Hun vôt, hun nem vôt ėn nagytörvényű paraszt embör, mikor mögharagudott,
as sė tutta, mérgibe mit mondott? Asz tanáta mondani, mikor a lányokra
mögharagudott: „_Az Ördög vigyön el bennetöket!_“
Az Ördög mikor eszt möghallotta, férfiruhába öltözött, elmönt a
legöregeb lánt mökkérte. Vôt neki három lánya, mi csinájon? a lányok a
nyakára nyölnek! Odatta neki feleségül. A mint möntek, möndögéltek,
előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, de az Ördög asz monta a lánnak,
hogy: „Vannak ott _Galambok_ is oszt ha kérnek vizet, nė agy nékik!“ A
lány úgy is tött, mikor a Galambok kértek tűle vizet, nem adott nekik.
Viszi osztán a legén: az Ördög a lánt, de a lán mán mögsokalta az útat,
asz kérdöszte tűle: „Meszsze van-ė még a várossa?“ A legén asz felelte:
„Ott van, a hun a _Feketevárosba fehértorom_ lácczik, _csutkaparazsak
égnek!_“ A lán mögijett. Hazaértek, akkor a kezibe nyomott ėgy
_ôrfület_, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a
tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög
lėfekütt, elkeszte az _ôrfület rágni_, de aszt nem bírta elrágni,
_bevetötte a tűzbe_. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, asz kérdöszte:
„Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a csutkaparázsba!“ Az Ördög
öszszedarabolta a lánt paprikásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.
Asztán elmönt a lánnak a középső tesvérjijé, elhoszta, mert nagyon
szeretné a tesvérje látni! A mint möntek, möndögéltek, előtanátak ėgy
kútat, a lány êmönt inni, annak is asz monta az Ördög, hogy nė agygyon
vizet a Galamboknak, ha kérnek, nem is adott. Mikor hoszta, ez is
mögsokalta az útat, asz kérdöszte: „Meszsze van-ė még a várossa?“ Neki
jis asz felelte: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik,
csutkaparazsak égnek!“ A középső lán is mögijett, mikô hallotta, hogy
hun van. Hazaértek, ennek a kezibe is belenyomott ėgy _ôrfület_, asz
monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek;
ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az
_ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni, a _patka alá ásta_. Écczaka,
mikor fölérzött az Ördög, kérdöszte: „Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a
patka alatt!“ Eszt is öszszedarabolta papríkásnak, belevetötte a tűzbe,
mögégette.
Elmönt az Ördög a lekkisebbé, hogy gyűjjön el, mer szeretné a két
testvérje látni. Ez is elmönt inni a kútra, neki is aszonta az Ördög,
hogy a Galamboknak nė agygyon vizet, de ez adott, ott hagyott nekik még
ėgy vödörrel is. A _Galambok_ aszonták neki, hogy mönynyön viszsza a kis
macskájájé oszt ha a legén: az Ördög a kezibe ád ėgy _ôrfület_, agygya
oda a kis macskának. A lány mikor ivott mán oszt odamönt a legénhön,
aszonta, hogy mos jutott az eszibe, hogy otthun felejtötte a kis
macskáját, hogy majd viszszamén érte! „Nohát, eregy viszsza érte!“ monta
a legén. Viszszamönt érte, elhoszta a kis macskát, beletötte a gelebibe.
Mikor hoszta, a lekkiseb lány is sokalta az útat, neki jis asz monta:
„Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak
égnek!“ Ott van a várossa. Mikor odaértek, aszonta: „Ne ez az _ôrfül!_
ha mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek, mer mán a két
nénéd ott van, ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül“. A lekkiseb lán
is elkeszte az _ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni. Akkor a kis macska
elvėrtyantotta magát, odatta neki, a kis macska pedig mögötte. Mikor az
Ördög fölérzött, kérdözi: „Hun vagy _ôrfül?_“ „Itt vagyok meleg
gyomorba!“ Itt osztán az _Ördög elvötte feleségül_ a legfijatalabb
_lánt_.
Az Ördög elmönt ėcczör hazûrul, odadott neki tizėnkét szobakûcsot;
ráparancsótt, hogy a _tizėnharmadik szobába_ nė mönynyön be! Itt oszt ű
mögtróbálta a tizėnkét szobakûcscsal, hogy mi okrul nem szabad néki a
tizėnharmadik szobába bemönni? Hát oszt be bírt mönni oda is. Mikor
bemén a tizėnharmadik szobába, akkor láti, hogy nagyon _sok lélök van_ a
tizėnharmadik szobába, a kit az _Ördög_ mán _êfődelt_. Itt osztán
könyörgött a sok _lélök_ a lánnak. Az ėgyik aszonta: „Ereszsz ki, apád
lelkijé!“ A másik asz monta: „Ereszsz ki anyád lelkijé!“ A harmadik asz
monta: „Ereszsz ki tesvérjejid lelkijé!“ A negyedik asz monta: „Ereszsz
ki a tė lelködé!“ A lán kinyitotta az ajtót _szabadon eresztötte az
egész lelköt_. Azután látta a lán, hogy nem jót csinát, mögijett, hogy
mán most űtet is êfődeli az Ördög, csinátatott ėgy érczkoporsót mög ėgy
dėszkakoporsót. A két koporsót öszszeszurkôta, beletötte az érczkoporsót
a dėszkakoporsóba; ű pedig belefekütt az érczkoporsóba és _eleresztötték
a sok lelkök a vízön_, hogy az Ördög mög nė tanájja.
Itt vôt két királ, ennek a két királnak vôtak halászaji. Az ėgyik
királnak a halászaji mindég nagyon sok halat foktak, a másiké pedig nem
fogott soha sėmmit sė. Itt oszt ennek a halászaji fokták ki az
érczkoporsót, a kinek sosė foktak a halászaji. Mikor kifokták az
érczkoporsót, fölmöntek a kirájhon, hogy gyűjön, mer ojan örömet foktak,
a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, aszonta a
halásznak: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ A halász kimönt, főmönt a
másik halász, az is aszonta a királnak, hogy gyűjön, mer ojan örömet
foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki
is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ Ez a halász is kimönt,
főmönt a harmadik halász, hogy gyűjön lė a királ űfölsége, mer ojan
örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú
vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ De mán a
_harmadik_ halász asz monta: „Nem bánom, ha agyonlű is, addig nem
mögyök, még királ őfölsége nem gyün!“ Látta a királ, hogy ez nagyon
hîja, kimönt, látta, hogy nagyon szép érczkoporsót foktak ki és nagyon
szép lán van benne. Ennek a királ nagyon mögörűtt, örömmel vezette föl a
palotájába a szép lánt. A lán nagyon könyörgött, csak ereszsze el, mer ű
érte gyün az Ördög a mé nagyon sok _lelköt_ kieresztött, űtet êfődeli;
de oszt asz monta a királ: „Maj segítök én az Ördögnek a baján!“ A királ
csináltatott a vízön bűrhídat és ide mindönféle álatbul röndölt, ha gyün
az Ördög, szétszaggassák. Itt oszt csakugyan mönt is az Ördög, elkapták
az állatok, szanaszétszagatták.
A királ asztán elvötte a lánt feleségül, mer legén vôt. Lött is olan
lakodalom, hogy _hétmögyére_ szólt. A szürkeló a szűgyivel tolta a
levest, de a ki szégyöllős vôt, maj csak éhönhaló vôt. Mikor vége lött a
lakodalomnak, a királnak el köllött mönni háborúba. Az alatt az idő
alatt, még a háborúba vôt, lött a királnénak ėgy kis lėjánya.
Ėcczör a királné kinyitogatta az ablakokat szellőzni, az alatt az idő
alatt _beszált két fehérgalamb_ a szobába és _elváltóztak_ szinte
_lėjánynyé_. Akkor nagyon kérték a királnétul, hogy agygya oda nekik
aszt a kis lánt, maj ojan örömet szöröznek neki, hogy ennek a királ is
mögörül. A királné nem akarta odanni, félt, hogy az alatt az üdő alatt
hazagyün az ura és űtet nagyon mögszekérozi érte; de itt a testvérjeji,
hogy nagyon könyöröktek, odatta nékik. Az a két galamb, a mölik
lėjánynyé elváltózott, a királnénak a _két nénye vôt_. Mikor a kis lánt
elvitték, három nap eltelt, még sė hozik viszsza. A negyedik napon a
királné kinyitogatta újfönt az ablakokat; hát ėcczör ėhön láti, hogy
szál _három fehérgalamb:_ két nagy és ėgy kicsi. Mikor beszáltak a
szobába, elváltóztak szinte. Akkor mongya a nénynye, hogy _ojan örömöt
hosztak_ a kis lánnak, hogy mikor _sírt: gyöngy hullott a szömibül;_
mikor _nevetött: piros rúzsa hullott a szájábul;_ mikor _mönt: rozmaring
nyílt utánna_.
A másik királnak is, a kinek vôtak a halászaji, akkor születött ėgy kis
fija, mikor ez a lány (nagy lett), a királ házasította a fiját és
elvötte ennek a királnak a lányát. Mikor esküdőre möntek, az a királfi
akkor látta, mikor esküdőre möntek, hogy gyöngy hul a szömibül, mikor
nevet: rúzsa hullik a szájábul, rozmaring nyíl utánna. A királnénak a
_Szakácsnéja_ jis könyörgött a királnak, hogy âra a kocsira űjjön, a kin
a mönyaszszon ül, de a királ nem engette. Itt oszt az aszszon azon
gondoskodott, hogy bírná a királlánnak a szömit kivönni? Másképpen nem
fért hozzá, hanem mikor gyüttek viszsza az esküdőrül, az erdő mellett
mögálitotta a híntókat, hogy ájjanak mög! maj mögigazítik az ülést. Itt
oszt lėszált a hintórúl a Szakácsné a lányával, lėcsalták a királnét is,
bevezették az erdőbe, a hun nem látta űket sönki, ott osztán a
királlánrul a ruhát ráatta az ű lányára, _kiszötte a szömit, belerakta
az ű lánya szöme helire_. Hát mikor hazamönnek, akkor látytya a királ:
mikor rí a királkisaszszon, nem hul gyöngy a szömibül; ha nevet: nem hul
rúzsa a szájábul; ha mén: nem nyíl rozmaring utánna. Itt a királ nagy
gondbaesött, pofonvákta a királkisaszszont, hogy sírjon jobban, azután
pedig mögnevettette, hogy hullik-ė rúzsa a szájábul? Mikor látta, hogy
nem hult rúzsa a szájábul, mögsétáltatta, hogy nyílik-ė rozmaring
utánna? A királ nagy gondbaesett, még jobban pofonvákta és bemönt ėgy
külömös szobába.
A királnak vôt ėgy kanászsza, mögtanáta a királkisaszszont, de szöme
nékű vôt, hazavezette. Este mikor hazamönt, hazavezette, aval asztán
bemönt az _Ördöngősvénaszszonhon_, hogy nem tunna neki szömet anni, mer
kivákta ėgy kan a másiknak a szömit – hogy mög nė tugygyák! Akkor asz
monta az Ördöngősvénaszszon: „No, itt van ėgy, hanem vigyázz rá, a
macska el nė vigye!“ A kiskanász oszt nagyon szépen _mögmosogatta_ és a
_helire tötte_. Mögén bemönt az Ördöngősvénaszszonhon, hogy agygyon
másikat, mer a macska elkapta tűlle. Aszongya: „Még ėgygyet tudok anni,
de vigyázz rá, hogy ê nė vigye a macska!“ Eszt is a kiskanász szépen
mögmosogatta és a helire tötte a királkisaszszonnak.
Mikor helire tötte a két szömit, bevezette a királnak a kertyibe, oda
ėgy szép rúzsafa alá ültette, bemönt a királhon, aszongya: „Gyűjjön ki,
ollan szép rúzsa nyítt a virágoskerbe, hogy ojat még nem látott!“ Asz
monta neki a királ: „Eregy ki! mer ha ki nem mész, mingyá agyonlűlek!“
Asz mongya a kiskanász: „Nem bánom királatyám, ha mingyá agyonlűsz sė
mék ki, még nem gyüsz velem!“ Itt oszt a királ kimönt a nagy
könyörgésre, akkor látytya, hogy ott van az ű kedvesse. A királ anynyira
mögörűtt, hogy as sė tutta, hogy vezesse be. A lán osztán elmonta a
királnak, hoj járt. A királ nagy tüzet rakatott, az Ördöngősvénaszszont
a lányával elevenen a tűzbe vettette. Az a Szakácsné az vôt az
Ördöngősvénaszszon. A kiskanászt pedig mögjutalmaszták, hogy boldog
embör lött belüle.
Nagy lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
haltak.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Segítő felsőbbek.)