Az anya a férjével békességben élő leányát a házasodás után mindjárt
arra tanította, hogy a férjét szoktassa reá fokonkint, hogy mindent
elhallgasson a feleségének, akkor majd tehet a mit akar. Két esetben a
férj el is hallgatta az asszonynak az őt közvetlenül bántó, ember
szájába nem illő szavait, az anyós örült is már a sikernek, de
harmadszor, mikor az anyja tanítására a férje anyját bántotta a
míveltető illetlen szavakkal, kijött a férj a türelemből s úgy elverte
kötéllel a feleségét, hogy feküdt bele. Mikor azután az anyja
meglátogatta, hogy az eredményt megtudja, kiútasította a leánya s azután
éltek boldogul.
(Egyházaskér.)
Szó van mondánkban a _hollóról_ is, habár nem bir meséink hollóinak a
sajátságával, mégis tudomást veszünk róla, hogy a hollóról szólunk:
=Néphagyományaink hollója.=
Grundtvig 4. mesetipusában – mint az _Ethnographia_: XXIV. évf. 78.
lapja írja – hollók segítségéről szól. Nem ismerem a meséket, melyek
alapján alakította Grundtvig mesetipusát, nem szólhatok hozzá, de azt
látom, hogy eddig ismertté _tett_ adataink szerint a holló a magyarban:
_a szerencsétlenségnek a hírvivője és a bekövetkezésének a jelezője_. A
hol mint segítő szerepel _látszólag_, ott is hírhordó, konczleső
természetére vezetendő vissza látszólagos segítsége. Nem is ötlött
szemembe gyüjteményeink hollói közt az imént leírt természetével
ellenkező adat _Kálmány_: Sz. I. k. 133. lapján levő holló eljárásán
kívül, mely szerint: 12 holló száll a Szörnyeteg szétszaggatta királyra
és elkezdi 11 csipkedni, de a legöregebb holló közülök reáveszi őket,
hogy ne bántsák, hanem rakják inkább össze: mi meg is történik s a
jóakaratú holló jótanácscsal látja el a mesehőst. A nem
néphagyományai-féle hollók közül itt kell felemlítenünk _Mátyás anyja
Arany János_ költeménye hollóját: az örömhírtvivő hollót. Arany hollója
nem a magyar hiedelmekből került ki, sem _Kálmány_ idézett öreg hollója.
Mennyivel mások – hogy ezeket is említsük – _Petőfi_ hollói, melyekről a
hollóról való magyar felfogás kimutatásban emlékezünk meg.
A holló, mint rosszakaratú állat jön elő a Krisztus Urunk üldözéséről
szóló adatban. Mikor Krisztus Urunkat üldözték s meg nem foghatták,
_kár, kár_-t kiáltott (_Ethnographia_: X. évf. 331. lap), a miért
Krisztus Urunk az azelőtt fehér hollót és tiszta ételekkel élőt
megátkozta, hogy ezután fekete legyen és dögökön élősködjék. Ez a monda
keresztényies; a _voguloknál_ (_Munkácsi_: Vogul I. k. 1. f. 2. l. –) a
föld nagyságát megnéznijáró holló holt emberből eszik, azért változott
feketére, miért a vogul világ teremtésében előjövő _Öreg_ kimondja az
ítéletet, hogy erdei állatot maga a holló ölni ne bírjon, s ha az ember
öl valami erdei állatot, akkor egyék, különben koplaljon. A vogul mondát
azért említem, mert több kosmogoniai mondatöredékünk egyezik az övékkel.
Itt a voguloknál nem-keresztény színezetű mondával van dolgunk s tudjuk,
hogy Krisztus előtt is volt fekete holló s így nincs kizárva, hogy a mi
hollónk is holmi Öregféle felsőbb lényt bánthatott meg, nem Krisztust és
kapta az egyforma ítéletet, hogy dögökön, illetőleg holttesttel
táplálkozzék. Ide látszik vonatkozni _Kriza_ (_Kisfaludy_: III. k. 119.
lap 6. sz.) jegybeli mátkájáért búsongó szeretőről lejegyzett dalának
első sora: „A fekete holló gyászt visel magáért“. Sajnálja, gyászolja
boldog állapotát, mikor még fehér volt s nem kellett dögökön élősködnie.
