Vôt ėgy nagyon gazdag embör, a kinek sok kincse vôt, anynyira féltötték,
hogy anynyi puskájuk vôt, hogy környeskörül a házba elig fért. Ėcczör
elmönt hozzájuk ėgy legénembör bérösnek, aszt kérdöszte: „Ugyan,
gazduram! minek maguknak az a sok puska?“ „Hát, fijam! azé van: mer
tugygyák, hogy nekünk sok pézünk van, hogy ide nė gyűjenek lopni.“ „Ó! –
aszongya a bérös – ettül könynyen êlophati, a ki akari“. „Nem lopi aszt
el, fijam!“ Erősítgette az öreg.
Ėcczör kért a legén háromnapi szabacságot. Mikor elmönt, a középső este
főkészült bėtyárruhába; a dėrėkára gyűszűt kötött, mellé két kést szúrt
és két pisztolt odagyugott. Aval oszt kileste, mikor a gazdájék lėültek
vacsorálni, akkor szépen benyitotta az ajtót, közéjük tartotta aszt a
rėzsdás pisztolt, a kibe még gojó sė vôt, asz monta nekik: „Agygyák
kentök elő a pézüket, halottam, hogy sok kincsük van!“ No, de ezök úgy
mög vôtak ijedve, hogy minynyájinak _kiesött a kanál a kezibül_,
aszongya: „Öreg! nė tagagygya ken, aszt a vén bėtyár êre-âra! mer itt
sok osztozás nincsen, hanem vagy pészt, vagy életöt vöszök el!“ Látta az
öreg, hogy erőssen fogi, aszongya: „Hát, kéröm! a pénzünk ebbe a szobába
nincsen, hanem maj kimögyök érte és behozom!“ „No, – aszongya – öreg,
előre!“. Az embör úgy gondolta, hogy maj a fijaji fővöszik a puskát oszt
maj agyonlüvik, észhön kapott, az ablakra odakijátott a bérös: „Tik mög
vigyázzatok odakin! ha valamölik mögmozdul, lüjétök körösztül agyon az
ablakon“. Ezök mögijettek, oda villantottak az ablakra, úgy látták,
többen vannak odakin, mind űk odaben, még az asztaltul sė mert ėgy sė
mögmozdulni. Elvitte a bérös a pészt.
Mikor a három nap lėtelt, a bérös hazagyütt, halylya, hogy minynyájan
nagyon szomorúk, kérdöszte: „Hát kentök mé ojan szomorúk és hun van az a
sok puska a falrul?“ Aszongya a gazda! „Hó’, fijam! nem vôtá ittbenn?
elvitték a sok pénzünket!“ „Hát hogy vihették el, mikor a fal körül tele
vôt puskával, kentök is ijen sokan vôtak!“ „Jaj! de azok még többen
vôtak odakin“. „Á! – aszongya – löhetetlen, úl löhet, hogy csak ėgy
vôt?“ „Nem ėgy vôt a, fijam! mer nagyon sokan vôtak“. „No, – aszongya –
én tudom, hogy ez nem vôt több ėgynél!“ De az öreg erősítötte, hogy
sokan vôtak. „No, én betanúsítom kentöknek, hogy ėgy embör vôt“. „Ha
betanúsítod, neköd is sok kincsöt adok!“ Akkor êmönt, főkészült abba a
ruhába, a kibe ott vôt és odavitte a sok pészt viszsza. „No, – aszongya
– lássák kentök, hogy csak én vôtam magam, viszszahoztam kentöknek a
pézüket!“ Még akkor sė akarta az öreg elhinni, aszonta: „Kétanynyijan
vôtak az ablakon“. „No! hát ha nem hiszik kentök, _nézzenek az ablakra_
minynyájan, _ugyananynyi embört látnak_ kentök“ Akkor monta az öreg,
hogy: „Nem vôt ölég eszünk“. A béröst oszt mögjutalmaszta, adott neki
anynyi pészt, hogy nem köllött neki béröskönni.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –