Hát a ki ezt az episodot ismeri az életemből, az (miként te is
czimborám) ilyenforma vázlatot csinál a jellemzésemből:
«Hiú, elkapatott gentry kamasz, a ki keresztül bukott az érettségi
vizsgán, annál fogva egyedül a képviselői állásra birván
kvalifikáczióval, be hagyja magát ugratni a politikai hajczihőbe a
kutyúpajtások által s a hiú ambicziójáért elvesztegeti az őseitől
ráhagyott tisztességes birtokát. Ez is sport neki, mint az agár és
lóverseny. Egyformán virtusnak tartja a csalást: a turfon, a
kártyaasztalnál és a politikában, s aztán átkozza a világot, mikor
megtudja, hogy mások még jobban tudnak csalni, mint ő».
Hát ugyebár te is ilyenforma portrait-t vázoltál felőlem?
Lásd pedig én már huszonhat éves koromban doktor medicinae voltam s
harmincz éves koromban a hirlapok emlegettek, mint igen keresett
speczialistát idegbajokban. Bécsben voltam letelepedve, a hol pedig
ugyancsak erős a verseny, s a hazafiúi buzgalom nem tol előre senkit. A
legkomolyabb embernek tartott mindenki, még saját magam is.
S erre elég jó okaim voltak.
Az apám mindig buzgó hazafi volt: élénk részt vett a politikai
küzdelmekben. A forradalom után be is volt zárva egy időre Olmützben. Az
alatt nekem kellett a gazdaságunk után látnom. Nagy kamasz voltam már,
abban a korban, a mikor életpályát kellene választani. Tudhatod jól,
hogy akkoriban nagyon kevés válogatás volt magyar fiúk számára. Csehül
állt a világ idehaza.
Nekem sem tetszett az apám mestersége. Láttam, hogy tönkre megyünk.
Mikor visszakerült az öreg az államfogságból, ismét a mi házunk lett az
elbúsult hazafiak találkozója. Soha ki nem fogytunk a vendégből, s
reggelig eltartott a tanácskozás, természetesen poharak mellett. Én nem
vettem azokban részt; a míg az elkeseredett celebritások a lelkesítő
dalokat énekelték, én az alatt a magam kis szobájában a német és
franczia nyelvtanokat búvárkodtam.
Vadászni sem lehetett, mert puskaengedélyt oly gyanus embereknek, mint
az apám, nem osztogattak.
Egy szép napon aztán azt mondtam az apámnak, hogy én valami életpályához
akarok kezdeni, a mi kenyeret ád.
– Csak nem akarsz Beczirker lenni?
– Az nem! Hanem orvos.
– Micsoda? Borbély? Felcser! A Dumány család ultimus surculusa doktor!
Mingyárt agyonlőlek!
– Hiszen nincsen hozzá puskád.
– Kiátkozlak!
– Ahoz meg nincsen puskaporod. Én se átokra, se áldásra nem adok semmit.
Azokat a chemia már mind analyzálta. A Frauenhoffer-vonalak még azt is
megmondják, hogy mi van a pokolban. Hát ettől én nem félek. Hanem a
mitől félek, az, hogy mi tönkre fogunk menni.
Ez nagyon érzékeny oldala volt az öregnek. Felpattant, leszamarazott.
Én aztán megmutattam neki a távolléte alatt vezetett számadásaimat, a
mik nagyon kedvezőtlen arányokat mutattak ki a bevételeink és a
kiadásaink között. Látni sem akarta ezt a fertelmes dolgot.
– Ne legyen neked semmi aggságod! Ha momentán egy kicsit meg is van
rigázva a gazdaságunk: majd regresszirozni fogjuk magunkat.
«Regresszirozni!» Ez az igazi magyar szó. Ha ezt a szót a tudós társaság
ki próbálná irtani a magyar szótárból, lebontanák a hazafiak az akadémia
palotáját!
– Itt van Dienes bátyád, ne félj lurkó! Nyolcvanhét esztendő nyomja már
a vállát. Isten nyugtassa meg. Felveti a pénz! Ha meghal, mindene ránk
marad. Legközelebbi agnátusai mi vagyunk. Azzal egyszerre regresszirozva
leszünk. Jobb lenne, ha azt kultiválnád. Az öreget kultiválnod kellene.
Oda kellene hozzá menned. Azt doktorolnád!
Én azonban erre sem álltam rá. Felvilágosítottam róla az öregemet, hogy
nem bizonyos az a virtualitás. Az ősiség el van törülve, mindenki annak
testálhatja a saját vagyonát, a kinek akarja.
– Épen ezért kellene kultiválnod az öreget. Én nem adhatok neked egy
garast sem, hogy nekem doktorságot tanulj. Eredj, kérj a Dienes
bátyádtól. Ha ő ád, akkor beleegyezem.
– Már voltam nála és adott is.
– Mit? Mennyit?
– A mennyivel az egész cursus alatt beérem.
– Akkor hát ne mondd, hogy schmutzigoskodom. Én is kiszurok – huszon –
husz forintot.
Nem mondta meg az öreg, hogy mennyi időtartamra? Egy hónapra-e, vagy egy
esztendőre?
Az első hónapnál többször nem is vettem azt igénybe. Azontúl szereztem a
mennyi kellett, franczia leczkeadással.
Hogy pedig az öreg Dienes bácsitól mit kaptam, azt majd mingyárt
elmondom.