Közbevetőleg megemlíthetjük, hogy mikor Kriza e lelőhely megnevezése
nélkül közlött dalt lejegyezte, nem lehetetlen, hogy a magyar holló sem
Krisztus Urunknak cselekedett nem kedvére s ma sem ártana a _Küküllő_
tájékán kutatni, hogy miért viseli a gyászt a holló magáért? Küküllőt a
dal említi, azért mondom, hogy ezen a tájon keresendő. Dalunkban a holló
szerencsétlenséggel van összehozva: szerető elhagyásával. A jegenyefa
tetejében feketében ülő hollóról azt mondja a szeretője-elhagyott, tehát
szerencsétlen, hogy a gyászruhája nem a hollót illeti, hanem őt. Itt is
szerencsétlenséggel van összehozva a holló. Ugyanezt kell mondanunk az
oly népdalokról, melyekben a bekövetkezett szerencsétlenség hírvivőjének
van felhíva a holló, milyenek: _Kálmány_: Sz. III. k. 17., 18. lapja;
_Kisfaludy_: XII. k. 26. l., mely dalt _Kisfaludy_: VII. k. 24. l.
ismételve találunk, mi arra volt jó, hogy _Szana_ Tamás: _Koszorú_-jában
tett felszólalásomat a jegyzetek tevéséről megerősítse. Itt említem fel
az (_Irodalomtörténet_: II. k. 98. l. Bpest 1913.) _Amott kereködik_
kezdetű dalt is, melyet 2 utolsó sora híjával már _Toldi_ (Ferenc: _A
magyar költészet kézikönyve_ 1876 Bpest, I. k. 293. l.) mint a 17.
századbeli népies dalt bemutatott. Ezekben a szerencsétlenüljárók a
_rossz hír póstásának_ a hollót választják.
Ismerve a holló elátkozásáról való mondát, hogy arra van kárhoztatva,
miszerint holttesteken élősködjék, nem is vehetjük rossz néven neki, ha
az ilyeneket kutatja is és a bekövetkezendő halált megjelenésével jelzi:
hiszen kénytelen reá gondot fordítani; ezért mondja róla a nép: „Mikô
holló _szál_ körösztül a házon oszt _karrog_, möghal valaki“. (Szőreg.)
A nép okoskodása helyes, ha éhen nem akar a holló maradni, keresnie kell
az élelmet, a hol tehát a holló jár, ha holttest nincs is még, de
rövidesen lesz. Már _Ipolyi_ megjegyezte mitológiája 246. lapján, hogy:
„károgó körülszállongása s gyülekezete _kisértetesnek_ tartatik… és rosz
jelkint a bekövezendő szerencsétlen esemény _előjelentéseül_ vétetik“.
Sorai igazolásául felhozza Kis Károlynak szomorú végzetét; Mátyás
halálát; Dózsa pórhadát, hogy hollók hirdették rémletes károgás által.
Meséinkben is többször megjelennek a hollók, hol két fél viaskodik s
emberi számítás szerint is az egyik fél életével lakol, mint I. k. 3.
számú meséjében, hol a többet igérőnek – ki rendesen a mesehős – segít:
lásd a _Kisfaludy_: IX. k. 7. sz. meséjét is.
Népdalainkban a hollót szerencsétlenség hírvivőjének használták fel a
szenvedők: mint gyüsz-mékelő madaraknak, ha egymással találkoznak, első
dolguk egymásnak elmondani: mi hír a nagyvilágban s ha azután a mesehős
szerencsétlenségéről beszélgetnek s megmondják, hogy a
szerencsétlenüljáró miképpen szabadulhat meg bajától, ez korántsem azért
történik, hogy rajta segítsenek, mert, mint az _Igazság és Hamisság_
mesében _Katonánál_ I. k. 249. l. a 32., 35., 36. számúban látjuk, ha
észreveszik, hogy valaki hallgatni akarja őket, bosszút állanak rajta,
mint a Hamisságon. Ne feledjük, hogy az üldözött Krisztusról szóló
mondában sem volt még semleges sem, hanem – mikor látta, hogy Krisztus
elmenekül: _Kárt_ kiált, nem hogy örülne; pedig ha meséinket tekintjük,
azt látjuk, hogy gyengéden kímélőleg bánnak Krisztus Urunkkal. Újságot
kutató, csacska, főképpen szerencsétlenséget kereső természetük, mit,
mint említettük, helyzetöknél fogva keresniök kell, hozza magával, hogy
a mit odavalót tudnak, végigmondják. A baj fürkészői, mint _Kisfaludy_:
XIII. k. 20. sz. Juhenes mesében is és ha az őket kihallgató inast észre
nem vették és így szerencsésen megmenekült, az az ő szerencséje.
_Petőfi_: _Zöld Marczi_jában is az akasztófa körül károg – mint a Katona
említett 32. sz. mesében a bitófán – de ez már a halálát jelzi. Még a
_Kisfaludy_: X. k. 9. sz. mese hollója sem jóakaratból szól a mesehősnek
a kutyafejű királyról, számít a bajvívásra s az ebből eredő, neki eső
konczra. Ez kell neki, mint _Petőfi_: _János vitéz_ V. részében, hol
Jancsit a vad szemét ásó holló károgása köszönti.
A Zsigmond-féle gyűrűnek a holló által való elrablása sem mutat a holló
jószívűségére. (_Tóth_: I. k. 48. l.), _A bölcs királyfi_ (_Katona_: I.
k. 44. sz. a 266. lapon, meg van kötetünk 22. sz. adatában is) hollói
még annyit sem mondanak idevonatkozólag, mint az _Igazság és Hamisság_
mese hollói, mert ezek az embernél többet tudnak, míg azok emberhez
jönnek itélethozatalért.
A _hollókká átkozottakról_ _Kisfaludy_: IX. k. 28. sz. m.; az
_ideig-óráig hollóvá varázsoltról_: U. O. XIII. k. 22. sz. m.; a _holló
alakban megjelenő tündérekről_: U. O. XIII. k. 15. sz. m.; a _hollóféle
állatsógorról_: _Majláth_ 359. l.; a _föld alól előjövő hollókról_ I.
kötetünk 12. sz. meséjében szereplőkről máshol kell szólanunk, ezek nem
igaz hollók.
=23. Az árva aszszon.= Az _Ethnographia_: XX. évf. 65–73. lapján
ismerteti magyar változatait _Heller_ Bernát, szól idegen változatairól
is s ama hiedelmet jeleli meg a monda magjának, hogy az ikrek
házasságtörésből származnak. Ez a felfogás meglátszik még a
homlokegyenest ellenkező hiedelem hatása alatt alakult, újabb
változatokon is. A keresztény hiedelem érdemnek tartja kettőset szülni.
(_Kálmány_: _Boldogasszony_, ősvallásunk istenasszonya 23. l.) Ez a
hatás látszik a 65. számú adatunkon, hol az anya nem kér már bocsánatot
férjétől, hanem bátran vallja övéinek felnyőlt gyermekeit. Mondánk
változata: a _Hatház eredete, Miczbánné_ néven meg van a ponyván is
(Rózsa K. kiadása, Budapest 1897.) némi eltéréssel. A 66. sz.
változatban említett _egyszerre eltünés_ nem az emberek, hanem
_felsőbbrendűek_ sajátsága, ezért közöljük eme töredéknek, vagy ha nem
az, akkor nem magyar színezetűnek tetsző változatot. A magyar változatok
nem felejtik el megjutalmazni a gyermekek gondozóját. Mesénket a 7.,
vagy mint a 66. számú változatban van, 12 gyermekkel nem hiszi el
megtörténtnek a nép, ha valamikor hitte is; a meseirodalomra voltam
tekintettel, hogy idesoroztam a mondák közé.