A szögén embörnek vôt ėgy ojan tehene, hogy mindég a szomszéd hírivel
köllött fölemelni. Utôvégre ráunt a szögén embör mindég a szomszédhon
járni segícségé – mer mán szégyölt is – így gondolta el magába, hogy maj
elvezeti a vágóhídhon, majd ott a mészároskutyák mögöszik! Ezalatt így
gondolta el magába: maj becsapom én a kösségi előljárókat is evel! Ki is
mönt az embör harmadnapra a vágóhídhon, akkô láti, hogy a teheninek még
a csontyábul sincsen. Itt oszt bemönt a szögén embör a kösségházáhon és
jelöntötte, hogy a mészároslegén vött tűle ėgy tehenet és nem akar
fizetni! Kérdözi a kösségi előljáróság, hogy hát hogy hîják aszt a
mészároslegínt? Aszongya az embör: „Én nem tudom, hogy hîják!“ „No, hát
ha nem tugygya, hogy hîják, hîja föl a kösségházáhon!“ Akkor mongya a
szögén embör: „Én mán híttam, de nem akar főgyünni, hanem gyűjenek ki a
vágóhídhon és nézzék mög!“ Mikô kimén az előjáróság, akkô láti, hogy ez
nem mészároslegén, csak nagy szölindök kutya. Itt oszt a kösségi
elöljáróság, hogy szégyönbe hajtotta a szögén embör, elítélték, kétszáz
botot kapott a szögén embör; még akkô botoltak.
A szögén embör mögijett a bottul, úgy gondolta, hogy elmén oszt elagygya
valamölik zsidónak. Hát el is mönt a zsidó bôtoshon, aszongya: „Téjis
úr! van énnéköm kétszáz mogyorófa páczám, eladom, nem vöszi mög?“ „De
mögvöszöm!“ Elatta forinté darabját, tíz forint foglalót is adott. Mikor
a szögén embört behítták, hogy ráverik a kétszáz botot, aszongya:
„Urajim! én elattam“. „Hát kinek atta?“ „Ennek mög ennek a bôtosnak“.
Fölhívatták a bôtost, kérdözik, hogy vött ė ettül az embörtül kétszáz
botot? „Igönis vöttem, attam mán neki tíz forint foglalót“. „No, hát
tessék neki a többit is kifizetni! akkor elkapi a kétszáz botot“.
Kifizette a többit is, akkor a zsidóra verték rá a botot. Itt a
szolgabíró is adott száz forintot, mert akkor _nevette el_ magát
_először, azelőtt soha sė nevetött_. Így atta el az emelgetős tehenet a
szögén embör háromszáz forinté.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –