Volt, volt, a világ teremtésén is tunnan volt, volt egy ember, annak
volt egy fia, úgy hivták hogy Palkó. A gyermek kért egy garast az
apjától. „Minek az a garas neked?“ kérdezte az apja. „Hát csak kell!“
mondta a gyermek. Az apja azután adott neki egy garast, hogy egy garason
vegyen 4 ökröt.
Elindult a városba a fiu nagyszomorúan: hogy vegyen ő egy garason négy
ökröt? belement egy nagy gödörbe és ott sírt. A mint javában sír,
odamegy az _Ördög őzecske képében_, kérdezi a gyermeket: miért sír?
Elmondta a gyermek, hogy így és így jártam, az apám adott egy garast,
hogy vegyek 4 ökröt. Azt mondja az Ördög, hogy ad ő 4 ökröt, hogy ha
_keze keresztvonását adja!_ A gyermek ráhajlott a szóra és keze
keresztvonását adta: _megvágta az ujját és (a vért) egy papirosra
cseppentette, hogy 17 éves korában az övé lesz_, azután hazahajtotta a 4
ökröt. Mikor közelgetett a tizenhetedik év, elindult vándorolni.
Ment, mendegélt, elérkezett egy nagy erdőbe, meglátott egy 3 tornyú
templomot meg egy kis házat, benézett az ablakon a házba, hát, nem
látott egyebet, mint egy _öregasszonyt_. Azt mondja az öregasszony,
hogy: „Ki vagy? jó lélek-e, vagy rossz?“ _Háromszor_ monta a gyermek,
hogy: „Jó lélek vagyok!“ Azt mondja az öregasszony: „Gyere be! ha jó
lélek vagy“. Bement a gyermek. Azt kérdi az öregasszony, hogy mi
járatban van? Elmondja a gyermek, hogy mint járt, hogy elvándorolt, mert
17 éves korában az Ördög el akarja vinni. „Ne félj semmit, fiam! –
mondja az öregasszony – csak úgy tegyél, a mint én mondom“. Megszegett
azután egy kenyeret, a (kenyér-) _pillét_ a gyermeknek adta s azt
mondta: „Látod, fiam! azt a 3 tornyú templomot? Eredj a középső toronyba
és _kiáltsd_ el magadat _háromszor_, hogy: „Ne! _Messzirehalló, Jólfutó,
Dönczölszekér_, édes kutyám, ne! ha a kutyák azután odamennek add nekik
ezt a kenyeret!“ Felment azután a gyermek a középső toronyba,
elkiáltotta magát háromszor, a mint az öregasszony mondta és a kutyák
odamentek. A gyermek eltörte a (kenyér-) pillét 3 darabra és odaadta a
kutyáknak. Mikor a kutyák megették a pillét, a gyermek félt lemenni, de
mégis azt gondolta, hogy inkább a kutyák egyék meg, mint hogy az Ördög
vigye el, lement. Mikor lement, a kutyák a nyakába ugráltak. Visszament
azután az öregasszonyhoz, az öregasszony adott neki egy _puskát_, eljárt
azután vadászni. Egyszer olyan erdőbe ment, hogy ott sem állat, még légy
sem volt. A mint le s fel megy az erdőben, nézi, hogy milyen erdő ez?
egyszer megáll s odamegy az Ördög parasztruhában, azt mondja: „Minek
hoztad el ezeket a kutyákat? nincs itt állat, hogy lőhetnél s a kutyákat
használhatnád! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a helyök!“
Hazament a gyermek és a kutyákat kezdi behajtani az ólba, de nem akartak
menni, a Dönczöl meg az ajtóba feküdt. „Nézze, kend, öreg anyám! –
bosszankodott a gyermek – a macska egye meg azt a Dönczölt! már a
küszöbre feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! – mondja az öregasszony – hagy
legyen! csak adjál neki enni meg inni, most a küszöb alatt volt az
Ördög“. Megint kiment vadászni, kimentek a kutyák is vele, megáll az
erdőszélén, megint odament az Ördög, megint mondta: „Minek hoztad el a
kutyákat? nincs itt állat, még megharapnak valakit! ha hazamégy, hajtsd
be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ „Ha nem mentek az ólba!“ mondta a
gyermek. Azután hazament, azután hajtotta volna az ólba a kutyákat, de
nem mentek a kutyák, a Dönczöl pedig felfeküdt a katlanra, mondja a
gyerek: „Nézze, kend csak, a macska vigye el a kutyát! most meg már a
katlanra feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! hagy legyen, csak adj neki enni,
inni! most meg a katlanban volt az Ördög“. Megint kezdi a kutyákat
hajtani, de a kutyák nem mentek, a Dönczöl meg felfeküdt az ágyra.
„Nézze kend csak, öreg anyám! – mondja a gyermek – már meg az a hunczut
Dönczöl az ágyon van! az egér szaladjon el vele!“ „Ne bántsd, fiam! hagy
legyen, csak adjál neki enni, inni! most meg az ágyadon volt az Ördög!“
Kezdi megint hajtogatni a kutyákat, mind bementek a kutyák az (kutya-)
ólba, a gyermek elment azután az erdőbe, megállt az erdőszélén, látja,
hogy jön az Ördög őzecske képében, mindjárt megismerte, felszaladt a
fára. „Jere le! mert úgyis az enyém vagy már!“ mondja az Ördög. „Nem mék
én!“ feleli a gyermek. Erre úgy megrázta a fát, hogy csak egy hajszál
tartotta, hogy le nem dült, azt mondja a gyermek: „Ne rázd! úgyis
lemegyek én, ha háromat hagysz kiáltani. Erre elkiáltotta magát:
„Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér! ne!“ Mondja a Messzirehalló a
Jólfutónak, hogy jöjjön, mert „baj van: veszedelem érte a gazdánkat!“
Azt mondja a Jólfutó: „Nem mék én, még kék lánggal nem ég, miért zárt
be!“ Megint elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér,
kedves kutyám! ne!“ Mondja a Jólfutó a Dönczölszekérnek, hogy: „Menjünk,
mert a gazdánkat veszedelem érte!“ „Nem mék én, még veres lánggal nem
ég!“ mondja a Dönczöl. Egyszer csak nekiugrott a Messzirehalló és a
Julfutó az ajtónak, de meg sem rendült, hanem a Dönczöl úgy nekivágta
magát, hogy az ajtó széthullott, a kutyák azután szaladtak a
gazdájukhoz. Mikor a kutyák odaértek, a gyermek már iparkodott lefelé a
fáról, az Ördög meg húzgálni kezdte: „Jere velem! mer elviszlek“. „Nem
mék én, hanem add ide a kezemírását! a melyiket adtam“. Mikor az Ördög
meglátta a kutyákat, mindjárt másképpen beszélt, azt mondja: „Nincs
nálam!“ „Fogd meg Dönczöl!“ mondja a gyermek. A kutya megkapta és úgy a
földhöz vágta, hogy leragadt. „Add ide a kezem keresztvonását, a
melyikre a _3 csepp_ vért cseppentettem!“ mondja a gyermek. „Nézd meg,
talán a külső zsebemben van!“ Nézi a gyermek: „Itt nincs. Fogd meg
Dönczöl!“ A kutya megkapta és megint úgy a földhöz vágta, hogy leragadt.
Azt mondja az Ördög: „Nézd meg! a nadrágzsebemben van“. A gyermek nézi
és megtalálja: „Ládd, te kutya! hogy megtaláltam, fogjátok meg!“ A
kutyák megfogták és szétszaggatták.
Hazament a gyermek a kutyákkal, az öreg anyja adott neki _rossz baltát_,
hogy vágja el a kutyák nyakát! A gyermek nem akarta elvágni, de az öreg
anyja nem hagyott neki békét, egynek elvágta, ráborult és sírt. Azt
mondta az öreg anyjának, hogy azt a kettőt meghagyja, de az öreg anyja
azt mondta, hogy: „Vágd el csak!“ Azután elvágta, ráborult és
megsiratta. „Ne, fijam! egy darab kenyér, tedd a tarisznyába, most már
mehetsz, ne félj senkitől!“ Megkérdezte azután a gyermek az öregasszont,
hogy miért vágatta el a kutyák nyakát? Azt mondta az öregasszony: „_Hogy
ha nem vágtad_ volna el a nyakát, az _Ördög megkisértett volna_“. Jó
egészséget mondott az öreg anyjának és elment.
(Pécska.)
=8. Kanalastót.= Mesénk _Istvánffy_: 68. l. _Jankó meg az aranyhajú
leány_ teljesebb alakja; az első felére nézve lásd a _Kisfaludy_: IX. k.
575. l. 42. sz. mesejegyzetét, a második felére a 43. sz. meséjét, a X.
k. 17. sz. mesét, _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. jegyzetét; az
_üldözés közben hátrahajtott tárgyakat_ I. kötetünk 3. sz. jegyzetében;
a _vaslábbeli elnyövéséről_ is _Kisfaludy_: XIII. k. van szó, a 30. sz.
jegyzetben.
A _boszorkány saját gyermekeinek a nyakát vágja le_ _Kisfaludy_: XIII.
k. 49. sz. m. _Incsulká_-ban s a jegyzetében felsoroltakban. _Köhler_:
I. k. 196., 467., 547. l. _Aarne_ 327. sz. j. idegen változataiban.
=10. Az orrfülről.= _Kisfaludy_: XIII. k. _Krisztus Urunk és a
mostohatestvérek_ jegyzetében szóltunk változatairól. U. O. 57. sz.
jegyzetben a _születéskor kapott ajándékokról_ is szó van, mi a
magyarban meglehetősen különösen hangzik, van ugyan a magyaroknál is
szokásban a kis gyermek keresztanyjának korozsmát adni (Szeged)
leginkább inget, ruhát, de a magyar mesékben szokatlanok a születéskor
ajándékothozó tündérfélék, vagy mint a mesénkben is van, a két galamb
képében a nagynénék szerepe, kik a kicsit megajándékozva hozzák vissza,
hogy _gyöngy hull a szeméből, rózsa a szájából, rozmaring nyől utána_.
A _szemvisszaszerzés_ előfordul alább a 15. sz., I. kötetünk 7. sz.
meséjében, _Kisfaludy_: XIII. k. 56. sz. jegyzetében.
Mesénk első részét a román változatával vesd össze; _Köhler_: I. k. 314.
l., mellyel legjobban megegyez, egyéb külföldi változatait lásd U. O. a
tárgymutatóban _Blaubart_-ot. Magyar változatai _Merényi_: S. II. k.
149. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 120. l.
A _lelkek szabadítását_ feljebb a 7. sz. j., _segítségét_ pedig
_Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. jegyzetében említettük.
Az _ördöggel való vitetést_ lásd az 5. sz. jegyzetben.
_Galambokká_ változó leányok vannak az 1. sz. mesében is.
=11. Pétör halász.= _Kisfaludy_: XII. k. XVI. sz. meséjével: _Halász
Józsi_-val s jegyzetével v. ö. A _másvilágra_ adott _megbízás_ mesénkből
hiányzik, különben azonos _Aarne_ 465. C. jegyzete meghatározásával, a
király megbüntetésére nálunk is megjelen az Úristen, mint _Halász
Józsi_-ban. Mesénk Halász Józsi keresztényesített alakítása, mely
főképpen a Sárkány helyett Krisztus szereplésében és az Istennek
ebédrehívása elhagyásában nyer legkiválóbb kifejezést, mely utóbb
említett tipus alkotó rész elhagyásával a mesetipus is meg van támadva.
Adatunk becsességét abban birja, hogy a megelőző világnézettől elütő,
ujabbkori világnézetet – ha a változatával összevetjük – minden nehézség
nélkül le lehet róla olvasni.
A _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ (= polczra teremtett kenyér,
feleségűl teremtett leány és a segítségre adott szamár) _Kisfaludy_:
XIII. kötetben soroltuk elő a _Krisztus urunk és a szegény ember_
jegyzetében, meg van a 12. sz. mesénkben is. V. ö. még a 2. sz. mesével.
A _háromas feladatot_ lásd alább a 14. sz. mesében s I. kötetünk 3. sz.
jegyyzetében.
=12. Az öreg katona.= Lásd _Kisfaludy_: XVII. k. _Precsó_ jegyzetének
utalásait; a _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ feljebb a 11. sz.
jegyzetben.
=13. Hogy tanáta mög a szögény embör a vásárba az aranyat?= Az _1001 éj:
Die Geschichte des Verarmten, der durch einen Traum vieder Reich wurde_
V. k. 340–341. lapján van a változata. A _segítő szerepet játszó
koldust_ lásd a megelőző 12. sz. és a 36. sz. adatunkban. Adatunkat,
mint töredéket, melyből hiányzik, hogy az ember szegény lett, miről az
_1001 éjben_ szó van, soroztam a mesék közé a _kisegítő öreg emberek_
mellé, ha nem töredék, nem itt a helye. Mint e töredékből
következtethetni, a hiedelemmel telített mesékhez, a népszerint
történetekhez tartozik kiegészítve.
=14. Jankovics.= Lásd _Kisfaludy_: XIII. k. _A tengeri kisasszony_ első
részét és jegyzetét, a _gyermek vízretevése_ meg van a 23. sz.
hagyományunkban is; a _háromas feladat_-ról a 11. sz. jegyzetben
szóltunk, a _varázsvessző_-ről az 1. sz. m. jegyzetében. Megtartottuk a
_Gaal_: I. k. 200. l. levő Jankalovicshoz hasonló hangzású elnevezést, a
szláv Jankovicsot. Mesénkben különös vonás, hogy a Szentpéter szerepét
játszó, háromszor pogácsát kapó koldús elváltozik, mint a szinte segítő
szerepet játszó _tátosló_ a 8. sz. mesében, lásd e mese jegyzetét is;
Jankalovics is elváltozik _Gaal_-nál, de ő nem a Szentpéter
szerepétjátszó koldús, hanem ilyen öregnek a kiáltására előjövő alantas
közeg. Jankovicsban a magyar mesékben otthonos _háromas_ feladat
keresztül van víve, mint az idegen _Poncianus históriája_ magyar
töredékében, lásd a 22. számú adatunknak: a _7 bölcs_-nek a jegyzetét.
Jankalovicsban ötös feladatot találunk, mi lehet a szláv mese
maradványa, de – mert Gaal (I. k. IV. lap) részint magyar közvitézektől
tollba mondva, vagy magok által számára leírva gyüjtötte meséit – lehet
a katonáknál szokásban levő kényszerítve mesélésé, mikor a sorosnak
mesélésével ki kell húznia az estét, mely sokszor benyúl az éjszakába
is. A mesemondó mikor gondolja, hogy társai alszanak, vagy nem bánják,
ha nem mesél is, azt mondja: _Csont!_ ha hallgatnak társai, nem mesél
tovább, de ha csak egy is ráfeleli: _Hús!_ akkor folytatnia kell s ha új
mesét is nem akar mondani, akkor a hőst olyan elhozataláért is küldi,
csakhogy az idő teljék, melyért különben nem küldené, ha nem
kényszerítve mesélne. (Szeged.)
Mesénkben a _koczabárány_ ról is szó van, pár szót erről sem fog ártani
ide jegyezni. Van – hogy sorban menjünk – _koczatestvér_ (Szaján) a
német tejtestvér helyett, ide tartozik a „koczán nevelődött“ szólás
(Kunágota), mikor a gyermek nem az édesanyja tejét szopta. Van
_koczapipás_, ki akkor pipál, ha dohányt kap (Makó), tehát nem azt a
dohányt pipálja, melyet rendes körülmények között pipálnia kellene. Van
_koczabanda_ vályogvető czigányokból összeszedett muzsikus banda (Makó),
ez sem azt teszi, amit rendes körülmények közt tennie kell, t. i. a
vályogvetést. A _koczatolvaj_ (Makó), _koczavadász_ nem a rendes
foglalkozás űzését fejezi ki. Az _állatok_-nál leginkább a malaczokat
szokás más kocza – nem az anyja – alá tenni, hogy felnevelje őket. Ha
valamelyik kocza sokat fijadzik, hogy el ne húzza az anyját, elvesznek a
malaczaiból s az alá a kocza alá teszik, a melyiknek kevés van; vagy ha
két kocza oly keveset fijadzik, hogy egy is felnevelheti, akkor a
kevesebb számú malaczokat elveszik az anyjuktól és a másik fias kocza
alá vetik. A _bornyúnál_ a tehenet pálinkás kenyérrel lerészegítik, ha
más tehén borjúját akarják vele felneveltetni, akkor elvállalja; kivált
a kupeczok gyakorolják ezt. Érdekes a _bárányoknál_ az eljárás, mit –
mint tapasztaltam – nem minden juhpásztor tud, nem fog ártani
idejegyezni:
„Van ojan is, hogy ha az ėgyik bírka kettőt ellik, a másik pedig ėgyet,
a ki ėgyet ellik, ha a fija eldöglik, akkor alátösznek abbul ėgyet, a
melik kettőt ellett, de ha nem válali aszt a báránt a meliknek a fija
mögdöglött, akkor mögnyúzik a döglött báránt és ráhúzzák êre az eleven
báránra a bűrit, akkor elválali (a juh). Eszt csak 3 napig köll tönni. A
báránbűrt csak rátöszik (az eleven bárányra), alulrul a két hátulsó
lábát mögkötik, az első (két) lábát pedig az eleven bárán nyakára kötik.
(Egyházaskér.)
Az időre nézve legjobb, ha egy écczaka történik mind a kettőnek az
ellése, vagy fijadzása, illetőleg borjazása, de van olyan disznó is,
hogy 3–4 nap múlva is elválalja, a borjúval négy vagy több napra is
megcsalják lerészegítéssel a tehenet.
=15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.= Mesénk _Az aranyrokka_ néven
ismeretes a meseirodalomban, ezen a néven meg van a ponyván is: Rózsa K.
Budapest 1897, mely úgy látom, _Milenowszky_ (I. Volksmärchen aus Böhmen
1853.) 121. lap. Das _Märchen vom goldenen Spinnrade_ meséjének a
fordítása.
A _szemvisszaszerzést_ lásd feljebb a 10. sz. jegyzetben.
=16. Tréfa.= A mese hiányosan a _Kisfaludy_: IX. k. 379. lapján van: _A
kis kondás három malacza_ név alatt, lásd a jegyzetét. Mesénkben a
zárójel közé tett sorok _nem hűen_ vannak közölve, de _A kis kondásé_
sem, benne a 382. lapján előforduló _büdös_ szó elárulja, hogy _A kis
kondás_ utolja is, mint a _Tréfáé_ a hűen közlött _Gaal_: III. k. 155.
lapján levő: _A hatalmas síp_ utoljáéval azonos, miről I. kötetünk 6.
számú jegyzetében szólottunk. _Kolumbán_ Simon _a rangkülönbség_
kiegyenlítését elmésen elintéző változatot küldött be az _Ethnologische
Mitteilungen aus Ungarn_ szerkesztőségéhez: az _Aranyszőrű malaczok_
nevűt. A kis kanásznak a malaczokért megmutatja a királykisasszony a
titkos jegyeket s mikor a király a leánya kezét ígéri annak, a ki
kitalálja, a disznópásztor is versenyez érte s mielőtt megmondja az
elsőnek kérdezett jegyet, – miért a király haragra lobban, hogy az ő
leányát disznópásztor akarja feleségül – kiköti, hogy ha kitalálja,
félvéka pénzt küldjön a király az édesapjának, mit, miután megtett a
király, csak akkor megy a másodiknak kérdezett jegyet kitalálni, mit
szinte ugyanazzal a feltétellel ad a királynak tudtára. Így jár el a
harmadik kérdésnél is a disznópásztor. Mikor már _meggazdagodott_,
elment a disznópásztor a királyleányt feleségül kérni s az ellenkező
atyától feladatul kapja, hogy a maga vagyonából a király vejéhez illő
szép ruhát, ahhoz illő, szép négylovas hintót szerezzen s úgy jőjjön
kérőbe, mit könnyűszerrel meg is tesz s elkapja az érte epedő
királyleányt. Ebben tehát az _atya_ látja _meg a rangkülönbséget_ s a
mesehős meggazdagodása után kapott feladat teljesítése: _a gazdagságból
eredő rangkülönbség fent nem állásának bebizonyítása_. Lásd I. k. 6. sz.
mesejegyzet utolját. Mesénk finn változatainak _Aarne_ a 850. számot
adta.
=17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.= _Hahn_ 6.
mesetipusa, melyhez tartozik mesénk is, már eddig is bajt okozott a
magyar mesékben; mert a közlővel, vagy a mesemondóval igénybe vetette a
símítót, mi által a mesét tipusából kisímítva, használhatatlanná tette a
mesevizsgálatra nézve; de a jövőben még több bajt fog okozni ez a
mesetipus, ha meséink nagyrészét össze fogjuk gyüjteni. Hogy a jövőben
tartozkodjék mindenki a símitástól, idejegyzem, hogy ma már – mikor a
mesék tipus szerint vannak ismertetve s annyi mesét ismerünk – símítani,
hogy észre ne vegyék, bajos és háládatlan munka.
Mesénket tipusából kivetköztetve a _Kisfaludy_: IX. k. 376. lapján
találjuk: _A királyficzigánylegény_, hogy így mondjuk: rontsban.
Szemelőtt tartva, hogy a muzsikát veszi a mesehős igénybe, hogy a
királykisasszony figyelmét magára terelje, sajnáljuk, hogy a gyüjtő
nőtől jegyezte le, mert a magyarban párját mutatni nem tudunk. Nő, a
sikamlós helyeket, ha van még benne szeméremérzet, elmondani a
mesegyüjtő kedvéért nem fogja. Jelzett mesénk összefüggésben látszik
lenni eme szólásunkkal: „No, ennek is behegedültek“. (Szeged.) A
magyarban a muzsika alatt eddig a hegedűt értettük, a többi hangszert a
nevén neveztük. Nem hegedűvel, hanem czitorával vonja magára a figyelmet
_Hahn_ éppen e mesetipusú 109. sz. meséje, mely tájékozóul is
szolgálhat, ha valaki e mesetöredéket egészében le akarja jegyezni.
Hahn 6. sz. m. tipusának másik példánya a _Kisfaludy_: X. k. 33. sz.
meséje; _A mesemondó királyfi_, de ennek is került egy rontsa, jobban
mondva, a ronts már előbb meg volt a _Kisfaludy_: III. k. 339. lapján:
_A Táltos királyleány_ mesében, melynél nemcsak a lejegyzőnek a neve
hiányzik, de még a lelőhelye sincs megjelelve, hogy az ember utána
nézhessen: miként hangzott eredetileg. Itt a mese utolsó része helyébe
prédikácziónak beillő, de ide nem alkalmazható sorokat tettek. Azt ugyan
a változatokból látjuk, hogy a leány eredetileg férjül kapta a mesehőst,
ekként nem ő vele bántak el hóhérilag, mint a mesében mondva van, hanem
a mese eredetijével. Úgy látom, a ki elbánt a mesével, zavarban volt,
nem ismerte az e nemű meséket. Előhozza a 3 köntöst s elfelejti
kitörölni, hogy a leány nem tudta megfejteni a találós mesét. Ha a leány
nem tudta megfejteni a mesét, nem kell bizonyság, elég bizonyság a
nemtudás. De a leány, úgy látom, hogy megtudta fejteni a mesét, hanem
csak úgy, hogy a mesehős előbb _megmondta neki; ezt kell bebizonyítani:_
hogy nem magától fejtette meg, _ezért kell a köntös_. Mutatunk oly
változatot, az 57. számút, melyben nem kell a köntös, de _nem is fejti_
meg a mesehős a mesét a leánynak előbb s mikor meg kell fejtenie, akkor
is másik, könnyen elérthető, találós mesével áll elő. A kritizált mese
találgatós meséje meg van _Kálmány_: Sz. II. k. 157 l. 21. szám alatt.
Idegen változatait lásd _Köhler_: I. k. _Rätsel_ felírás alatt, a
tárgymutatóban jelezve a lapok száma; _Aarne_ 851. sz. jegyzetében. A
17. számú mesénk közlésére nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy a 110.
lap 15. sorában és a 111. lap 4. sorában a _hozzám_ szó után, a kik a
mesetipusokkal foglalkoznak, oda kell írniok a hálni szót a hűség
kedvéért; a sor ilyen értelme különben is kivehető a meséből. Azt
hiszem, ez a legjobb mód a sikamlós meséink közlésére nézve, ha az ily
helyeket a jegyzetekben közöljük hűen: a jegyzeteket úgyis csak az
olvassa végig, a ki a mesével nemcsak kedvtelésből foglalkozik.