani dicső halálom hirét, keresni fogja, hová lett
a saját vagyona, meg az enyém? Nem hagytam róla semmi nyomot hátra. – És
akkor kénytelen lesz leszállani az uri pompából, fényüzésből és meghuzni
magát az én kis szegény tót kastélyomban: és küzdeni a létfentartás
nehéz munkájában; törleszteni keserves termesztményeiből a terhelő
adósságokat, és mindennap rólam álmodni és álmában kérdezni, hova tettem
az elveszett kincseket? és eljárni kártyavetőnőkhöz,
asztalkopogtatókhoz, azok által tudakolni a halott titkát és kiáltani
fog utánam kétségbeesetten! Én pedig ravasz leszek, s nem fogom
elárulni, hogy hallom a hivását! – Nem jövök másodszor elő! Akár csókot
igérjenek, akár kutyaharapcsókot! Nem kell hinni, hogy a holtak haza
járnak! Okos emberek azok!