Az ėgygyik koma így gondolta magába: „Ha nagyon szeretnél gazdag lönni,
maj becsaplak! No – aszongya a komájának – kend könynyen möggazdulhat,
ha akar! Van kennek ėgy tehene, agygya ken el és mönynyön ken föl
Budapestre, ott mög löhet gazdulni!“ Igy gondolta, hogy majd a tehén
árát elkőti. Az embör elatta a tehenit 200 forinté és csakugyan fölmönt
Budapestre.
Mikor möglátta Budapestön a házakat, elkeszdött bámulni, möglátta két
gróf az emeletrül: „Ez, muszaj, hogy idegön embör, még nem látott ijen
nagy házakat“, monta az ėgygyik a másikának. Az ėgygyik gróf lėkijátott:
„Ugy-ė, bácsi! mit keres?“ Aszongya: „Elgyüttem ide, aszonta a komám,
hogy itt mög löhet gazdulni!“ „Hîjuk föl eszt a szögén embört, maj
mögvicczölünk vele!“ mongya az ėgygyik gróf. Lėkűttek a grófok mingyá
ėgy inast, hogy hîja föl. Mikor főmönt a szögén embör, aszt kérdözik:
„Hogy akar maga itt möggazdulni?“ „Asz monta a komám, hogy agygyam el a
tehenemet, gyűjek föl ide, itt möggazdulhatok. Én osztán elattam a
tehenemet kétszáz forintér, főgyüttem ide Pesre az árával“. „No, –
aszongya az ėgygyik a másiknak – jó lösz eszt becsapni azé a kétszáz
forinté! No! – aszongya – szögén embör, tögye ken lė a kétszáz forintot
az asztalra, maj mink is mellé töszünk kétszáz forintot és ha kitanáli
kend, a mit kennek mondunk, akkor kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig
nem tanáli kend ki, akkor a mijenk lösz“. Itt oszt a szögén embör
lėtötte a kétszáz forintot. „No! – aszongya a gróf – ha kitanáli kend,
hogy hun a világ közepe, akkor a kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig
ki nem tanáli, akkor a mijenk lösz“. Aval a szögén embör kiugrott a ház
közepire és ott mögdoboktati a lábával a fődet, aszongya: „Itt van,
urajim! ha nem hiszik, hát mérjék föl!“ Itt a két gróf nem tudott êre
sömmit sė szólni, mer mindönütt ott van a világ közepe és ott
legmagossabb az ég fölötte, a szögén emböré lött a négyszáz forint. „No
– aszongya – szögén embör! maj mondunk másikat, hanem töd lė a négyszáz
forintot, majd annak is mellé töszünk négyszázat, ha kitanáli kend, hogy
hun legméjeb a Tisza? akkor kendé lösz a nyôczszáz forint, ha nem tanáli
kend ki, akkor a mijenk lösz“. Aszongya a szögén embör: „Ott legméjebb a
Tisza, a hun én belehajítok ėgy küvet, ha nem hiszik, mérjék mög“. Itt a
két gróf nem tudott sėmmit sė szólani, űk azé a nyôczszáz forinté nem
mércsikélik a Tiszát, a szögén emböré lött a nyôczszáz forint. Most
aszongya a szögén embör: „Most én lėtöszöm a nyôczszáz forintot, maguk
is tögyenek nyôczszázat, ha kitanálik a mit én mondok, akkor a maguké
lösz az ezörhatszáz forint, ha nem tanálik ki, akkor az enyim lösz“.
Mikor a két gróf lėtötte a pészt, aszongya a szögén embör: „Mongyák mög
neköm, hogy hîják az én komámat, a ki Pestre kűdött möggazdulni?“ De mán
a szögén embör mögfokta a pészt. Aszongya a két gróf: „Hát mink aszt nem
tugygyuk, hogy hîják kennek a komáját“. „Hát hogy tunnák – aszongya a
szögén embör – mikor én sė tudom“. Itt oszt elvitte a szögén embör az
ezörhatszáz forintot, így oszt möggazdult, elmönt a komájáhon, elmonta
neki, hogy möggazdult Budapestön, mutatta a pézit is.
Akkor a komájának is vôt ėgy kis péze, ű is fővitte Budapestre, csakhogy
neki a péze is elfogyott, mellé még jól el is verték oszt örökös haragos
lött a két komábul.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –