Vôt a világon ėsz szögén halászembör, a ki nasz szögénséggel élte át a
világot. A mölik napon halat övött, azon a napon kinyeret nem tudott
önni, anynyi mögelőzése vôt; a mölik napon pedig kinyeret övött, azon a
napon nem tudott halat önni.
Itt osztán az Úristen mög Szentpétör a földön járt, bemönnek hálást
kérni a halásztul. És azon a napon éppen nem atták el a halat, fősztek
vacsorára, szégyölték bevinni, mivelhogy ismeretlen vendégök vóltak,
hogy nincs kinyerük. És itt az embör kihítta a feleségit, azon
tanácskosztak, hogy agygyák be a halat, ha mán nincsen kinyerük?
Aszongya az ura: „Ó, hé! ha minket így áldott mög az Isten, ârû mink nem
töhetünk!“ Aval bevitték a halat; asz mongya az aszszon: „Szögényök
vagyunk, nincsen kinyerünk, mink így élünk a világba: a mölik napon
halat öszünk, kinyeret nem birunk önni!“ Aszongya az ėgyik útas:
„Mönynyön ki csak, néni! nézze mög, talán van ėgy darab a pôczon?“
Aszongya az aszszon: „Nincsen, mer a mi fijunk öszszeszötte még a
morzsát is!“ „Csak mönynyön, mégis nézze mög!“ Kimönt az aszszon,
mögnészte és _három naty kinyér vôt a pôczon_. Az aszszon röstelte is
esztet, hogy talán el akarta taganni; hogy nincsen kinyerük aszonta; de
hát eszt nagyon jô tutta Jézuskrisztus. Az aszszon bevitte, aszongya:
„Nézzék! talán az Úristen is eszt nekünk röndölte, hogy vendégjeink
vannak!“ Aval továb beszélgettek. Röggel, mikor mögviratt, aval
Jézuskrisztus és Szentpétör útnak indúlt.
Mikor elhalattak ėd darabon, akkor mongya Szentpétör: „Uram, teremtőm!
möjen ajándékot agygyunk ennek a szögén halászembörnek, a mé így
mögvendégölt bennünket és hálást adott?“ Asz mongya az Úristen: „Ó,
Pétör! maj teremtök ennek a fijúnak ėgy _Lánt feleségül_, a kivel fogik
a halat és ėgy _szamarat_, a kivel hordik elanni!“ A Pétör, a halász
fija azonnal kivitte a hálót a vízre mögtróbálni. Pétör a hálót
csakugyan mikô a vízhön értette, anynyi vôt a hal, hogy a háló után is
pattogott a hal. Azután Pétör horta a halat elanni; de mán Pétör
anynyira möggazdult, hogy anynyi a kincse, hogy maga sė tutta a számját.
Ez alatt az üdő alatt elhaltak Pétörnek a szüleji; Pétör úgy gondolta
magába, hoty hát jó lösz nekik a városba mönni lakni! Monta a
Feleséginek: „Hallod, hé! job lösz nekünk a városba lakni, fijatalok
vagyunk, mögélünk mink a városba is, ha nem halászgatunk is!“ Asz mongya
az aszszon: „Csak lakjunk mink kint! job lösz nekünk kint lakni, mint a
városba, mert a városbalakás siralmadra esik neköd, Pétör!“ Aszongya
Pétör: „Nem a, hé! csak gyerünk be!“
Itt oszt Pétör bemönt, vött a városba házhejet, êre Pétör nagyon szép
palotát csináltatott. Mikor pedig bekerűltek a palotába, asz monta
Pétör: „Ė’ szép vendégségöt csinájunk, hogy evel az úri társasággâ
ismerecscségöt csapjunk!“ „Nė csapjunk mink Pétör vendégségöt, mer az
Pétör neköd siralmadra esik! – aszonta a Felesége – no, hát nem bánom ha
csapunk is vendégségöt, hanem én maj elkészítök mindönt, tė pedig beadod
az ételt, én pedig elmék valamőre, hogy engömet nė lássanak!“ Mikor
elgyüttek a vendégök, Pétör mint gazdaszszony, ű atta be az ételt. Akkor
mongyák az urak: „Itt szép kastél! kár hogy nincs benne ėgy szép
gazdaszszon“; êre Pétör asz feleli: „Van itt szép gazdaszszon is!“ „No,
hát ha van, ugyan hîja be!“ Mikor kimönt Pétör, aszongya a Felesége:
„Ugy-ė montam, hogy nė ad delő, hogy én is vagyok! csak tė magadat“.
Pétörnek nem akarta a Felesége mögszegni a kedvit, ű előmönt. Itt az
urak köszt nagyon föltűnő vôt, hogy Pétörnek nagyon _szép Felesége_ van.
