A vonat gyorsított futammal robog, hogy azt az időmulasztást
helyrepótolja, a mit a megtüzesült tengelyű waggon kikapcsolása okozott.
Ezt a sietséget legjobban érzik a vonat farkán utazók. Nekem ugyancsak
meg kell fogóznom az ablakot elzáró rézrudba, hogy a két lábamon
megállhassak. A kisebb állomások előtt csak nagyot füttyent a mozdony s
vágtat odább. A váróházak lámpái sebesen tünnek el mellettünk. Egyszer
aztán eltakarja előlem a panorámát a köd. A mély völgyből szállt fel, a
hol eddig a tengerszem fölött pihent, egyenesen s a míg a völgy két
oldalát körülfutotta a kocsisor, már betöltötte a kis hegy közét: mint
egy vészjósló kisértet.
De a kisérteten is keresztül tör az érczkigyó; legfeljebb többet fütyül
még, míg benne jár. Még egyszer eltünik a vonatunk a hegy mélyében s
mikor ismét kibukkanik, akkor már nincs ködbálvány sehol, más völgy
felett járunk: ismét a sötétkék ég van felettünk, csillagcsodáival; a
hold egy hegyoromra látszik odaszegezve.
Az a Roszberg.
Egy elpusztult világrész képe áll előttem. A hegy felénk forduló oldala
kopár, növénytelen, ördögbarázdákkal végigszántva; a völgy tele szórva
rengeteg szikladarabokkal, a mik között a havasi növényzetnek irtatlan
bozótja burjánzik. Az egész völgy egy nagy temető. A század elején a
Roszberg egyik orma leszakadt, s négy falut eltemetett. Éjszaka volt: az
emberek aludtak. Azoknak a temetője ez az egész völgy.
A vasut ezen a néptemetőn fut keresztül.
A mint a vonat sebesen haladt erős lejtőben, a hold gyorsan iparkodik a
hegyorom sziklacsompói közt elbujni, a mik belé harapdáltak fényes
korongjába. A vasut mentén van egy őrház, a sziklaoldalba építve, a
mihez keskeny lépcsősor vezetett föl. A Roszberg felőli oldalán a
vasútnak magas kőmellvéd volt húzva végig, ujabb sziklaomlások ellen.
Az egymásra düledezett sziklakolonczok között kecskék legeltek. Nem
messze tőlük pásztortűz égett, a kecskepásztor a tűz előtt állt.
Úgy emlékezem mindezekre a részletekre, mintha most is előttem állnának;
a fehér kecskék, a mik felágaskodva tépik a rekettyét, a pásztor, a
kinek fekete alakját körvonalozza a tűz; a fehér őrház fekete
palakőtetejével, a magas jelző pózna, melyre hirtelen egy vérveres
tűzcsillag emelkedik föl.
Egyszerre egy olyan taszítást kap a vonat, mintha valami akadályba
ütközött volna, hallottam az elébb járó waggonok összezökkenését, s volt
időm elkészülni a lökésre, a míg a «mopsz» az utolsó waggonhoz is eljut;
mégis úgy visszatántorodtam tőle, hogy a szakasz falához ütődtem.
A vonat azonban haladt tovább a síneken, tehát nem siklott ki. A
kalauzok futták a kürtjeiket s a waggonok ajtajait nyitogatták ki, a
mozdony fütyült s fujtatta az alul kibocsátott gőzt prüszkölve; a
dörzsölő fékezők karistolva csiszolták a kerekeket. Én kihajoltam az
ablakból, előre tekintve, hogy tán valami vonat jön ugyanezen a vágányon
szemben? Nem láttam semmit.
Hanem a kecskepásztor odafenn a hosszú botjával felfelé mutatott.
Odanéztem. Akkor láttam elszörnyedve, hogy a Roszberg vágányán egy
sziklatömeg csuszamlik alá: elől egy óriási csompó, utána omlékony
görgeteg.
Nem vártam, míg a kalauz kinyitja a waggon ajtaját: ki tudtam azt nyitni
magamtól. A többi waggonokból már ugráltak ki az utasok, koczkáztatva a
lábtörést: a vonat még mindig gyorsan haladt: mert a pályának csapinós
iránya volt itt e fordulónál.
Félrerántottam a kupé ajtaját, hogy utitársaimat is felneszeljem.
Azok is ébren voltak már odabenn. A gyermek, ha nem hallotta is a vész
zaját, de a lökéstől fel lett zavarva.
– Miszisz! kiálték a hölgynek. Katasztrófa jön.
– Mentse ön meg a gyermeket! Mondá a hölgy.
Én azzal hirtelen nyalábra kaptam a kis fiut s futottam vele a
kocsiajtóhoz. A vonat még mindig haladt.
Nekem eszembe jutott a regula, hogy vágtató kocsiról csak a roham
irányában éles szögletben szabad leugrani: a ki hátrafelé vagy oldalt
szökik le, okvetlenül a kerék alá kerül, vagy a lábát töri.
Szerencsésen a földre jutottam. A két térdem, meg a jobb tenyerem ugyan
megütötte a földet; de nem törött semmi porczikám. A gyermeket nem
ejtettem el a balkaromról. Azonban a rémülettől elájult. Lefektettem az
útfélre: ott maradt. Azzal szaladtam a waggon után, hogy a hölgynek
segítsek a leszállásnál. Az már ott állt a waggon lépcsőjén. Kezemet
nyujtám neki. – «Gyorsan miszszisz!»