A vendégök köszt a királfijú is ott vôt és a királfijúnak nagyon
möktecczött a Felesége. Másnap röggel elhívatta a királfijú Pétört, asz
monta neki: „Pétör, ha hônap röggel a tė kastéjodtû az enyimig
arangyalogút nem lösz, vége az életödnek!“ Itt Pétör ríva mönt hazafelé,
akkor kérdözi a Felesége: „No, hé! mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz
parancsolta a királfi, ha hônap röggê aranyútat nem csinálok a palotámtû
a királ palotájájig, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Lád-ė?
montam nė csinájjunk vendégségöt? de mos mán mindėgy! hanem űj föl a
_szamárra, ereszd el a kötelet_, majd elvisz az tégöd a hová köl!“ Pétör
fölült a szamárra, útnak ereszti a szamarat. A szamár mönt, mönt, a mint
mönt ėcczör csak _mögdobbant a szamár_; ott ėgy kis ajtó nyît, Pétör
lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és
Szenpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör? mé gyütté?“
Akkor monta Pétör: „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta, hogy ha nem
csinálok ėgy _aranútat az én palotámtû a királ palotájájig_, akkor vége
az életömnek!“ Aszonta az Úristen: „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem
lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi
hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútat, mögvan-ė? Mögvôt. A királfi
mögén főhívatta Pétört, aszonta neki: „Pétör, ha hônap röggel ennek az
aranyútnak két _gyémántkarja nem lösz_, vége az életödnek!“
Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög
mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap
röggelre ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az
életömnek“. Akkô monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz
a tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte
Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor
odaért, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson,
ott tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdöszte az Úristen Pétört: „Mi
bajod, Pétör! mé gyütté?“ „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta: Ha hônap
röggelre az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek!“
„Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt,
lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi, hogy mögviragygyon, möglássa az
aranyútnak a két gyémántkarját, mögvan-ė?“ Mögvôt. A királfi mögén
hívatta Pétört, aszonta neki: „Neköm van _12 láncz erdőfődem mög van 12
tehenem, az a 12 tehén mind ökörbornyút ejjön és aval a fődet fő nem
szántod és kölessê be nem vetöd, hogy köleskását ögyek nálad hônap
röggel_, akkô vége az életödnek!“
Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög
mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, hogy
tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam föl, a
möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy hônap
röggel nálam köleskását ögyön, ha én eszt mög nem töszöm, vége az
életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz
tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört
ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért a
nyíláshon, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárrû, bemönt a
nyíláson, ott tanáta az Úristent mög Szentpétört. Kérdözi az Úristen
Pétört: „Mi bajod, Pétör, mé gyütté!“ „Nem ögyéb, hanem a királfi asz
parancsolta, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval
száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be,
hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön belüle, ha én eszt mög nem
töszöm, vége az életömnek!“ „Nem baj, Pétör! hanem eregy el a
királfihon, mongyad: Möglösz! Mongyad a királfinak: hogy a kölesfődet
ültesse be gyümölcsfával és ez mind gyümölcsöt terömjön, mer hônap után
dére én (= Péter) akarok királ űfölséginél ebédölni!“ Pétör elmönt a
királfihon, monta neki, hogy a mit parancsolt, möglösz! hanem a
kölesfődet ültesse be gyümölcsfával, az a gyümölcsfa mind terömjön
gyümölcsöt, mer hônap után délre királ űfölséginél akarok ebédölni!“
„No, Pétör! nincs irgalom, kögyelöm, mer tė néköm merté föladatot anni,
ezé jis fölakasztanak!“
Itt oszt Pétört viszik akasztani. Mikor Pétört kikésérik az akasztófa
alá, sok látvánság öszszegyütt, az _Úristen_ ott jelönt ėgy _koldús
ruhába_, asz kérdözi: „Mit akartok Pétörrê?“ Aszongya a királfi: „Föl
akarjuk akasztani!“ „Hát mé akaritok Pétört fölakasztani?“ „Azér, mer
aszt hatta, hogy én gyümölcsfát ültessek a kölesfődembe királ létömre,
mer ű hônap dére nálam akar ebédölni!“ Asz kérdözi az Úristen, kûdús
ruhába van: „_Ki vagy tė?_“ „Én vagyok a királ!“ „No, hát, ha tė vagy a
királ, én mög vagyok az Úristen, a királt köl fölakasztani!“ Itt a
királt fölakasztották, Pétör mögmönekült és nagy köszönettel fogatta az
Úristennek, hogy hát az ű életit mögmöntötte.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –